Szocio

Hajléktalanok, menekültek, mélyszegénység, társadalmi felelősségvállalás. Oknyomozás a magyar szociális szférában, minden, amit nem akartál tudni.

Egyéb

Hétköznapi szexizmusaik

Akkor kezdjük megint az elején. A szexuális zaklatás a nemi alapon álló diszkrimináció egyik formája, így sérti a nők és férfiak közötti egyenlőséget.

Nem, nem a direkt munkahelyi zaklatásra gondolunk, ahol konkrét szolgáltatásokért cserébe a főnök garantálja az előmenetelt. Nem kell ahhoz megfogni egy női munkatárs mellét vagy egyebét, hogy valaki szexuális zaklatást kövessen el. Elég, ha “ellenséges környezetet” alakít ki, olyan munkahelyi légkört, hangulatot, fizikai környezetet teremt és tart fenn, melyben a munkavállaló női/emberi mivoltában sérül.  áll a NANE definíciójában. A nők kinézetére, női/anyai mivoltukra tett megjegyzések, szexuális tartalmú célozgatások, pajzán viccek, gesztusok, grimaszok  ezek mind kiválthatnak olyan hatást, hogy az érintett zavarban van, kellemetlenül érzi magát, de gyakran nem is tudatosul benne, hogy szexuális zaklatás áldozata, hisz senki nem ért hozzá egy ujjal sem. De ahogy bántalmazásból, zaklatásból sem csak fizikai létezik.

Az országgyűlési képviselők – gondolhatnánk naivan a munkahelyüknek tekintik a parlamentet, ahova nap mint nap bejárnak dolgozni. Tehát Lázár János szavai Szél Bernadetthez munkahelyi környezetben hangzottak el, de utólag semmiféle szankció nem sújtotta ezért:

“Képviselőtársam, úgy látom, hogy ma sűrű beszédre nyílik lehetőségem, képviselőasszony. Vagy önnek én jutok mindenről az eszébe, vagy pedig sok közös témánk van. Remélem, hogy ezt a speciális érdeklődést más minisztertársammal is megosztja majd.”

Most túl azon, hogy a mai viszonyok között egy szakmai  a bodai atomtemetőről szóló  kérdést érdemi válasz helyett egy szexista “poénnal” el lehet ütni, milyen állapotok uralkodhatnak a színfalak mögött, ha a nők zaklatása nyílt színen zajlik a parlamentben, ráadásul több (kormánypárti) képviselő passzív támogatása, vagyis nevetgélése mellett?

Emlékszünk még Illés Zoltán “attól, hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos” kezdetű beszólására Szél Bernadett egy, a verespataki bányanyitással összefüggő kérdésére? És arra, amikor Tasó László utasította rendre Szabó Tímeát, mert a képviselőnő megkérte, hogy hallgasson végig egy beszédet? “Te mit pofázol bele, kisanyám?”  jött az intelligens válasz. Tasó nem kispályás amúgy sem, ha a nők alázásáról van szó: amikor megírta a sajtó, hogy szerinte inkább Szél Bernadettet kellene ütni, hihetetlen magyarázatot (melyet azóta eltávolított) posztolt a Facebookon . Íme egy részlet:

“Nem terveztem soha, hogy valaha szólok, de itt az idő, hogy ráfigyeljünk azokra a képviselőnőkre, akik szinte minden esetben a nyílt provokáció legundorítóbb módját választják, arra törekedve, hogy valakinél elszakadjon a cérna!”

Szóval a nők provokálnak. Honnan ismerős ez a narratíva? Ja igen, innen. Ez a nők elleni erőszak általános magyarázata: nem volt vacsora az asztalon, elhanyagolta a háztartást, folyamatos nyavalygásával felidegesítette a férjét, és már megint önmegvalósítana ahelyett, hogy szülne 3-4 gyereket, és őrizné az otthon melegét. Itt tartunk 2015-ben, Magyarországon.

A nők aránya a parlamentben 10,1%-os, mivel a megszerezhető 198 mandátumból csupán 20 helyre választottak női képviselőt a szavazópolgárok. Ez az arány a világ 190 országát összehasonlító felmérés szerint Magyarországot a cseppet sem előkelő 114 helyre teszi, mindjárt Malajzia és Botswana közé. Regionális szomszédaink sokkal jobban állnak: Szlovákia a 75. helyen, Szerbia és Szlovénia az első 50 helyezett között szerepel. Nem mellesleg, ez a két utóbbi ország már ratifikálta a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés hatékony eszközét, az Isztambuli Egyezményt.

Magyarország 2014 márciusában írta alá a nemzetközi egyezményt, azóta nem történt érdemi előrelépés a ratifikáció irányába. Ugyan Szelényi Zsuzsanna (Együtt, a parlamentben független) képviselő decemberi levelére reagálva az igazságügyi miniszter megerősítette, hogy az Isztambuli Egyezménnyel foglalkozó bizottságot felállították és az végzi a munkáját, ebből szinte semmi sem látszik. Csak annyi, hogy a bizottság munkájára hivatkozva szavazták le a kormányzópártok azt a 35 ellenzéki képviselő által beterjesztett javaslatot, amely megsürgette volna az egyezmény kihirdetését (ratifikálását). A dolog külön szépsége, hogy a Jobbik sem támogatta a Szelényi, valamint MSZP-sek és LMP-sek által benyújtott, ratifikálásra vonatkozó határozati javaslatot, mert a párt legismertebb képiselőnője, a párt Oktatási Kabinetjének elnöke, Dúró Dóra (aki 2014 óta az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnöke) szerint az isztambuli egyezmény “nem foglalkozik a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával, az abortusszal”.

Kérdés az is, hogy milyen színvonalú munka folyhat egy olyan képviselőkből álló bizottságban, akik lelkesen tapsolnak a lázárok és tasók jópofizó nőalázásához. Egy olyan parlamentben, ahol a rendreutasítást a nők elleni erőszak ellen felszólaló képviselő(nő)k, és nem a nyíltan sértegető, zaklató miniszterek és államtitkárok kapják. Egy olyan parlamentben, ahol alig vannak nők, hogy a nők érdekeit képviseljék.

“Az egyenlőtlenségnek az erőszak az oka és fenntartója  és fordítva is igaz”  fogalmazott Bethlen Anna, a MONA vezetője az Isztambuli Egyezmény aláírásával kapcsolatban múlt héten rendezett háttérbeszélgetésen –, “az erőszak az az eszköz, amivel a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenség hosszú időn át fenntartható.” Bethlen még azt is állítja, hogy “a gyermekek ellen elkövetett családon belüli erőszak az a nevelési tényező, amely az új generációkat újra és újra képessé teszi arra, hogy a nők elleni erőszak egész folyamatát normálisnak tekintsék, és az egyenlőtlenségre, mint az élet alapvető keretére tekintsenek.”

 

Vitrai Barbara

Az Isztambuli Egyezményről szóló, 2015. április 15-én rendezett háttérbeszélgetésen részt vett Krizsán Andrea (CEU), Spronz Júlia (Patent Alapítvány), Wirth Judit (NaNe), Bethlen Anna (MONA) és Szelényi Zsuzsanna.

 

Megosztás