Szocio

Hajléktalanok, menekültek, mélyszegénység, társadalmi felelősségvállalás. Oknyomozás a magyar szociális szférában, minden, amit nem akartál tudni.

Egyéb

„Törjük meg a csendet!” – Konferencia a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés eszközeiről

A Nők a Nőkért az Erőszak Ellen (NaNE) és a PATENT Egyesület által közösen szervezett szakmai konferencia a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés eszközeiről immár hagyományosnak számít. Itt számolnak be évről évre a hazai és nemzetközi fejleményekről, új módszerekről, kutatási eredményekről. A program a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) támogatásával valósult meg. Szó esett emberi jogokról, az Isztambuli Egyezményről, és arról, hogy miért nem tesznek bejelentést a bántalmazott nők az őket ért erőszakról.

A konferenciát őexellenciája Tove Skarstein, a Norvég Királyság budapesti nagykövete nyitotta meg. Kijelentette, hogy a nők elleni erőszak nem magánügy, hanem egy nagyon komplex bűncselekmény, ezért több fajta eszközre van szükségünk ahhoz, hogy kezeljük, illetve megelőzzük.

“A nők elleni erőszak nem csak a nők problémája, hanem az egész társadalom problémája, elsősorban emberi jogi ügy.” – fogalmazott a norvég nagykövet, majd idézte Ban Ki Moon, az ENSZ főtitkárának szavait, miszerint “egyetlen olyan egyetemes igazság van, amely minden országban, minden kultúrában érvényes: a nők elleni erőszak sohasem fogadható el, sohasem menthető fel, nem tolerálható!”

A Magyarország által idén márciusban aláírt – eddig még nem ratifikált – Isztambuli Egyezmény kimondja, hogy az állam kötelessége megvédeni a nőket az őket érő erőszak minden formája ellen, feladata továbbá az elkövetők bíróság elé állítása. Tove Skarstein kijelentette, hogy a drámai statisztikák fényében elengedhetetlen, hogy a tagállamok változtatásokat eszközöljenek a törvényeiken, a végrehajtás érdekében pedig képzéseket biztosítsanak a rendőrség részére.Megemlítette, hogy bár Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, osztozik annak értékeiben, ezért az NCTA 35 millió forinttal támogatta a NaNE projekjét. A nagykövet kitért arra is, hogy az Alapot az utóbbi időben többen, sokféle vádakkal illették, amelyek egyike sem igaz.

A következő előadó, Jose Mendes Bota, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője a nők elleni erőszak témájában, videoüzenetben szólt a résztvevőkhöz. Fontosnak tartotta, hogy Magyarország minél előbb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, amelyet 15 állam ratifikált már, és az Európa Tanács további 21 tagállama aláírta azt.

Bota elmondása szerint ez az első olyan nemzetközi jogi eszköz, amely kötelező érvényű, és a világ összes országa csatlakozhat hozzá. Az egyezmény egyértelműen leírja, hogy a nők elleni erőszak bármely formája az emberi jogok nagyon súlyos megsértése. Jose Mendes Bota tételesen sorolta az erőszak formáit: pszichológiai és fizikai erőszak, családon belüli erőszak, szexuális zaklatás, kényszerházasság, kényszerített abortusz és sterilizáció, „női körülmetélés”, stb. A jelentéstevő szerint az egyezmény lényeges kitétele, hogy az elkövető jelenlegi vagy volt partner is lehet. Az üzenete pedig az, hogy a világon sehol sem indokolható a nők elleni erőszak az adott közösség kulturális értékeivel.

“Ez demokrácia? Amikor az állampolgárok fele nem érvényesítheti emberi jogait?” – tette fel a kérdést Bota, majd így zárta beszédét: “Nemet mondunk az erőszakra! Törjük meg a csendet!”

“Ma jó hírrel szolgálhatok: Észtország is aláírta az egyezményt!” – ezzel nyitott Paula Krol, az Európa Tanács Egyenlőség Részlegének projekt tanácsadója. Szerinte az Isztambuli Egyezménnyel új eszköz került a kezünkbe, amellyel hatékonyan felléphetünk a nők elleni erőszakkal szemben. Az alábbi négy területen kell változást elérni: megelőzés, áldozatvédelem, bírósági eljárás, és átfogó szakpolitika. Az államoknak ebből a szempontból felül kell vizsgálniuk a teljes jogi környezetet, az új jogszabályok végrehajtásában pedig részt kell vállalniuk a minisztériumoknak, hatóságoknak, valamint a civil szervezeteknek. Az aláíró országok vállalják, hogy felállítanak egy koordinációs testületet, amely monitorozza az egyezmény egyes cikkeinek végrehajtását. Ezen túlmenően társadalmi szintű attitűdváltásra van szükség a nemi szerepek tekintetében; ehhez megfelelő oktatási anyagokat kell kidolgozni minden korcsoport számára, növelni kell a tájékoztatásra fordított forrásokat (hol, hogyan kaphatnak segítséget az áldozatok), és nem utolsó sorban, a médiának is változtatnia kell azon, ahogyan a nőket megjeleníti.

