Ezzel a címmel rendezett konferenciát a BME Kommunikációs Szakkollégiuma. Magas színvonalú előadásokat hallhattunk, nagyon kevés hallgatóval. Pedig a konferencia egyik célja éppen az volt, hogy a hallgatókat, fiatal értelmiségieket közelebb hozza a kisebbségi csoportokhoz, azok problémáihoz. A legelenyészőbb számban mégis ők képviseltették magukat.

A konferencián négy témakör került napirendre: Társadalmi integráció, romakérdés, fogyatékkal élők problémái és lehetőségei, illetve peremvidéken élők helyzete. Az előadások érintették többek közt a melegek helyzetét, a fogvatartottak reintegrációs lehetőségeit, a hajléktalanok lakhatásának problémáját, a fogyatékos fiatalok esélyeit, a romák helyzetét, a női egyenjogúság kérdéseit, de kitértek a kisebbségi jogokra is. A sok különböző területről érkező előadó két dologban egyetértett.

Egyrészt, hogy a mostanában létében fenyegetett kommunikációs szakirány nem is annyira felesleges, sőt. A legtöbben azt hangsúlyozták, hogy egy kisebbségnek a többségi társadalomba való integrálódásához elengedhetetlen a jó kommunikáció, és az azt segítő szakember. Nem nehéz belátni, hogy ebben a folyamatban kulcsszerepe van a pontos kommunikációnak, akár egy kisebb projekt szintjén is – független attól, melyik kisebbségi csoportról van szó.

Erről beszélt mások mellett Deák Éva, a Parterns Hungary Alapítvány ügyvezető igazgatója, egy konkrét példán át bemutatva a kommunikáció fontosságát. A 2013-ban indult Romed-2 program keretében hét településen (Bag, Gyulaj, Jászfényszaru, Nagyecsed, Nyírbátor, Pécs, Szeged) igyekeznek segíteni hátrányos helyzetű romák munkaerő-piaci integrációját. A sikeres együttműködés érdekében fontos egy asztalhoz ültetni a munkába bevonni kívánt romáktól kezdve a partnercég tulajdonosán és HR-sén keresztül a település képviselőiig bezárólag minden érintett felet. Ez a párbeszéd elengedhetetlen a projekt sikeréhez – viszont a legtöbb esetben éppen az elhanyagolt, megromlott kisebbség-többség viszony okozta sajátos nehézségek miatt ezt a munkát csak jól képzett külső kommunikátorok, mediátorok képesek elvégezni.

A másik közös pont, amelyben egyetértés volt a konferencia előadói között, a pozitív jövőkép volt. A legtöbb résztvevő határozottan úgy értékelte, hogy bár lassan és nagyon apró lépésekkel, de haladunk; de legalábbis megvan a többségben az igény, hogy nyitottabbá, befogadóbbá váljon, hogy a különböző kisebbségi csoportok tagjai természetes szereplői legyenek a mindennapi életnek. Talán az egyetlen kivétel a Duna TV rendező-főszerkeztője, Weininger Gabriella volt: az ő pesszimizmusa, mint kifejtette, abból következik, hogy a közszolgálati médiumok, amelyeknek a kisebbségek médiában való megjelenítése is feladata lenne, egyre kevesebb figyelmet fordítanak ilyen tematikájú műsorok készítésére. Ennek látványos jele, hogy a sikeresen futó, a közszolgálati tévé átlagos nézettségéhez képest relatíve nagy nézőszámot generáló „Az Esély” című, fogyatékkal élőkkel foglalkozó műsorát megszüntette.

Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass ötletgazdája az előbújás fontosságáról tartott előadást. Arról beszélt, mindkét félnek le kell győznie a félelmeit, és lépéseket tennie a másik csoport irányába. Csaba fogyatékosságából kifolyólag elég nehezen érthetően beszél – az előadást, akárcsak a többi nyilvános szereplése esetében, mégis ő tartotta. A megértést társa, a Rehab Critical Mass szervezője, Altbäcker Zsuzsanna segítette, aki mintegy tolmácsolta Csaba mondandóját. Az egész jelenség, maga a gesztus, mintegy magába foglalja azt, amire Csaba fellépéseivel igyekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét. A fogyatékkal élők integrációja szempontjából néhány területen érezhető változások indultak el. Ennek egyik kézzelfogható példája a Rehab Critical Mass, amelyet 2015. május 17-én újra megrendeznek.

Pozitív jelenségekről beszélt Csapó Beatrix esélyegyenlőségi szakember, több, megváltozott munkaképességűek munkapiacra való visszavezetését célzó projekt kidolgozója, illetve érzékenytő tréningek szakmai tervezője és vezetője. Szerinte szemléletváltás zajlik a fogyatékkal élők munkaintegrációjával kapcsolatban, a „félig üres, félig tele pohár” átmeneti állapotában van a fogyatékkal élők helyzete, de a változás megkérdőjelezhetetlenül elindult.

Kiss Katalin, a Magyar Telekom HR-specialistája, a vállalat esélyegyenlőségi referense szerint a cél az, hogy sikk legyen a téma, és az legyen ciki, ha valaki kirekesztően viselkedik bármely kisebbségi csoport tagjával. Kiss nem állította, hogy ma már eljutottunk volna idáig, de szerinte a multinacionális vállalatok esetében is elindult valamiféle változás, és egyre több nagyvállalt keresi a megoldásokat, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók minél nagyobb mértékben vehessenek részt a vállalatok mindennapjaiban. A cégek esetében pedig a fejlesztések egyik szempontja, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalókat ne szánalomból, vagy jobb esetben az esélyegyenlőség jegyében foglalkoztassák, hanem valós, értékteremtő munkát végezhessenek – az ehhez szükséges infrastruktúrát igyekeznek megteremteni a nagyobb cégek.

A KommON BME Kommunikációs Szakkollégium konferenciája arra tett kísérletet, hogy minél átfogóbb képet adjon a magyarországi kisebbségi csoportok helyzetéről. A négy témakörből a romakérdéssel, a peremvidéken élők helyzetével, illetve a társadalmi integrációval foglalkozó szekció felszólalói semlegesen, vagy inkább pesszimistán látták a jövőt, míg a fogyatékkal élőkkel foglalkozó felszólalók, pozitív tapasztalataik okán, több optimizmussal néztek a jövőbe.

A konferencia magas színvonalú volt, a szakterületükön kiemelkedő előadókkal. És egy fontos tanulság: a most különböző hátrányokat elszenvedő kisebbségi csoportokban óriási potenciál van – a többségi társadalomra is jó hatással lenne, ha hagyná azt felszabadulni.

Becker Karola