Bezárás
Egyéb

Bántalmazástól gyilkosságig III. – “Apu megölte anyut!”

Magdi és fia a legkevesebb támogatást és segítséget a lakhelyük szerinti önkormányzattól és a kerületi kapitányságtól kapták. A helyi hatóságok gyakran a „balhés család” tagjaként érzékelik, és e szerint kezelik magukat az áldozatokat is – nagyjából ez az attitűd köszön vissza azokban az esetekben, amikor Magdiék megpróbáltak a helyi önkormányzat illetéseitől, illetve a kerületi kapitányságtól segítséget kérni.

Péter és a család körüli segítők számos történetet tudnak arról mesélni, hogyan próbálta lerázni a problémás ügyfelet a gyámhatóság vagy éppen a rendőrség illetékese – ezekből az ügyekből kettőt mutatunk be a keletkezett dokumentumokkal együtt.

Hogyan lesz gyilkossági kísérletből könnyű testi sértés?

László kóros féltékenysége és agresszivitása 2013 szeptember 29-én brutális támadásban kulminál: a volt férj egy húsz centis pengéjű késsel, illetve baltával támadt Magdira, majd az anyja védelmére kelő Péterre is. Az asszony még aznap feljelentést tesz a kerületi kapitányságon, ám a sértett meghallgatása úgy sikerül, hogy a jegyzőkönyvbe már csak könnyű testi sértésnek minősülő tények kerülnek. („…a vitánk közben egy alkalommal engem ököllel az arcomon megütött, és egy alkalommal a járóbotjával a bal vállamon ütött meg.”) A Magdiék körüli segítők az asszony elmondásából egyértelműen azt szűrték le, hogy a jegyzőkönyvet felvevő rendőr befolyásának eredménye az a semmitmondó vallomás, amit a jegyzőkönyv rögzít. (Lásd alant). Péter így írja le rendőrségi meghallgatásukat: „(…) feljelentettük az aput még aznap, és egyszerűen kiröhögött minket az intéző. Sanyinak hívják a rendőrt, ő kiröhögött, azt mondta nekem, hogy hát ti köztetek mindig van valami probléma.” A jegyzőkönyvet Magdi végül aláírta, és ezzel hivatalosan is tudomásul vette, hogy az ellene és fia ellen elkövetett késes-baltás támadás könnyű testi sértésnek minősül, a támadóval szemben csak magánindítványos eljárás indulhat – ha ő kezdeményezi.

szocio002

Talán maradt is volna minden ennyiben a magasan kvalifikált rendőr sikeres ügyfélelhárító akciója nyomán, ha az asszony körüli segítők meg nem értetik Magdival, hogy számára az egyetlen hosszabb távú megoldást az jelenti, ha a volt férje ellen legalább súlyos testi sértés gyanújával indul eljárás. Magdi három hétig szedte össze a bátorságát – október 22-én újra felkereste a kapitányságot, hogy kiegészítse a vallomását. Ez a jegyzőkönyv kicsit másképp írja le azt a szeptemberi hétfő délelőttöt: „ … a kezében volt egy 20 cm pengéjű kés. Meg is indult felém a késsel(…) lelökött a földre, és fojtogatni kezdett (…) többször ököllel arcon ütött (…) magához vett egy baltát, amivel többször a fiam felé ütött.” A feljelentés-kiegészítés nyomán a nyomozás megindult, és László ellen körözést adtak ki.

szocio003

Hogyan lesz a bántalmazóból a bántalmazott gyámja?

A férfi ellen ebben az időszakban a Magdiékat ellátó intézmények részéről több feljelentés is született a folyamatos zaklatás miatt: a kihívott rendőrök többször intézkedtek Lászlóval szemben, volt, hogy be is vitték, de pár nap múlva újra szabadlábon volt, és mintha mi sem történt volna, minden folyt tovább. Annak ráadásul semmi jele nem volt, hogy ezek az eljárások ténylegesen haladnának, vagy hogy bárhol is összeérnének: mintha a különböző kerületi kapitányságokon nem tudnának a szomszéd kerületben folyó hasonló eljárásokról. Az érintettek hiába érdeklődtek és érdeklődnek: lényegében semmit nem lehet tudni ezeknek a feljelentéseknek a sorsáról.

