Fogvatartottak reintegrációjának elősegítése a családi kapcsolatok erősítése révén – avagy konferencia a balassagyarmati börtönben norvég támogatással működő Mesekör-programról, és a visszailleszkedést segítő egyéb projektekről.

Sok más egyéb, társadalmi szempontból kiemelkedően fontos programhoz hasonlóan a Balassagyarmati  Fegyház és Börtönben 2013. augusztusában indított reintegrációs projektet sem a magyar állam, hanem a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozza. A 9000 eurós támogatásban részesült, a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesülettel együttműködésben megvalósított projekt célja az elítélt és a családja közötti kommunikáció és kapcsolattartás javítása, a fogvatartottak gyerekeit érő negatív hatások csökkentése.

35-40 ezer gyerek érintett

A témában 2014 júniusában rendezett konferencián a balassagyarmati börtön parancsnoka, Dr. Budai István bv. ezredes elmondta, hogy a fogvatartottak reintegrációja országosan 35-40 ezer (!) gyereket érint: ők havi egyszer láthatják az édesapjukat/édesanyjukat. (Persze csak abban az esetben, ha a család nem szakította meg teljesen a kapcsolatot a börtönben ülő szülővel, ugyanis ez is gyakran előfordul.) Ez pedig nagy hatással van a gyerekek életére: kitörési lehetőségeiket számottevően csökkenti az a körülmény, hogy édesanyjuk vagy édesapjuk hosszabb-rövidebb időt büntetésvégrehajtási intézetben tölt, és felnőve jó eséllyel ők maguk is börtönbe kerülnek. A kör így bezárul.

Roszik Gábor lelkész bő 20 évvel ezelőtt indította a Börtönmissziót, amely néhány évvel később csatlakozott a Testvéri Börtöntársaságok hálózatához. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha foglalkoznak a gyerekekkel és a családdal a börtönévek alatt, akkor sikerül megtörni az ördögi kört: a gyerekek nem lesznek bűnelkövetők. “Azok közül a gyerekek közül, akiket 12-14 évesen táboroztattunk 20 évvel ezelőtt, ma egyik sem ül börtönben”– fogalmazott előadásában Roszik Gábor, aki szerint ez nagyon komoly eredménynek tekinthető. A börtönviselt szülő szempontjából viszont a család megtartó erejére van szükség ahhoz, hogy a szabadulás után ne folytassa korábbi életmódját, és így ne legyen visszaeső. A statisztikák szerint hatszor jobbak az integrációs esélyeik azoknak, akik tarthatták a kapcsolatot a családjukkal a börtönévek alatt, és mind őket, mind a családjukat felkészítették a szabadulásukra.

A családdal való kapcsolattartást célozza a több országban működő Angyalfa Program, melynek keretében csak Magyarországon 1200-1300 gyermek kap ajándékot börtönbüntetését töltő szülője nevében. A Misszió összeállítja a csomagot, azon feladóként a szülőt tünteti fel, elpostázza a helyi lelkészeknek, akik házhoz viszik az ajándékot a címzett gyerekeknek. A több mint ezer önkéntes nem csak a csomagok házhoz szállításában segédkezik, hanem karácsony után is látogatják a családot, és segítenek a kapcsolattartásban vagy bármilyen anyagi szükségben.

A büntetés-végrehajtási tevékenység végső célja a szabadulást követő időszakra, a sikeres társadalmi beilleszkedésre irányul. Az utógondozás, a szabadságvesztést követő időszak nem a büntetés-végrehajtás feladata, hanem abban az állami, a civil, a különböző karitatív és egyházi szervezetek kell, hogy részt vállaljanak – írja Dr. Budai István egy tanulmányban.

Szerencsés, ha a fogvatartottak szabadulásukat követően nem ellenséges vagy épp “csak” közömbös társadalmi közegbe, hanem megértő és segíteni kész emberi közösségbe kerülnek (vissza), ahol kvázi személyre szabott, tehát problémáikat és körülményeiket ismerő és elfogadó, célzott támogatást kaphatnak.

Többféle szocializációs, illetve reszocializációs eszköz áll a bv-intézetek rendelkezésére. A nevelés egyik kiemelkedően fontos területe a foglalkoztatás. Ebbe a fogalomba nem csak a munkavégzés tartozik, hanem az alapfokú iskolai oktatás, a szakirányú képzés, a terápiás foglalkoztatás, valamint a különböző (művelődési, szabadidős, sport, személyiségfejlesztő, gyógyító, rehabilitációs) programokon való részvétel is. Fontos tapasztalat, hogy az oktatással, neveléssel a bűnismétlés is megelőzhető.

“Mit szeretnénk elérni a börtönökben?”