Bántalmazás esetén az áldozatoknak azonnali segítséget és támogatást kell nyújtani. Az elkövetőkkel szemben az állam köteles bevezetni az (azonnali) távoltartás intézményét, valamint garantálni, hogy a gyermekelhelyezési perekben a nők elleni erőszak tényét figyelembe veszik. A szakemberek számára megfogalmazott ajánlások között szerepel az “áldozatközpontú” megközelítés a bírósági eljárás során: pl. jogi képviselő jelenléte a tárgyalóteremben, várakozás külön helyiségben való biztosítása.

A PATENT jogásza, Dr.Stummer Vera, ezután az egyesület bíróságmonitorozási programjának tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Közel 50 önkéntes vett részt az egyéves projektben, amely kifejezetten a párkapcsolati erőszakkal érintett bírósági ügyek tárgyalásainak laikus megfigyelésére irányult. A monitorozást végző önkéntesek a kezdetektől a bíróság ellenállásába ütköztek, mivel a szervezet nincs hozzászokva a nyilvánossághoz. Például a tárgyalási jegyzék nem közérdekű adat Magyarországon, tehát nem lehet tudni, hogy mikor tartanak “kapcsolati erőszak” ügyekben tárgyalást. További problémát jelentett, hogy a bírók általában, mindenféle indoklás nélkül késtek a tárgyalásokról, ami azon túl, hogy a hatalmi helyzettel való visszaélésként értelmezhető, a gyakorlatban a bántalmazott kiszolgáltatottságát eredményezi. A folyosói várakozások közben gyakori a verbális és fizikai erőszak, vagy befolyásolás az elkövető részéről.

„A felek megérkeztek, a vádlott leül a sértett lánya mellé, és „jópofizik”, tudván, hogy az anya szívéhez a gyerekein keresztül vezet az út, és próbálja manipulálni az anyát, hátha visszavonja a vallomását.” – írja az egyik monitorozó a jelentésben.

Az önkéntesek által megfogalmazott általános tapasztalat, hogy a tárgyalások során a bántalmazás láthatatlan marad. A bíró nem kíváncsi a nő vagy a gyerek által elmondott (fizikai és szexuális) bántalmazásokra, az elhelyezési perekben figyelmen kívül hagyja azokat. Sőt, sok esetben a gyermeket a bántalmazó apával való kapcsolattartásra kötelezi. Jellemző, hogy a bíró a bántalmazottal rendszeresen lekezelően beszél, nyíltan az áldozatot hibáztatja, viselkedésével a bántalmazó hatalmi pozícióját erősíti. A bíró gyakran rendreutasító, megalázó kérdéseket tesz fel az áldozatnak: pl. kapcsolattartás “most már szerdán se legyen? és később hétvégén se legyen?” Vagy: “hát ez nem jó válasz…” Ezzel szemben a másik felet nem érte ilyen inzultus. Ő nyugodtan fogalmazhatott, ahogy akart: a felperes “nekem jött”, “sipítozás volt”, a felperes “kellően felhúzta magát, és kiköpött”. – áll a jelentésben.

Az áldozattal inkább lekezelő. Nem engedi, hogy végigmondja a dolgokat. Őt hibáztatja, hogy következetlen. A jegyzőkönyv diktálása során pontatlanul is diktál fel. A távoltartást nem rendeli el a bírónő. Azt mondja, nem ez a megoldás.”

A bíró gyakran magáévá teszi a társadalmi sztereotípiákat, a családon belüli erőszakot magánügyként kezeli.

 “A bírónő azt mondja, inkább a bántalmazónak fogná szívesen a pártját. Szerinte a feleség provokál. Szerinte a lelki terror nem bántalmazás…”

“A bírónő meg van győződve arról, hogy nem a bíróságnak kell megoldani a családi problémákat. Ezt a bántalmazottal is közölte a per során.”

A monitorozás tapasztalatai alapján a PATENT ajánlásokat fogalmazott meg egyetemeknek, jogalkotóknak, és jogalkalmazóknak egyaránt. (Bővebben ld. a kiadványt)

Dr Joanna Goodey, az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) Szabadság és Igazságszolgáltatási Főosztályának vezetője az FRA által végzett reprezentatív felmérés eredményeiről számolt be, kitérve a magyarországi adatokra is. A felmérésben 28 tagállam vett részt, országonként 1500 nőt kérdeztek ki személyesen, összesen 42.000 emberrel készítettek interjút. Az összesített adatok szerint minden harmadik nő elszenvedett már (legalább egyszer) fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Az európai nők 22% esett áldozatul fizikai vagy szexuális erőszaknak a partnere által, 11% tapasztalt meg szexuális erőszakot valamilyen formában, és 5%-ukat megerőszakolták már életük során. A sokkoló adatokat ráadásul nem homályos, hanem nagyon is konkrét kérdésekkel nyerték. (pl. a fizikai erőszakról, ahol 31% válaszolt igennel: történt veled olyan, hogy valaki “meglökött, megpofozott, kemény tárgyakat dobott feléd, megrángatta a hajadat, ököllel vert, megrúgott, megégetett, megpróbált megfojtani, megvágott, megszúrt, meglőtt, beleverte a fejedet valamibe.”) A magyar adatok nagyjából megegyeznek az EU átlaggal a “fizikai és/vagy szexuális erőszak jelenlegi vagy volt partner által” kérdésben (21 és 22%), a pszichológiai erőszak (lelki terror) vonatkozásában viszont kiugróak a hazai eredmények (29% és 23%). Ez utóbbi azt jelenti, hogy hozzávetőlegesen minden harmadik magyar nőt tart lelki terror alatt jelenlegi partnere.