Mindeközben László zavartalanul rombolhatta tovább azokat a szervezeti-intézményi védőbástyákat, amelyek mögött Magdiék menedéket találtak. Apró, de jellemző mozzanata volt ennek a hadviselésnek, mikor a férfi az asszony munkahelyének környékét – itt ölte meg később – teleragasztgatta Magdit gyalázó cédulákkal. Ugyancsak ennek a szívós munkálkodásnak volt az eredménye annak a sérültekkel dolgozó terápiás színháznak a szétverése, ahová Péter is nagy örömmel járt: meglehetősen sivár és zaklatott életének ez volt az egyik magaslati pontja. A terápiás munkának azonban vége szakadt, miután az egyik kormányközeli médium egy beugrató riportban „leleplezte” és a nyilvánosság elé tárta, hogy a sérültekkel dolgozó színház vezetője nemcsak, hogy homoszexuális, de időnként prostituáltként is dolgozik. (A család körül dolgozók a mai napig biztosra veszik, hogy László nyomta fel a színház vezetőjét: László ugyanis a férfira – ahogy az alább olvasható interjúnkból is kiderül – nemcsak Magdi, de a fia miatt is féltékeny volt. A segítőknek korábban is folyamatosan küzdeniük kellett, hogy a férfi ne tiltsa meg és ne lehetetlenítse el ezt, a Péter számára olyan fontos kapcsolatot.)

idezes

Az áldozatvédelem működési zavarainak mintegy emblémája az a gondnoksági eljárás, amit László kezdeményezett: az illetékes bíróság március 18-ára (!) idézte Pétert mint alperest a „cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés iránt indított perben” (Lásd a mellékelt idézést). Ekkor már – elvileg legalábbis – László ellen több ügyben is nyomozás folyt, „rabosították”, illetve heti gyakorisággal fordultak az áldozatai a rendőrséghez. De az eljárás megmagyarázhatatlan abszurditását semmi nem jelzi jobban, mint hogy a gondnokság iránti eljárást kezdeményező férfi két héttel később megölte az „alperes” édesanyját, volt feleségét – a bíróság és a kijelölt ügygondnok azonban láthatólag semmit nem tudott azokról az esetekről és folyamatokról, amelyek a gyilkossághoz vezettek.

“Apu megölte anyut!”

Ezzel a mondattal állított be Péter az őt gondozó alapítványhoz a gyilkosság reggelén. Alább – némileg szerkesztve- közöljük azt a beszélgetést, melyben a maga sajátos látás- és kifejezésmódjával Péter elmondja, mi történt anyjával közös életének utolsó hónapjaiban, illetve azt, hogyan élte meg ő ezt az időszakot.

Szocioblog: Miért kellett eljönnötök otthonról?

Péter: Elsősorban azért kellett eljönnöm otthonról, mert édesapám kapott egy agyvérzést, aminek következtében teljesen kiszámíthatatlan lett. Előtte is már olyan volt a természete, csak mondjuk ez az agyvérzés még rápakolt neki. Úgyhogy eléggé húzós volt, mert előtte is életveszély volt mellette lakni. Egy illetővel összekötött, köztudottan homoszexuális volt az illető az életben. B. nekem nagyon jó barátom volt, közeli, apa-fia kapcsolatba kerültünk, pedig én már első nap tudtam róla ezt, de én úgy vagyok vele, hogy engem az ilyen nem érdekel. Tizenhat dal van a fejemben, az egyik, amelyiket [ő] tanított, csak sajnos kirúgták emiatt, hogy homoszexuális, ami egy nonszensz, mert szerintem tudtak róla [korábban is]. Amikor én hozzá kerültem, apukám egy kicsit féltékeny lett, mert mindig dicsértük B-t. Egyszerűen elképesztő volt, hogy mekkora türelme volt, hogy milyen adottságokkal dolgozott velünk. Egyszerűen fantasztikus volt, és pont ezáltal lett egy ilyen irigykedés a faterom felől, aztán egyre jobban féltékenykedés, majd már olyan szinten, hogy nem tudtak beszélni B-vel, mert már annyira féltékeny volt.

