Sokan azt feltételezik, a bántalmazó kapcsolat inkább az alacsonyabb státuszú párokra jellemző, értelmiségi családokban ez nem nagyon fordul elő. Andrea története  épp az ellenkezőjét demonstrálja – ahogy a családon belüli erőszakkal kapcsolatos kutatások is. Igen, egy diplomás nő is simán foglyává válhat évekre, évtizedekre egy ilyen kapcsolatnak. És ha végre elszánja magát a menekülésre, akkor kezdődik igazán a neheze.

Andrea 20 évvel ezelőtt a munkahelyén ismerkedett meg a férjével, Bálinttal. Intelligens, megnyerő férfi benyomását keltette, akit kollégái is elismertek. Házasságuk után valóságos mintacsaládnak számítottak: két gyerekük született, egy lány és egy fiú. Az asszony 10 évig otthon volt a gyerekekkel, közben aktívan támogatta férje tudományos karrierjét: lektorálta a publikációit, elkészítette a prezentációkat, konferenciákra is elkísérte.

De az ideális házasság felszíne alatt folyamatos lelki terror, és esetenként súlyos bántalmazás húzódott: „Még nem volt meg az esküvőnk, amikor egyszer hanyatt lökött, eltört a kezem. Akkor átvettem a felelősséget, hogy nem akart ő bántani, csak hanyatt lökött, és rosszul estem. Most már tudom, hogy ez butaság volt. A helyzet fokozatosan romlott: időnként megvert, de én azt nem mondtam el senkinek, ha nyoma volt, nem mentem emberek közé. De ha nem lett volna folyamatos lelki terror, a mai napig ott vagyok.”

Andrea cukorbeteg volt, rendszeresen járt orvoshoz. Eleinte kedvesnek találta, hogy párja szinte mindig elkíséri – idővel azonban összeállt a kép: az állandó kísérgetéssel Bálint maximális kontrollt gyakorolt.Andrea különböző módszerekkel próbálta bizonyítani a hűségét, a konyhaasztalon ott felejtett receptek, az orvosi látogatásról szóló papír, de Bálint paranoid féltékenységét sehogy sem sikerült csillapítania.

Négy évvel ezelőtt pszichiáterhez fordult segítségért: „A paranoiditás nem játék, de én nem érzem ezt az iszonyatos veszélyt. Nem a fizikai bántalmazás a probléma, hanem az, hogy minden átmenet nélkül képes arra, ha jön egy elvakult dühroham, hogy megöljön. A pszichiáter konkrétan azt mondta, hogy benne lesz a Híradóban, mert meg fogja a férje ölni. Tehát ne játsszon!”

A feszültség és a konkrét veszély ellenére az asszonynak sokáig eszébe sem jutott lépni. Hiszen nem volt munkája, lakása – közös lakásuk a férje nevén volt-, barátai az évek során lekoptak, teljes elszigeteltségben élt. Három évvel ezelőtt egy alapítványi iskolában lehetőséget kapott arra, hogy tanárként dolgozzon, de a férje folyamatos zaklatása miatt végül ott kellett hagynia az iskolát.

Andrea gyerekei éveken át ebben a feszültségben éltek: ha veszekedés, verekedés tört ki, a kisfiú bemenekült a belső szobába, bebújt az asztal alá, a kislány viszont sokszor a szülők közé állt. “Nagyon sokáig nem értették, hogy mi történik. A fiam viselkedési és figyelemzavaros, a lányom pedig egy átlagon felüli, iszonyatosan szorgalmas, és állandóan tanuló ember. Amire nem is gondolnának a pedagógusok, hogy ez az átlagon felüli szorgalom és megfelelni vágyás, ez egy tipikus tünet. Mert anya is mindig meg akar felelni, hogy ne legyen cirkusz, a kislány ezt látja, tehát ő is mindig meg akar felelni, másrészt ő belemenekül a tanulásba.”

Bár Andrea a férje engedélyével jelentkezett egy kétéves egyetemi képzésre, Bálint folyamatos telefonhívásokkal és veszekedésekkel próbálta ellehetetleníteni Andrea tanulmányait. Szóba sem jöhetett, hogy Andrea az előadások után elmenjen évfolyamtársaival szórakozni. Az első félév végén, decemberben, az utolsó konzultáció után, amikor már annyira feszült volt otthon a helyzet, hogy Andrea úgy gondolta, mindegy, mit tesz, beült a csoporttársaival egy sörre. Amikor este hazaért, már rengeteg nem fogadott hívása volt kislányától, aki próbálta figyelmeztetni, hogy „apa őrjöng”.

Férje kint állt a folyosón a kapuval szemben, cigarettázott és nagyon részeg volt. „Ahogy nyitottam a kaput, nekem rohant, kilökött az úttestre, én hanyatt estem, szerencsére nem jött autó. Fiatalok mentek az utca túloldalán, rendőrt akartak hívni, én hülye, mondtam, hogy nem kell rendőr.” A kislány a dulakodás hangjaira kijött, és azt látta, hogy anyja berohan a lakásba, apja meg utána: „Fojtogatott, rúgott, ütött, hajamnál fogva húzott maga után az öt méteres előszobán, a gyerek a hátán, hogy ne csináld apa, te vagy a rossz, beállt közénk, hogy apa, ezt nem csinálhatod, hagyd abba, ne verd az anyát! Ez a cirkusz jó sokáig ment. Zokogott a gyerek, zokogtam én is.”

