Ha lehetne kívánni nőnap alkalmából, azt kívánnám, hogy kezeljük helyesen a nemi erőszakot. A közelmúltban napvilágot látott botrányok hallatán az ember azt gondolná, hogy ehhez már minden a rendelkezésükre áll. Meghozták az ítéleteket, bevezették a szabályzatokat a kiskorú úszók undorító zaklatása, a bevándorlók durva tettei, a „félresikerült” rendőri igazoltatások, és a mindettől sokkal nagyobb méreteket öltő munkahelyi, és családon belüli erőszak visszaszorítására. De ez sajnos nem igaz. Az ügyek alapszintű kezelése is gondot okoz még.
[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Ezen a téren nem teljesítünk jobban, de nem is vagyunk a legrosszabbak Európában. Azt mondhatjuk el, hogy rosszak vagyunk a rosszak között. A webes fórumokon lehangoló esetek sorakoznak, kevés a sikertörténet. Amiben más országok különböznek tőlünk, az a bejelentések aránya a megtörtént esetekhez képest és azok következménye.
Ahogy korábban megírtuk, az általánosan elfogadott számadat szerint Magyarországon több, mint 400 000 nő, a 15 évesnél idősebb nők 9 százaléka már volt nemi erőszak áldozata, ezen belül a legtöbb a családi erőszak.
A minap egy ismerősömnél azután érdeklődtem, hogy mi történt a férfival, aki tavaly májusban egy munkahelyi rendezvényen zaklatott egy lányt. A lány akkor nem tett bejelentést. Azt szerettem volna hallani, hogy elbeszélgettek a férfival, és egy komoly munkahelyi figyelmeztetést kapott. Legalább. Az ismerősöm a következmények elmondása helyett azonban inkább megkért, hogy ne nevezzem meg a férfit a telefonban, mert baja lehet belőle.
A felelősségre vonás helyett a társadalom – a barátok, a kollégák – ösztönösen a „titkosítás” mellett döntenek.
A „titkosítás” pedig a lehető legrosszabb, mert lassan és észrevétlenül csúszhat át az áldozat okolásába. Annak a hibáztatásába, aki egyébként sem tudja megfogalmazni, hogy mi történik vele, amikor az ismerőse, vagy netán a családtagja, egyszerre állattá változik. “Ha nem lett volna ott, akkor nem történt volna meg”, vagy “ha nem ezt a ruhát viselte volna”, akkor talán nem zaklatták volna, sorakoznak az észérvek.
A körülmények is hozzájárulhatnak, de az erőszakot csakis az elkövető kerülheti el, senki más. A történtekről szóló találgatás pedig csak további mentális problémákat okoz az elszenvedőnek. Az önhibáztatás nem megoldás, mint ahogy nem az a barátok jóindulatú tanácsai, mint a “próbáld meg túltenni magad rajta”, vagy a “csak ne legyen több bajod belőle”, esetleg a „legalább nem történt testi sérülés” sem.
A barátok az alábbi blogon olvashatnak (angolul) útmutatót arra, hogy mit kellene – és mit nem kellene – mondani egy áldozatnak. A legjobb megoldás pedig mindig az lenne, ha professzionális segítséget kérnénk. Ám ez sem túl egyszerű.
Magyarországon a NANE és Patent egyesületek telefonszámait hívhatjuk, de sajnos csak szűk időintervallumban. A bántalmazottaknak fenntartott segélyvonalon a tegnapi és a tegnapelőtti napon a 18 és 22 óra között, összesen hétszeri próbálkozásra, egyszer sem sikerült kapcsolódnom. Az automata viszont jelezte, hogy a postafiók betelt.
A szexuális erőszak segélyvonal pedig a hét három napján érhető el pár óráig. Aki máskor szeretne segítséget kérni, vagy mint én, sikertelenül telefonál, az egyenesen a rendőrséghez fordulhat: ha van bizonyítéka és persze lelkiereje a csak személyesen megtehető bejelentéshez.
A Magyar Rendőrség hivatalos honlapján a témára vonatkozó információt, hivatkozást nem találni, de a segélyhívó tájékoztat az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatról, amelynek több, 24 órás szolgálata is van. Ezeken a vonalakon képzett diszpécserek irányítanak tovább, de konkrét segítséget szintén csak személyes módon, a járási hivatalok jogi és áldozati segítségnyújtó egységeinél lehet kapni, hivatali időben.
Összesen körülbelül négy telefonos áttéten keresztül kerülhetünk a megfelelő helyre.
Az igazságügyi statisztikák és a kutatási adatok összevetése azt mutatja, hogy az elkövetők 99 százaléka büntetlen marad. Évente körülbelül 120 ezer nőt ér szexuális erőszak, és az esetek egy százalékában sem kap büntetést az elkövető.
A sajtóban szellőztetett botrányoknak természetesen van következményük, bár tavaly az úszószövetség elnöksége, és az edzők is ösztönösen kiálltak Kiss László mellett a kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak ügyében, szakmai érdemeire hivatkozva. Pedig az etikát és a szakmai kiválóságot már a kezdetekben szét kellett volna választani.
Bár Kiss pár nappal a botrány kitörése után magától lemondott a szövetségi kapitányi címéről, majd egy hónap kellett ahhoz, hogy testületi határozatok is szülessenek. A Magyar Úszószövetség 2016. szeptember 30-án hatályba lépett, módosított etikai kódexe már részleteiben kitér a kiskorú úszók felügyeletére, de az ezzel egy időben kezdeményezett „gyermekvédelmi programról” azóta nincsenek hírek a vonatkozó weboldalakon.
Pedig a gyerekeket úszni, iskolába küldő szülők biztosan örülnének az edzőknek szervezett képzési programoknak. A családi erőszakot elszenvedők annak, ha a segélyvonal túloldalán azonnali segítséget kaphatnának. A dolgozók pedig annak, ha biztosan tudnák, hogy egy zaklatás bejelentése után nem érheti őket munkaügyi hátrány.
Idén az Átlátszónet Alapítvánnyal közösen, az Erste Stiftung támogatásával kerül kiosztásra „A szegénységről méltósággal” sajtódíj, melyet három éve indított útjára...
A Hintalovon Alapítvány idén második alkalommal készített éves összefoglalót a gyermekek jogainak érvényesüléséről hazánkban. Bár vannak pozitív változások, az...
Áprilisban folytatódott a sikkasztással, magánokirat-hamisítással és jelentős kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt hivatásos gondnok pere, melyet pótmagánvádas eljárásban csaknem...