Sz: Mi történt az agyvérzés után?

P: Sajnos a gyógyszereket nem úgy szedte, ahogy kéne. Elkezdte szedni a nyugtatókat, először csak többet-kevesebbet, aztán azt vettük észre, hogy ez egyre össze-visszább. Ebből volt is nagy veszekedés otthon, hogy miért össze-vissza szeded a gyógyszert. Pszichiátrián dolgozom önkéntesen, ezáltal tudom milyen mellékhatásai vannak, ha nem orvosilag van felírva. Pláne egy olyan ember, mint ő, aki nem értett hozzá, és emiatt is volt mindig a veszekedés, féltékenykedés. Állandóan féltékeny volt B-re, mindig felhívta, nekem kellett korrigálnom a hülyeségeit, de [B.] nagyon jó fej volt, és nem vette magára, csak nekem volt kellemetlen.

Sz: Honnan voltak a gyógyszerek?

P: Volt egy körzeti orvosa, amit kért, azt szépen felírta neki. Nem kérdezte, mire vagy miért, csak felírták neki közgyógyra, és ezáltal lett életveszélyes a természete, ami miatt el kellett szöknünk otthonról, szó szerint.

Sz: Édesanyád hogyan reagált apád dühkitöréseire? Próbálta csillapítani?

P: Igen, persze, még a halála napján is nyugtatta. Mondta neki, hogy nem úgy van, nem igaz [a gyanúsítgatás]. Harmincnyolc évet élt vele. Makulátlanul. Tisztalelkű asszony volt, aki otthon úgy volt nevelve, hogy a férfiakat magázta. Volt olyan baráti kapcsolata, akit harminc éve ismert, őt is magázta. Úgyhogy tényleg, olyan hűséges asszony volt, hogy a mai napig nem tud a fejünkbe férkőzni az, hogyan tudta az anyánkról kitalálni ezeket a dolgokat. Ráadásul homoszexuális volt az illető [B.], ami már alapból kizárja. Mert ha énrám lett volna féltékeny, akkor azt mondtam volna, hogy jó. Én ki tudtam volna magyarázni, mert köztünk [B-vel] apai viszony volt. Tényleg. Ez a mai napig megvan. Hiába, már meghurcolták, kirúgták a munkahelyéről apám miatt, most is találkoztam vele, odajött hozzám, kezet fogott, arcon puszilt. Azt mondta: „Hogy vagy édes kisfiam? Nagyon szégyellem, hogy édesanyáddal ez történt.” Olyan jó ember volt, hogy ő szégyelli magát. Én nyugtattam, hogy ne szégyelld magad, mert erről te nem tehetsz, ezt apám tette, nem te.

Sz:Mikor döntöttetek úgy, hogy elköltöztök? Mi történt?

P: Egyik nap nagyon idegesen kelt fel az öreg, és baltával… Ketté is van még repedve a kulcscsontom, ez a része, már annyira nem látszik. Védekeztem. Fogta, és a baltával kettőbe törte a könyökömet. Durván három hónap alatt összeforrt. Nagyon fájt. Emiatt szöktünk meg. Anyukámnak is le akarta vágni a fejét. A hatóságok azok nem törődtek vele. Alvilági védelmet kellett kérni, mert a hatóságok nem törődtek velünk.

Sz: Mit jelent az, hogy alvilági védelem?