A decemberi verés volt az utolsó csepp a pohárban – Andrea ennek hatására kezdett tudatosan felkészülni a menekülésre. Az iskolai gyermekvédelmi munkatárs javaslatára bejelentést tett a kerületi gyermekvédelmi szolgálatnál, ahol elmondta, hogy mik történnek otthon, aminek az egyetlen eredménye az volt, hogy bekerültek a „rendszerbe”. A jegyzőkönyvben az szerepel, amit Andrea elmesélt, a családról nem készült szakértői vélemény. (A hivatalos ügymenet általában az, hogy a gyerekjóléti szolgálat értesíti a gyámügyet, amely ilyenkor kiemeli a gyerekeket a családból – nem csoda, hogy kevés bántalmazott anya fordul a gyermekvédelemhez segítségért.) Végül tavaly tavasszal adta be a válókeresetet, miután fültanúja volt annak, ahogy Bálint a 10 éves kislánnyal ugyanazokat a játszmákat játssza telefonon, mint amiket korábban vele. Hallotta, ahogy a gyerek reszketve mondja, “apa, de föl akartam venni, csak értsd meg, le volt halkítva a telefon.”

Az első tárgyalás után Andrea visszavonta a válást, bízott benne, hogy rendbe tudják hozni a házasságukat, a férjét sikerült rábeszélnie párterápiára. Csakhogy néhány konzultáció után kiderült, hogy az erőszak már olyan mértékig van jelen a kapcsolatban, ami komoly aggodalomra ad okot.

„Közölte velem a pszichológusnő, hogy ők ezt a kapcsolatot nem tudják megoldani, viszont amilyen gyorsan tudok, kezdjek el intézkedni, hogy el tudjak otthonról menni, mert a diplomámat én már nem veszem át, mert nem élem meg, az biztos!”

Végül decemberben, egy évvel az életveszélyes bántalmazás után, Andrea elszánta magát a nagy lépésre. Amikor a férje először elment dolgozni, hívta a fuvarost, akivel korábban egyeztetett, és két óra alatt összepakolt. „Azt mondták a csajok az Újrakezdésben, hogy azt tudjam, hogy ha bárhová el tudok menni egy új lakásba, az nem fogja a gyámügyet érdekelni, hogy nekem azért nincs hűtőm, mosógépem, meg tűzhelyem, mert menekülnöm kellett. Mert ha nincs mosógép, nincs hűtő, és nincs tűzhely, akkor el fogják venni a gyerekeket.”

Tudatosan készült a menekülésre. A háztartási gépek egy raktárba kerültek, Andreát és a gyerekeket egy budapesti krízisközpontban bújtatták néhány napig, majd egy családok átmeneti otthonába menekítették 250 kilométerre a fővárostól. „Nem volt jó, mivel engem is kiemeltek az életemből, a teljes ismeretségemből, ami abból a szempontból, hogy bújtassanak jó, viszont senkit sem ismerek. Dolgozni nem engednek, mivel nem dolgozhat, aki védett ellátásban van. Nyolc hétig voltunk itt – ennyi idő alatt meghülyül az ember.”

A gyerekek a téli szünet után már az otthonnal szerződésben álló iskolába jártak, ahová busszal szállították őket. Andrea elmondása szerint nagyon megviselte őket a váratlan költözés, és a teljesen idegen környezethez való kényszerű alkalmazkodás. A családok átmeneti otthona után egy budapesti anyaotthonba kerültek, ami Andrea szerint leginkább egy hajléktalanszállóra hasonlít, annyiban, hogy hasonlóan szigorú szabályok szerint működik, például este 7 után nincs kijárás. Az otthonokban kialakított szigorú rend egyrészről a bántalmazott anyák és gyermekek védelmét szolgálja, másrészt viszont a lakók és a gondozók viszonyát a rab és a börtönőr viszonyához teszi hasonlatossá.

„A tárgyaláson előadta, hogy én nagyon tudatosan készültem a menekülésre: egy éve foglalkozom a családon belüli erőszak összes tünetével, ezeket betanultam, az összes hivatalos szervet tudatosan átvertem, és így leszerveztem a saját menekülésemet, holott otthon az égadta világon semmi nem történt.”

A válóper során a bíróság jellemzést kért a gyerekekről az iskolából: a tanárok leírják, hogy a kisfiú viselkedés- és figyelemzavaros, és folyamatosan mesél az otthoni konfliktusokról, rendszeresen elmondja, hogy az apa hogyan bántalmazza az anyát. A leírásból kiderült, hogy a tanárok gyakorlatilag végig tudták, mi történik a négy fal között, a családon belüli erőszak az ő szemük előtt játszódott le.

Andrea és a gyerekek hat hónapja menekültek el az erőszak elől – most egy krízislakásban élnek néhány utcára a régi lakásuktól, a gyerekek a korábbi iskolában folytatják a tanulmányaikat. Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e veszélyesnek ezt a helyzetet, az asszony így válaszol: „De érzem, de nem tudok mit csinálni. Teljesen eltűnni nem tudok. Talán a gyerekeket így nem bántja, mert elsősorban én vagyok az agresszió célpontja. Nem tudom.”

 

Vitrai Barbara

A történet szereplőinek nevét megváltoztattuk. A nyitókép illusztráció.

Az Újrakezdés – nyilvános oldalt itt találod.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a NaNE segélyvonalát a 06-80-505-101-es számon! Ha jogsegélyt szeretnél kapni, a Patent Egyesület száma: 06-70-252-5254 és 06-70-277-6522.