Az ENSZ egy 1999-es határozatával november 25-ét A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává nyilvánította. A magyar rendőrség ehhez a dátumhoz igazítva hozta nyilvánosságra a nemi erőszakkal kapcsolatos unortodox gondolatait. Kisfilmekben és közleményben üzenik a lányoknak, hogy gyakorlatilag ők a hibásak.

Mindenekelőtt  szeretnénk gratulálni a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságnak az új kisfilmjeikhez, amik bűnmegelőzésre ugyan semmiképpen sem alkalmasak, viszont cserébe legalább eléggé megnehezítik a bűnüldözést azzal, hogy az áldozatokat még inkább eltántorítják attól, hogy bejelentést tegyenek a velük történt szexuális erőszakról, hisz érthető módon nem kívánják kitenni magukat egy megalázó kihallgatási procedúrának, ahol a kisfilmekhez hasonlóan azon van a hangsúly, hogy tulajdonképpen ők tehetnek az egészről, mert kivágott ruhában voltak, netán még táncoltak is.

Mégis milyen bánásmódra számíthatnának a szexuális erőszak elszenvedői azoktól a rendőröktől, akik szerint az erőszakról maga a nő tehet, mert túl sokat ivott és/vagy kihívóan öltözött? Bűnmegelőzésre pedig egyszerűen azért nem alkalmasak a kisfilmek, mert a bűncselekményt soha nem az áldozat követi el, hanem az erőszaktevő. Az erőszakért minden esetben az erőszakoló a felelős, nem az áldozat – írják abban az online petícióban is, ami 1 nappal a rövidfilmek bemutatása után indult, és ezzel nem lehet vitatkozni.

“Tehetsz róla, tehetsz ellene” – ez a spotok szlogene, ami egy furcsa, kifacsart logikát takar. Ezt a logikát követve, hogyha meglátok egy részeg, magatehetetlen embert az utcán, akkor simán kifoszthatom, már-már jogom van hozzá az ő hozzájárulásával. Hisz minek ivott annyit, és miért van nála egyáltalán pénz.

Súlyos szereptévesztésben vannak a spotok készítői, és mindazok, akik egyetértenek velük. „A rendőrség küldetése a lakosság szolgálata és védelme, nem pedig a bűncselekmények áldozatainak hibáztatása, illetve a felelősség előzetes áthárítása a potenciális áldozatokra.” – írják nőjogi szervezetek, akikkel ebben csak egyetérteni tudunk. A szexuális erőszak nem valamiféle baleset, ami helyes viselkedéssel elkerülhető. A szexuális erőszak elkövetése minden egyes esetben az elkövető döntése.

Az az üzenet, hogy a szexuális erőszak valószínűsége és a ruházat összefüggést mutat, nem egyszerűen tévhiten alapul, hanem azt a veszélyes következtetést is levonhatjuk belőle, hogy a rendőrség jogosult megszabni azt, hogy hogyan kell egy nőnek öltözni. Ha egy nő megszegi a  férfiak által vezetett hatóság által helyesnek gondolt dresszkódot, vagy viselkedési normákat, akkor ne csodálkozzon azon, amit „kap”. Kísértetiesen emlékeztet ez a gondolatmenet Bülent Arinc, török miniszterelnök-helyettes szavaira, aki a nők elleni erőszakkal kapcsolatban azt mondta, hogy a nőknek nem kéne nyilvánosan nevetgélniük sem.

Az sem igaz, hogy nagyobb biztonságban lennének a fiatal nők, ha bulizás helyett otthon maradnak: a nők elleni erőszakos bűncselekmények – ideértve a szexuális erőszakot is – jelentős részét az áldozat otthonában, illetve magánlakásokban, munkahelyeken, oktatási intézmények területén követik el.

És itt elérkeztünk a közelmúltban robbant gólyatáboros botrányhoz, ami végre pozitív folyamatokat indított el a társadalom több területén. Ahelyett, hogy a rendőrség kampánya követné ezt a trendet, megint visszaléptünk 40 évet. Mert ezekből a sajnálatos esetekből úgy is ki lehet jönni, hogy országos kampányt indít a kormány az egyetemek területén elkövetett szexuális erőszak ellen. Az Egyesült Államokban pontosan ez történt, az elnök és az alelnök személyesen vesz részt a figyelemfelhívó spotokban, az érintett egyetemeken vizsgálat zajlik, a megelőzésre fókuszálva átírják az intézmények szabályzatát. Mindez az áldozatok védelme, nem pedig a pellengérre állításuk érdekében történik.

Szintén Amerikában szövetségi törvény tiltja, hogy az áldozat ruhájának kihívóságát bizonyítékként használják nemi erőszakok ügyében. Az USA már 1970 óta (!) mondja azt nagyon határozottan, hogy egyetlen nemi erőszaknál sem lehet befolyásoló körülmény az áldozat ruhája, az egyetlen elkövető számára sem lehet mentség. – hívta fel a figyelmet a 444.hu.

Sőt, a napokban jött ki az az oktatófilm (szintén az USA-ban persze), ahol házibuliban mulató fiatalokat látunk, és a kissé ittas, hazainduló lányt feltartja egy srác az ajtóban. Ekkor nézőpontot váltunk, a jelenetet egy másik fiú figyeli a háttérből, majd egyszer csak elege lesz, és feláll, hogy közbelépjen.

Egy portugál megelőző spotban szintén buli és táncoló lány van, mégis a fiúnak kell megértenie, hogy a „Nem”, az nemet jelent.

 

Ezzel szemben a mai világnap alkalmából a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kirukkolt egy közleménnyel, amelyben az alábbi csodálatos mondatok szerepelnek:

„A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzésben a női metakommunikációnak óriási szerepe van. A fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot. Fontos, hogy csak akkor közvetítsünk ismerkedési szándékot, ha valóban kapcsolatba kívánunk lépni a másik féllel, mivel a visszautasítás dühöt kelthet a hozzánk közeledőben.”

Ez megint azt az üzenetet hordozza, hogy – legalábbis részben – a nők a hibásak az őket ért erőszakért. Pedig az minden esetben az elkövető döntése és tette, nem az áldozaté. Ezt jó lenne, ha a „Szolgálunk és védünk” jelmondatot használó rendőrség is megértené, és inkább egy “Rajtunk múlik, hogy megállítsuk az erőszakot!” üzenetű kampányt indítana a potenciális elkövetők és az erőszak láttán félrenézők számára.

A KERET Koalíció közleménye itt olvasható.

 

Erdélyi Katalin – Vitrai Barbara