P: Baráti védelmet kértem, mert a hatóság nem törődött velem. Olyan volt, hogy feljelentettük az aput még aznap és egyszerűen kiröhögött minket az intéző. Sanyinak hívják a rendőrt, ő kiröhögött, azt mondta nekem, hogy hát ti köztetek mindig van valami probléma. Én meg… Családi probléma mindenkinek van, magának is van egy felesége, veszekednek. Így van? Így van. De ez nem azt jelenti, hogy meg kell ölnie.

Sz: Mikor voltatok a a rendőrségen?

P: Hát talán 20-a körül, de nem vagyok benne biztos.

Sz: Amikor bementetek a rendőrségre, volt egy karsérülésed. Arra mit mondott Sanyi rendőr?

P: Azt mondta, hogy nem látszik semmi. Pedig tiszta kék volt a karom, totálisan szét volt törve a lábszáram, most már az is meggyógyult valamennyire.

Sz: Orvoshoz elmentetek látleletet vetetni?

P: Nem vettek fel látleletet, merthogy fontosabb volt az édesanyámnak a látlelete. Mert tényleg nagyon csúnyán megsérült. Azt mondta az orvos, hogy egy zárójelentés bőven elég maguknak, nem tudom minek kell több, szóval így állt már a főorvos is hozzá.

Sz: Bevittétek a rendőrségre a látleletet és ők nem törődtek vele?

P: Nem, majd tettünk egy módosítási feljelentést, ami az egyik barátnőmnek köszönhetek. Ő segített benne, módosítottuk a feljelentést, és akkor kaptunk valami 100 ezer forintot vagy valahogy így, ami szállóra persze el is ment.

Sz: Hogy emlékszel arra az időszakra, amikor apukád bejárt ide?

P: Sajnos megmutatkozott itt is agresszió. Elég szar volt, mert az összes barát hallotta, látta, és nemcsak betegekről van szó, nagyon sokan, több százan vannak barátok. Na most így jött ki az alvilági védelem, ahogyan kérdezted. Hallották és volt olyan, hogy [az egyik barát] megfogta apámat, és bevágta az autóba, ahogy volt, na takarodjál innen. A gyerek az hadd legyen itt benn a kórházban, és akkor mondta a barátom neki, hogy miért nem hagyod élni őket. Te tudod mi az, hogy homoszexualitás? A barátom megkérdezte, mert látta, hogy nem tudja. Azt mondja: nem. Az, hogy nem nővel jön össze, hanem férfival, ebbe gondolkozzál.

Sz: Apukád járt pszichológusnál vagy pszichiáternél?

P: Nem. Én úgy voltam ezzel, hogy apám, mert valamilyen ugye szinten nevelt is, harcoltam hogy ne kerüljön börtönbe, na emiatt lett is pár ellenségem. Nem hagytam neki a börtönt, én úgy voltam vele, hogy ha egyszer ő az apám, akkor ennyit még tehettem érte. Erre úgy hálálta meg, hogy három bérgyilkost bérelt fel. Ilyen jó apám van. Az egyik bérgyilkost elkapták, börtönben van, még kettő szabadlábon van.

Sz: Volt itt az a karácsonyi ünnepség, ami rosszul sült el. Hogyan emlékszel rá?

P:, Néhány barátomat megkértem, hogy álljanak a kapu elé. Szégyen ide, szégyen oda, ők őrizték az ajtót, hogy a betegeket ne zavarja a fater. Hogy a társaim ne érintkezzenek vele, ne legyen probléma se, nehogy valaki megsérüljön vagy bármiféle atrocitás történjen.

Sz: A krízisotthonban megtalált titeket?

P: Igen. Először nem szállt ki a kocsiból, először csak bent ült a kocsiban. Olyan rafinált volt, hogy az unokabátyámtól kérte el a kocsit, illetve unokaöcsémtől vagy a mindkettőtől. De hála a jó Istennek én kiszúrtam az öreget nagyon hamar, mert mióta elmenekültünk otthonról, a készségeimet kicsit kicsiszoltam..