“Hogyan tudnánk elérni, hogy a reintegráció hatékonyabb legyen?” – tette fel a kérdést előadása elején Juhász Attila bv. ezredes, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka. Börtönökön belül végzett nemzetközi attitűdmérésekre hivatkozik, melyek eredményei nem meglepő módon azt mutatják, hogy ha nincs meg a támogató közeg a börtönben, akkor minden program kudarcot vall. A mérések nem csupán a fogvatartottak fejlődését, a személyi állomány elégedettségét mutatják, hanem működési problémákat is képesek feltárni.

“Gumibottal, szögesdróttal, és évenkénti három lövészettel senkit nem fogunk visszavezetni a társadalomba. Programok kellenek.”

Kísérleti jelleggel 2009-ben Balassagyarmaton is elkezdték annak a kérdőívnek az alkalmazását, amely visszajelzést ad az intézetnek a programokról, a büntetés-végrehajtási tevékenységről, és annak eredményességéről. A kérdőívet a pártfogó felügyelők küldik vissza az intézetnek hat hónappal a szabadulást követően.

Írországban 4.000 fogvatartottra 3.200 személyi állomány jut, míg Magyarországon 18.000 fogvatartottra jut hozzávetőleg 8.000 fős létszámú személyzet . Nem csoda, ha túlterhelt, kiégett a magyar börtönszemélyzet.  “Jöjjenek be a civilek!”– hangsúlyozta a parancsnok, aki szerint a büntetés-végrehajtás egyedül nem tudja elérni a sikeres reintegrációt, ahhoz széles társadalmi összefogásra van szükség. “Ha valaki börtönbe kerül, az nem csak az ő kudarca, hanem a környezetéé is: munkahely, iskola, család, egyház… “– sorolta Juhász ezredes, hogy szerinte ki mindenkinek kellene részt vennie a programban.

Az elhagyatás mesék

Juhász Attila az egri könyvtárban találta meg azt a civilt, aki megváltoztatta a női elítéltek életét. Luzsi Margó 2010-ben indította az egri meseprogramot, mellyel a családjukkal való kapcsolattartás segítésén túl komoly terápiás eredményeket is elért a női fogvatartottaknál. A program keretében a nők egy-egy népmesét mesélnek fel CD-re, amit aztán elküldenek a gyerekeiknek.

“Az első az volt, hogy tudjanak a gyerekeiknek választani mesét… Ehhez rengeteg mesét kellett meghallgatniuk, mivel nem volt meseismeretük” – mondta Margó a kezdetekről.

A programban résztvevő nők a meséknek köszönhetően megnyíltak, és olyan tanulságokat fogalmaztak meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Az “elhagyatás-mesék” (pl. Hamupipőke) kapcsán elmondták, hogy azért nem akarnak kapcsolatot tartani gyerekeikkel, mert úgy gondolják, hogy ha a kicsik nem tudnak arról, hogy az édesanyjuk börtönben van, akkor nem is szenvednek. “Innen eljutottunk oda, hogy bármilyen kapcsolat jó.” – mondta Margó.

“A gyerekek szabadlábon és ártatlanul töltik a büntetésüket, és nagyon-nagyon sokat szenvednek.”

A meseterápia során a nők visszanyerték életkedvüket, és a sajátjaiknak küldött CD-k mellett a közösségért is szerettek volna tenni, így havonta egyszer egy speciális gyermekotthonban tartanak mesés-játékos foglalkozást. De ez csak egy a börtön integrációs, családi és társadalmi kapcsolatokat erősítő programjai közül: a rabok járnak takarítani a várost, és tereprendezési munkákat is vállalnak önként, néhányan pedig a gyerekeikkel együtt meseterápiás táborban is voltak. A meseprogram 2010-es kezdete óta nem volt olyan résztvevő, aki szabadulása után ismét börtönbe került volna.

Társadalmi jóvátétel – együtt, közösen

Az elmúlt években fokozott figyelmet szentelt a balassagyarmati intézet annak, hogy együttműködő partnereikkel (Balassagyarmat Város Önkormányzata, TVSE, Kiss Árpád Általános Iskola, Polgárőrség, Rendőrkapitányság) közösen minél inkább integrálják a börtönt a városba, a lakóközösségbe, egyrészt a társadalmi jóvátételt is szolgáló pályázati programok megvalósításával (2007-2008: „Adj esélyt, hogy jóvátegyem!”, 2008-2009: „Együtt, közösen a Palóc liget természeti környezetének megóvásáért”), másrészt a fogvatartottak felajánlásaival rászorulók támogatásával – tudjuk meg Dr. Budai tanulmányából. Ha a megtorlás eszméjén alapuló modell helyett egy, a helyreállító igazságszolgáltatás eszméjén alapuló modellt kívánunk megvalósítani, akkor a szükséges változtatásokat az alábbi „négy pillér” mentén kell kezdeni:

 

• új típusú kapcsolatrendszer létrehozása a börtön és a helyi közösség között
• lehetőség biztosítása a fogvatartottak számára, hogy mások javára hasznos munkát végezzenek
• tudatosítani kell a fogvatartottakban a bűncselekmények áldozatainak okozott szenvedést
• új alapokra kell helyezni a konfliktuskezelés formáit a börtönökön belül.

 

Az NCTA által támogatott reintegrációs program részeként alkalmazták a családi döntéshozó csoportkonferenciát (csdcs), amely a szabadulás előtt álló elítéltek beilleszkedését hivatott segíteni. A program gazdája, Negrea Vidia szerint, a resztoratív (vagyis helyreállító) technikák több szinten alkalmazhatók: az áldozat jóvátétele, resztoratív konferenciák, békítő körök lefolytatása, a gondoskodó közösség megbékélése mind e technikák által érhető el.

A balassagyarmati börtönben először a csdcs-t indították el kísérleti jelleggel. A csdcs lényege, hogy bevonja a tágabb családot és a szakembereket a döntésekbe, sőt a család az elsődleges döntéshozatal fóruma, s ez komoly felelősséggel jár. A résztvevők kiválasztásánál fontos az önkéntesség, a családokat és a szakembereket pedig felkészítik a folyamatra. A program során konkrét cselekvési tervet fogalmaznak meg a szabadulás utáni időszakra: a lakhatás, a gyermek veszélyeztettségének megszüntetése, a családtagok közötti konfliktusok kezelése, a tanulmányok befejezése, a munkavállalás segítése, pártfogás alatti tennivalók és a szimbolikus jóvátétel terén. A szabadulás előkészítéseként egy pozitív lezárást segítő rítust tartanak, amely az új kezdet megalapozása lehet.

“A program során javult a családon belüli kommunikáció, hosszú távon pedig elkerülhető a gyermek ismételt traumatizációja. Nagyon fontos, hogy a konferenciák alatt a családok megfogalmazták azt is, hogy mi lesz, ha mégsem teljesülnek az ígéretek. Reális, konkrét célokat kell lefektetni.”

Végül elérkeztünk a Feldmár Intézet által a balassagyarmati börtönben, 2011-ben indított Mesekör programhoz, melyről a program vezetője, Büky Dorottya, a Feldmár Intézet munkatársa mondta el tapasztalatait. Mesekör csoportokat már korábban is indítottak – a börtönön kívül. A Gyémántrét elnevezésű kommunikációs és személyiségfejlesztő tréninget idén júliusban harmadszorra hirdették meg, amely A barna tehén fia c. (Feldmár A. – Büky D.) könyv alapján mesével, játékkal, beszélgetésekkel bontja le a határokat. “A feldmári módszer lényege, hogy oldott, megszégyenítésmentes légkörben önfeledt, kreatív munkát tudjunk folytatni.” Az egri példával ellentétben itt nem kész meséket használnak, hanem maguk alkotják azokat.

“A fiúkkal úgy dolgozunk, hogy nem írjuk le, csak mondjuk és játszuk a történeteket. Majd évente kétszer-háromszor előadják a gyerekeiknek.”

Az előadásról dvd-felvétel is készül, amit ajándékba adnak a családnak. Általában archaikus meséket választanak, és a játék során eltűnnek a határok, nem számítanak a szerteágazó életutak, csak a közös élmény. A péntekenként tartott Mesekör program által erősödnek a családi kapcsolatok, a fogvatartottaknak folyamatos motivációt ad a börtönnapok egyhangúságát megtörő heti rendszeres foglalkozás, ami fejleszti a koncentrációt, a fegyelmet, az impulzuskontrollt, folyamatos döntési helyzetekbe hozza a résztvevőket, elmélyíti az önismeretet és az önbecsülést.

“Fontos, hogy a gyerek más szerepben látja az apját a mesejáték során. Példakép lehet” – emelte ki a program egy nagyon fontos prozitívumát Büky Dorottya.

A programba önként jelentkezhetnek a fogvatartottak, de a makulátlan magaviselet az egyik legfontosabb előfeltétel. “Ha valaki fegyelmi vétséget követ el, az nem járhat tovább a csoportba” – teszi hozzá Dr. Budai István parancsnok. Ilyenre még nem volt példa, a csoportból csak más intézetbe való áthelyezés vagy a várt szabadulás miatt kerültek ki résztvevők.

(Folytatjuk)

Erdélyi Katalin – Vitrai Barbara