Sokat tanultunk már ezen a területen is. Ma már fotót kérünk előbb, és pontosan tájékozódunk. Mert ebben a történetben is minden előfordult már velünk.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A lakhatási körülmények sok mindent meghatároznak. A mélyszegénységben sokszor találkozunk nagyon lehangoló helyzettel.  A gyerekeknél, ha megkérdezzük, hol alszanak, lehet még hallani, most, a 21.századi Európában is, hogy „lábtól” fekszenek a többedmagukkal megosztott ágyban.  Sok szobában más bútor alig van. Talán még egy szekrény, vagy polc. Asztalt, székeket nem látni. A tél végére pedig ami van, az is eltűnik. Mert, ha nincs mivel fűteni, akkor lekerül a szekrényajtó, majd a polcok, végül a szekrény is, vagy az ágy lábai, kerete. Mert a hideg diktál, és előfordul, hogy más megoldás nincs.

Sokat dolgozunk azon, hogy a lakhatási körülmények alakuljanak. Sok bútort adunk, és követjük is, hogy ne a tűzön végezze, hanem más megoldásokat kínáljunk a hideg túlélésére. Pl. a nyári tüzelőkészítést, a biobrikett programot.  Az Igazgyöngy Alapítvány kapcsolatrendszerében levő családoknál már, hála az adományozóknak, látványosan jobbak a lakhatási feltételek, mint amiket ezeken a szintén a kapcsolatrendszerünkben készült fotókon látni.

Honnan van a bútoradomány? Költözésből is (külföldre mennek, és nem viszik magukkal, vagy itthon költöznek, és nem fér be az új lakásba), bútorcseréből (kinőtte a gyerek, vagy már elkopott, megunták, másikat vesznek), de az adománybútorok nagy része hagyatékból származik. Nekünk talán még jobbak is ezek a régi bútorok, mint a bútorlapból készültek, hiszen „rendes” fából vannak, masszívabbak, nehezebbek, jobban bírják az igénybevételt.

Ám a hagyatékbútoroknál más szempontok is bejátszanak. Néha elgondolkodom, ki segít kinek?

A bútoradományoknál a legnagyobb gondot a szállítás jelenti. Ami sokszor többe kerül, mint a bútor maga, hiszen ezek a régi, „retrós” politúrozott  bútorok nem igazán képviselnek piaci értéket, és aki túl akar adni rajta, nem talál rá vevőt. Az elhunytak után szeretnék hamar kiüríteni a lakást, de ez nem mindig esik egybe a városi lomtalanításokkal, az elszállításnak meg ára van, amit szeretnének elkerülni. Szólnak hát a segítő szervezeteknek, hogy vihetik, ingyen is, ha kell.

Sokat tanultunk már ezen a területen is. Ma már fotót kérünk előbb, és pontosan tájékozódunk. Mert ebben a történetben is minden előfordult már velünk. Egész lakás berendezését ajánlotta fel valaki, megszerveztük a teherautót, plusz szállítómunkásokat is, mert a tulaj jelezte, ő nem tud pakolni. Aztán ott kiderült, a kis utcába nem lehet teherautóval behajtani. A lakás a harmadikon van, a bútorok egy részét szét kellett szedni, mert nem bírták a szűk folyosón lecipelni máshogy. Az adomány egy komplett lomtalanítás volt, 70 ezerbe került a fuvar nekünk, és annyira rosszak voltak a bútorok, hogy nagyobb részük az összerakást sem bírta ki. A tulaj még nevetett is, mikor a fuvarozó szóvá tette, hogy ez szerinte kinek lesz jó….és azt mondta: „maguk a legolcsóbbak…maguk semmibe sem kerülnek…ha itt kérek meg bárkit, pénzért viszi csak el.”

Ma már nem szaladunk bele ilyesmibe. Mindenre rákérdezünk, és bizony, gyakran kiderül, a segítő szándék minimális, viszont az illető szeretne gyorsan és költségek nélkül megszabadulni az öreg bútoroktól. Már udvariasan elutasítjuk a „meghalt egy idős rokon, és a lakásából mindent maguknak adunk…nem volt már túl precíz az öreg, nem bírta az utóbbi években rendben tartani a lakást, kicsit rumlis…”. Vagy „van egy óriási kanapénk, nagyon masszív, és nagyon nehéz…több ember kell hozzá…és amióta itt van, azóta a folyosót azóta átépítették….már adtam volna másoknak is, de nem bírták kivinni. Maguknak adom, csak vigyék el innen.” stb.

Ha pedig (és a legtöbb esetben már így van) kellene a bútor, akkor jön a mérlegelés, megéri a lehozni a 70 ezres fuvar és rakodási költséggel, nem lenne egyszerűbb itt és olyat venni a használtbútor- kereskedésben, ami kell… Mert nem franciaágy kell, hanem kihúzható kanapé, nem vitrines kisszekrény, vagy vállfás nagy, hanem polcos, faajtós, amibe jobban tudnak pakolni a szűkös helyen. És nem igazán tudunk mit kezdeni a dohányzóasztalokkal, cd-állványokkal, nagy, karfás fotelekkel, pihenőágyakkal, amelyek túl sok helyet foglalnak el a lakótérből. Pedig ezeket is jó szívvel adnák.

No meg itt van a másik dolog, az ágymatracok. Ezt is gyakran cserélik a lakásokban, és szívesen adnák… de ágykeret nélkül. Eleinte elfogadtuk, de már nem tesszük. Egy franciaágy-matrac ezeket a kis lakószobákat félig elfoglalja, keret nélkül hamar tönkremennek, feláznak, eldeformálódnak, ám utána nem tudnak vele mint csinálni. Szétvágni nagyon nehézkes, a rugósakat szinte képtelenség… Elszállítani a hulladéklerakókba a szegregátumokból túl nagy költség.

A cikksorozat további részei:

Tanuljunk adományozni

Hogyan adományozzunk? I. – Használt ruhák

Hogyan adományozzunk II. – A ruhaadományok célbajuttatása

L. Ritók Nóra: Hogyan segítsek? – Hogyan adományozzunk III.

L. Ritók Nóra: Hogyan segítsünk a gyerekeken? – II. rész

L. Ritók Nóra: A gyerekek segítése – I. rész

Mi hát a segítség? Összeköthető-e a kettészakadt világ, hogy ami ott már senkinek sem kell, de itt meg nagyon jól jönne, megoldható legyen? Áthidalható-e a valahogy a távolság?

Nyilván a legnagyobb segítség az, ha valaki az adományozása mellett a szállítással is számol. De az is érthető, hogy ezt nem teheti meg mindenki. Egy láncszem pedig itt hiányzik. Az, hogy aki a szállítással tudna segíteni, megtegye. Nekünk is van a kapcsolatrendszerünkben ilyen, akit évente egyszer-kétszer megkérhetünk. De biztosan több ilyen szerepvállaló kellene. (Nekünk most is van egy bútorfelajánlásunk, ami szállításra vár… és a helye is meglenne. ) A sok szállítással foglalkozó cég, ahol biztosan vannak „üres” járatok is, beszállhatna ebbe.  Plusz költség így minimális lenne, „csak” egy kis összehangolás kellene. Egy emailváltás….vagy egy koordináló felület, ahol a segítő szerveztek szállítási kérései fent vannak, és a szállítmányozással foglalkozó cég választhatna olyat, ami útjába esik.

És persze, az adományozók részéről is van lehetőség hatékonyabbá tenni ezt az egészet: ha nézik a fogadó részt is, vagy a fogadó-koordináló szervezetet. Megkérdezik, lefotózzák, megbeszélik velünk, szükséges-e, tudjuk-e hasznosítani?  Nem csinálnak árukapcsolást: „adom az ágyat meg a szekrényt, de csak ha mindent visznek…” No meg, ha az adományozó szándéka segítő, és nem ebbe csomagoltan tulajdonképpen segítségkérő. Ha tisztességes és empatikus. Megoldáskereső, és nem sértődötten számonkérő. Mert az adományozás egy hosszabb történet, ami nem ér véget azzal, hogy „felajánlom”. Sokak munkája kell még ahhoz, hogy az adomány célba érjen.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója.

Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]