Sz: Hogyan talált meg titeket? Az egy nagyon titkos hely.

P: Édesapám titkosszolgálati személy volt, illetve tudtommal még az, mert még nem törölték ki az állományból

Sz: Mi történt, amikor felbukkant?

P: Ott meg is csinálta rendesen a balhét, bent a krízisközpontban is. Az volt a szerencsém, hogy nagyon jóindulatúak voltak. Annyira rendesek voltak, hogy ilyen jólelkű embereket még az életemben nem láttam… Odaadták neki a pénzt, mert kifogyott a benzine, cserébe annyit kértek tőle, hogy hagyja el a helyet.

Sz: Ők nem hívtak rendőrt?

P: Hívni akartam és meg is fordult a fejemben, de megállított…. Mert mi védelem alatt voltunk (…)

Sz: Mennyi ideig voltatok a krízisotthonban?

P: Két hónapig azt hiszem. Illetve nem, három. November közepén mentünk el onnan.

Sz: Édesanyád közben dolgozott?

P: Igen, dolgozott. Apu jól meg is csinálta neki… Úgy megcsinálta a bajt, mikor anyukámat már leszúrta, engem kirúgtak a takarítói állásból, mert anyukámmal takarítottunk…

Sz: Ez hol volt?

P: A XX. kerületben

Sz: Többször is felkereste anyukádat a munkahelyeteken?

P: Igen, sajnos igen.

Sz: És hívtatok rendőrt?

P: Nem is egyszer. De olyan rafinált volt, hogy meghúzta magát, mikor jött a rendőr. Az is már a harmincadik hívásra, hozzáteszem.

Sz: A munkahelyen mit szóltak?

P: Maximálisan rendesek voltak, hihetetlen jó fejek voltak. Volt olyan nem egyszer, nem kétszer, hogy a xy a férjét kihívta, nem abban a kerületben, másik kerületben rendőr… Úgyhogy nagyon sokan segítettek nekünk, például az élelmiszerben segítettek sokat…

Sz: Nem volt gond, hogy kijárkál a rendőrség?

P: Nekem nem, mert pont barátom jött ki, mert megbeszéltem egy rendőr barátommal, hogy ha jön a baj, akkor azt szeretném, ha ő jönne ki legelőször, mert én benne bízom. Mondta, hogy köszönöm szépen a bizalmadat, isten adja, hogy ne legyen baj, de én leszek az első, aki kimegy. Így is történt, mikor anyukámat leszúrta, akkor a barátom jött ki. A XX. kerületi csak akkor jött ki, amikor egy óra eltelt vagy kettő és akkor kihívta a hullakocsit. Mert ha mentőt hívtak volna ki, életben is maradt volna. Ugyanis láttam a híradóban olyan felvételt, amin mozgott a lába, úgyhogy még életben tudták volna tartani, ha nagyon akarták volna.

Sz: Mit történt veled az édesanyád halála óta eltelt időszakban?

P: Édesanyám halála után már első nap bejöttem ide, aztán ment az életem tovább. 3-4 fenyegetést kaptam a testvéreitől.

Sz: Mire számítasz, apukád meddig lesz börtönben?

P: Egy jó 39 évig.

Sz: Tartjátok a kapcsolatot?

P: Nem.

Angel Marianna – Becker András – Vitrai Barbara

A történet szereplőinek nevét megváltoztattuk.

A riport elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást az “Egységes női hang – egyenlően hallható?” című projekt keretében, amelyben a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség partnereként vesz részt. A projekt az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap, valamint az Ökotárs Alapítvány és partnerei támogatásával valósul megA riport tartalma a szerző(k) kizárólagos felelőssége, az nem feltétlenül tükrözi a támogatók nézeteit.

(kép: twitter)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom