Bezárás
Egyéb

Nem nagyon működnek a szexuális erőszak segélyvonalak Magyarországon

Ha lehetne kívánni nőnap alkalmából, azt kívánnám, hogy kezeljük helyesen a nemi erőszakot. A közelmúltban napvilágot látott botrányok hallatán az ember azt gondolná, hogy ehhez már minden a rendelkezésükre áll. Meghozták az ítéleteket, bevezették a szabályzatokat a kiskorú úszók undorító zaklatása, a bevándorlók durva tettei, a „félresikerült” rendőri igazoltatások, és a mindettől sokkal nagyobb méreteket öltő munkahelyi, és családon belüli erőszak visszaszorítására. De ez sajnos nem igaz. Az ügyek alapszintű kezelése is gondot okoz még.

Ezen a téren nem teljesítünk jobban, de nem is vagyunk a legrosszabbak Európában. Azt mondhatjuk el, hogy rosszak vagyunk a rosszak között. A webes fórumokon lehangoló esetek sorakoznak, kevés a sikertörténet. Amiben más országok különböznek tőlünk, az a bejelentések aránya a megtörtént esetekhez képest és azok következménye.

Ahogy korábban megírtuk, az általánosan elfogadott számadat szerint Magyarországon több, mint 400 000 nő, a 15 évesnél idősebb nők 9 százaléka már volt nemi erőszak áldozata, ezen belül a legtöbb a családi erőszak.

A minap egy ismerősömnél azután érdeklődtem, hogy mi történt a férfival, aki tavaly májusban egy munkahelyi rendezvényen zaklatott egy lányt. A lány akkor nem tett bejelentést. Azt szerettem volna hallani, hogy elbeszélgettek a férfival, és egy komoly munkahelyi figyelmeztetést kapott. Legalább. Az ismerősöm a következmények elmondása helyett azonban inkább megkért, hogy ne nevezzem meg a férfit a telefonban, mert baja lehet belőle.

A felelősségre vonás helyett a társadalom – a barátok, a kollégák – ösztönösen a „titkosítás” mellett döntenek.

A „titkosítás” pedig a lehető legrosszabb, mert lassan és észrevétlenül csúszhat át az áldozat okolásába. Annak a hibáztatásába, aki egyébként sem tudja megfogalmazni, hogy mi történik vele, amikor az ismerőse, vagy netán a családtagja, egyszerre állattá változik.  “Ha nem lett volna ott, akkor nem történt volna meg”, vagy “ha nem ezt a ruhát viselte volna”, akkor talán nem zaklatták volna, sorakoznak az észérvek.

A körülmények is hozzájárulhatnak, de az erőszakot csakis az elkövető kerülheti el, senki más. A történtekről szóló találgatás pedig csak további mentális problémákat okoz az elszenvedőnek. Az önhibáztatás nem megoldás, mint ahogy nem az a barátok jóindulatú tanácsai, mint a “próbáld meg túltenni magad rajta”, vagy a “csak ne legyen több bajod belőle”, esetleg a “legalább nem történt testi sérülés” sem.

A barátok az alábbi blogon olvashatnak (angolul) útmutatót arra, hogy mit kellene – és mit nem kellene – mondani egy áldozatnak. A legjobb megoldás pedig mindig az lenne, ha professzionális segítséget kérnénk. Ám ez sem túl egyszerű.

Magyarországon a NANE és Patent egyesületek telefonszámait hívhatjuk, de sajnos csak szűk időintervallumban. A bántalmazottaknak fenntartott segélyvonalon a tegnapi és a tegnapelőtti napon a 18 és 22 óra között, összesen hétszeri próbálkozásra, egyszer sem sikerült kapcsolódnom. Az automata viszont jelezte, hogy a postafiók betelt.

A szexuális erőszak segélyvonal pedig a hét három napján érhető el pár óráig. Aki máskor szeretne segítséget kérni, vagy mint én, sikertelenül telefonál, az egyenesen a rendőrséghez fordulhat: ha van bizonyítéka és persze lelkiereje a csak személyesen megtehető bejelentéshez.

A Magyar Rendőrség hivatalos honlapján a témára vonatkozó információt, hivatkozást nem találni, de a segélyhívó tájékoztat az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatról, amelynek több, 24 órás szolgálata is van. Ezeken a vonalakon képzett diszpécserek irányítanak tovább, de konkrét segítséget szintén csak személyes módon, a járási hivatalok jogi és áldozati segítségnyújtó egységeinél lehet kapni, hivatali időben.

Összesen körülbelül négy telefonos áttéten keresztül kerülhetünk a megfelelő helyre.

És akkor nézzük a következményeket.

Az igazságügyi statisztikák és a kutatási adatok összevetése azt mutatja, hogy az elkövetők 99 százaléka büntetlen marad. Évente körülbelül 120 ezer nőt ér szexuális erőszak, és az esetek egy százalékában sem kap büntetést az elkövető.

A sajtóban szellőztetett botrányoknak természetesen van következményük, bár tavaly az úszószövetség elnöksége, és az edzők is ösztönösen kiálltak Kiss László mellett a kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak ügyében, szakmai érdemeire hivatkozva. Pedig az etikát és a szakmai kiválóságot már a kezdetekben szét kellett volna választani.

Bár Kiss pár nappal a botrány kitörése után magától lemondott a szövetségi kapitányi címéről, majd egy hónap kellett ahhoz, hogy testületi határozatok is szülessenek. A Magyar Úszószövetség 2016. szeptember 30-án hatályba lépett, módosított etikai kódexe már részleteiben kitér a kiskorú úszók felügyeletére, de az ezzel egy időben kezdeményezett „gyermekvédelmi programról” azóta nincsenek hírek a vonatkozó weboldalakon.

Pedig a gyerekeket úszni, iskolába küldő szülők biztosan örülnének az edzőknek szervezett képzési programoknak. A családi erőszakot elszenvedők annak, ha a segélyvonal túloldalán azonnali segítséget kaphatnának. A dolgozók pedig annak, ha biztosan tudnák, hogy egy zaklatás bejelentése után nem érheti őket munkaügyi hátrány.

Rajacic Ágnes

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom