A szegénységgel arányosan nő a szolidaritás az emberekben, de az adományozási kultúránk zavaros képet mutat.
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
18516641-1-42 atlatszo.hu/azenadombol/
Mélyszegénységben élő családok és gyerekek esélyteremtésével foglalkozó civil szervezet az Igazgyöngy Alapítvány, melynek a vezetője vagyok. 1999 óta dolgozunk az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben, a Berettyóújfalui Járás falvaiban. Korábban csak az oktatásban, nyolc éve a szociális munka területén is próbálkozunk változást generálni a leszakadó társadalmi csoportok életesélyeinek javításáért. Komplex modellfejlesztésünknek része a kríziskezelés is, amit különböző típusú támogatások segítségével végzünk.
Sokat tanultunk ez idő alatt az adományozásról. Mindkét oldal helyzetét, szándékát, hibalehetőségeit megismertük már. Látjuk a jó szándékot, az elvárásokat, megtapasztaltuk ennek az egésznek a vadhajtásait is. Tagjai vagyunk civil hálózatoknak, van képünk az országos lefedettségről is. Üdvözítő, hogy a szegénységgel arányosan nő a szolidaritás is az emberekben, ám az is világosan látszik, hogy az adományozási kultúránk mennyire zavaros képet mutat.
Az a problémahalmaz, ami a szegénységben élő, vagyis a fogadói oldalt jellemzi, rendkívül bonyolult, sajátos, átörökített szocializációval terhelt. Ennek fontos jellemzője az ún. tanult tehetetlenség, a maguk erejébe vetett hit hiánya, az elvárás, hogy a problémákat oldja meg más helyettük, mert ők, helyzetüknél fogva képtelenek rá.
A rosszul irányzott adományozás azonban könnyen segíti ennek az állapotnak a kialakulását, fenntartását, így a segítő szándék a nyomorúság konzerválásának eszköze lehet. „Csak” adni, kielégíteni a szükségleteket, önmagában nem segít. Úgy kell szervezni, hogy az lehetőséget adjon a változásra is. Az Igazgyöngy a „fejlesztő” segítségnyújtás híve. Persze ez nem egyszerű. Hiszen tudjuk, hogy számos esetben muszáj azonnal segítséget adni, a krízishelyzetek jellemzője, hogy azonnali megoldást igényelnek, nem mérlegelhetjük, hogy vajon önerőből mire lenne képes az illető, nem elemezgethetjük, vajon miért nem tette meg korábban, amit kellett volna.
Legnehezebbek azok a helyzetek, mikor a gyereken kellene azonnal segíteni, ugyanakkor látjuk, a szülők viszonyulása nem megfelelő. De lehet-e segíteni a gyerekeken a családok nélkül? Nyilván nem. Mi pl. óriási munkát fektetünk abba, hogy komplexen kezeljük a problémát, és minden hatást igyekezzünk úgy koordinálni, hogy a következő krízishelyzetek elkerülhetők legyenek, és a helyzet pozitív irányba mozdulhasson el.
Talán ebből is látszik, hogy az effajta, változást gerjesztő segítségnyújtás mennyire összetett feladat, és az is, hogy az adományok legjobb felhasználásához nélkülözhetetlen a terepen dolgozó, a viszonyokat, helyzeteket jól ismerő segítő szervezet, intézmény jelenléte. „Ismeretlenül”, a jószerencsére bízni a segítség teljesülését kockázatos dolog. Volt már olyan, hogy magát az uzsorást, vagy az adományokkal üzletelő személyt támogatott egy jószándékú adományozó, mivel nem volt helyi ismerete, és a facebookon terjedő segítségkérések igazságtartalmát távolról nehéz megítélni.
De a másik oldal sem egyszerűbb. A többségi társadalomban leginkább a 19. századi szegénységkép él, amiben a fogyasztói társadalom hatásai nem értelmezhetők. A „tisztes szegénység” ideáját keresik sokan, a nagyszülői generációk spórolását, viszonyulását keresik a mai szegénységben is. Számtalan kérdés merül fel ezen az oldalon, elvárásokkal, pl. miért válogat? miért nem kell a divatjamúlt holmi? miért vágyakozik mobiltelefonra, mikor szegény? minek iszik kólát, kávét? miért nem köszöni meg rendesen? stb.
A jó szándék hamar elégedtelenségbe csap át, és sokszor a sztereotípiákat erősíti az adakozókban. No és persze más gondok is vannak. Az adományozói oldal nem ismeri a logisztikát, amivel az adományok célba juttathatók. Nem látják a segítségnyújtás sokrétű lehetőségeit. Sokan nem érzik a lomtalanítás és az adományozás különbözőségét. Az adományozás kampányszerű. Vannak, akik a magukban felépített „meseszerű” történetet szeretnék kivitelezni, a szegényeken való segítés sikeres, megható történetét, ám a valóságban ezek értelmezhetetlenek. Mások saját nárcizmusukkal nem tudnak mit kezdeni ebben az egészben.
Szóval, mindkét területen sok az elgondolkodtató, értelmezésre váró dolog.
Lehetőséget kaptam arra, hogy itt, ezen az oldalon blogot írhassak erről. Korábban, a megszüntetett Népszabadság Jótett mellékletében havonta jelent meg egy kis írásom az adományozás aktuális kérdéseiről, amit sokan figyeltek. Sokakban felmerült kérdésként is, hol folytatom majd? Nos, hát itt.
Folyamatosan szeretnék itt felvetni gondolatokat az adakozáshoz kapcsolódva, a mit? és a hogyan? kérdéseiről, remélve, hogy a terepi tapasztalat beépítésével olyan adományozás, olyan önkéntes segítés alakulhat ki, amiben mindkét oldal megtalálja magát, és pozitívan építkezik.
Idén az Átlátszónet Alapítvánnyal közösen, az Erste Stiftung támogatásával kerül kiosztásra „A szegénységről méltósággal” sajtódíj, melyet három éve indított útjára...
A Hintalovon Alapítvány idén második alkalommal készített éves összefoglalót a gyermekek jogainak érvényesüléséről hazánkban. Bár vannak pozitív változások, az...
Áprilisban folytatódott a sikkasztással, magánokirat-hamisítással és jelentős kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt hivatásos gondnok pere, melyet pótmagánvádas eljárásban csaknem...