Hogyan használhatjuk ezeket a párkapcsolati erőszakkal összefüggő adatokat?- tette fel a kérdést Goodey. Ha tudjuk, hogy minden hatodik nő, aki fizikai vagy szexuális erőszaknak volt kitéve a párkapcsolatában, a kilépés után továbbra is erőszakot szenved el, akkor az áldozatvédelmi gyakorlatot ennek fényében kell megtervezni. Az adatokból az is kiderül, hogy sokan inkább orvoshoz fordulnak bántalmazás esetén, a rendőrségen viszont nem tesznek bejelentést, ezért indokolt lenne az orvosok ilyen irányú képzése.

Wirth Judit, a NANE munkatársa a Vodafone támogatásával megvalósult programukról beszélt, melynek keretében néhány bántalmazás veszélyének kitett nő mobil vészjelző készüléket kapott, amely gombnyomásra riasztja a rendőrséget. A program hasznos, mert több potenciális elkövetőt visszatart a bántalmazástól, ugyanakkor a hatóság részéről negatív tapasztalatai vannak a készüléket használó nőknek: a rendőrök vagy nem mennek ki a riasztásra, vagy ha igen, nem indítanak hivatalból eljárást a bántalmazó ellen, nem adnak ki ellene távoltartást, és nem egy esetben kioktatták a bántalmazott nőt hogy miért riasztott. Wirth Judit beszélt egy másik, erősen pénz- és erőforrásigényes projektjükről is, amelyben a bántalmazó apa által sokszor szándékosan lerombolt, vagy a családon belüli erőszak miatt megromlott anya-gyerek kapcsolatokat építették újjá terápiás kutyákkal való közös foglalkozások keretében, melynek köszönhetően a gyerekek önbizalma megnőtt, édesanyjukkal való kapcsolatuk javult. Azonban a programnak már vége, a bántalmazás pedig folytatódik.

Cserháti Éva, a KERET Koalíció, és a gyerekkori szexuális abúzus áldozatainak jogaiért dolgozó Muszáj Munkacsoport képviseletében a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak kapcsán ismertette az adatokat, miszerint az áldozatok 85% lány, az elkövetők 85%-a pedig férfi. Cserháti Éva felhívta a figyelmet a honlapjukon összegyűjtött, az elkövetők mentegetésére gyakran felhozott kijelentésekre, amelyeket a Munkacsoport tételesen cáfol. A szexuális erőszak minden esetben a hatalomról szól, és mindig az elkövető döntése.

A rendőrség és a bíróságok sem könnyítik meg a nők bántalmazása elleni küzdelmet from atlatszo.hu on Vimeo.

Sáfrány Réka és Balogh Lídia, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség munkatársai a sajtó felelősségére és feladataira hívta fel a figyelmet a nők és gyerekek ellen elkövetett erőszakkal kapcsolatban. Negatív példaként emelték ki a rendőrségi közlemények rendkívül bulváros, sokszor az áldozatokra nagymértékben sértő, és a bűncselekmény súlyát csökkentő szóhasználatát, és a nemrégiben nagy botrányt keltett rendőrségi spotokat. Felhívták a résztvevők figyelmét a „Genderetikus újságírás és médiavállalati alapelvek” című kézikönyvre, majd a legfontosabb tudnivalókat összegezték belőle: Az újságíróknak bántalmazott nővel készített interjú során anonimitást kell biztosítaniuk, és biztonságos körülményeket kell teremteniük az áldozatnak, kerülniük kell az áldozathibáztatást, a szexizmust, az ítélkezést, a számonkérően is értelmezhető „Miért?” kérdést, és gondosan kell a cikk képi és zenei illuusztrációját megválasztani. Fontos az elkövetők láthatóvá tétele, tehát tényszerűen írni kell róluk a cikkekben, mert ők nem arctalan rémek, hanem köztünk élő, átlagos emberek, akiken nem látszik, és környezetük általában nem tudja, és nem is gondolná, hogy borzalmas bűncselekményt követtek el. Szintén fontos minden témába vágó cikk során a nők informálása azokról a szervezetekről (pl. Patent, NANE), amelyek számukra segítséget nyújtanak pszichikai, fizikai, nemi erőszak elszenvedése után.

 

Erdélyi Katalin – Vitrai Barbara

 

Megosztás