Hogyan adományozzunk? A könyvadományokról

 

Érdekes területét képviselik az adományoknak a könyvek. Nem kríziskezelés ez, hiszen könyv, olvasás nélkül lehet élni… (az más kérdés, hogy hogyan), ám ha az ember a fejlesztésben is gondolkodik, a segítés fontos területét képezhetik.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Részletek, támogatási lehetőségek itt

 

Főleg azokat a szervezeteket keresik meg vele az adományozók, akik iskolát, tanodát tartanak fenn, mert egyéni adományban ez nehezebben értelmezhető. Nem emlékszem egyetlen olyan egyéni segítségkérésre sem, mikor egy rászoruló könyvet kért volna. Ezeket a fejlesztésbe beágyazva azonban lehet hasznosítani.

Cikksorozatunk korábbi részei:

Ösztöndíjak mint támogatások: esélyteremtés a gyerekekre irányulva, a családra építve

Adományozzunk lakástextileket, hogy élhetőbbé tegyük a mélyszegénységben élők otthonát

Élelmiszeradományokkal a gyermekszegénység ellen

Adományozzunk iskolaszereket oda, ahol ez szeptemberben hiányozni fog!

Háztartási gépek, mint adomány, avagy hogyan lesz igazi segítség az adományból?

Hogyan adományozzunk? III. – Bútoradományok

Hogyan segítsünk a gyerekeken? – II. rész

A gyerekek segítése – I. rész

Hogyan segítsek? – Hogyan adományozzunk III.

Hogyan adományozzunk II. – A ruhaadományok célbajuttatása

Hogyan adományozzunk? I. – Használt ruhák

Tanuljunk adományozni

A kis falvak könyvtárait többnyire nem látogatják a mélyszegénységben élők. Az ok nyilvánvalóan az olvasási képességek hiányában keresendő. Akinél nincs megfelelő tempójú olvasási és szövegértési képesség, az nem ebben a formában keresi az élményszerzést, neki jobban felvehető lehetőség a tv, a rajzfilmek, a filmek, a műfaj adta lehetőségekkel. A szegénységben szinte csak ez van, ahol áram van, a legfontosabb a tv.

Ez jellemzi a gyerekeket szórakozását is, ebben szocializálódnak, a belső kép iránti igény, a fantázia ez irányú fejlesztése elmarad, éppúgy, mint a látottak értelmezése valakivel, vagy annak szűrése, mit néz meg, vagy mit nem. A tv, az egyetlen szobában, nagy hanggal, hogy a zsúfoltság ellenére is hallható legyen annak, aki nézni akarja, mindig és mindenkire egyformán ömlik. Újszülöttől a nagyszülőig. Reggeltől éjszakáig. Válogatás nélkül.

Szóval, a szegregátumokban olvasóvá nevelni a gyerekeket nagy kihívás. A felnőtteket még inkább, kevesen vállalkoznak arra, hogy bepótolják mindazt a hiányt, amivel az iskola alsó tagozattól görgette őket egészen addig, ameddig az iskolarendszerben maradtak.

Kezdetben én sem tudtam ellenállni a könyvfelajánlásoknak. Ám a harmadik-negyedik hagyatékból érkező, többszáz kötet után, melynek átböngészése csak nekem jelentett örömöt, láttam, az olvasási kedv nem nő arányosan az adományok beérkezésével. Lassan megteltek a polcaink, a szekrényeink, a könyvek pedig maradtak érintetlenül, mert akikkel foglalkoztunk, őket nem érdekelte.

 

 

 

De könyvet az ember nem dob ki, nem éget el…. néztük, hasznosíthatjuk-e másképp? Ekkor szembesültünk vele, hogy az antikváriumok is telítettek, szállítanunk kellett volna, messzire, és még így is az volt a legjobb ajánlat, hogy ingyen átveszik… Persze érthető volt a dolog, mert valahogy ebben is van valami generációs jellemző, a mostani hagyatékokban, sok bennük az azonos könyv, amelyek egy más ideológiának megfelelve születtek, és amelyet nyilván nem olvas el tömegekben senki, no meg ott vannak a „filléres” kis könyvecskék, melynek a papírkötéseit az idő már felemésztette, és sok olyan is, amelyek csak a tulajdonosnak voltak érdekesek, vállalati évkönyvek, speciális témájúak is, ahol a hasonló érdeklődésűvel való találkozásra nagyon kicsi az esély.

Az ilyen adományok nem hasznosulnak megfelelően. Ma már tematikus válogatást kérünk, bár ezt sok felajánló nem érti, és felháborodik.  Ha iskolai könyvtárban hasznosítható, abból mi is kivesszük a nekünk használhatókat, és szívesen összehozzuk a kapcsolatrendszerünkben általános, vagy középiskolával, ahol a tanításban hasznosul, ebben ifjúsági irodalom, albumok, szótárak szerepelnek. Amit mindig fogadunk, azok a meséskönyvek, mondókáskönyvek.

Ezeket részben a baba-mama klubban használjuk, ahol az anyukák és a három év alatti gyerekek együtt tanulnak, részben a tanodában, és sokat oda is adunk a gyerekeknek, egy-egy sikeres óra végén, jutalomból. Oda, azokba a családokba, ahol könyv sosem fordul elő. Nem mondom, hogy ebből otthoni könyvtár épül. Sok leamortizálódik. De addig is lapozgatják, nézegetik, olvasgatják, és ez mindenképpen hasznos.

Minél tovább kitart egy könyv otthon, annál boldogabbak vagyunk. A tanodában pedig folyik egy tudatos olvasóvá nevelés is, kölcsönzésekkel. Ehhez viszont olyan könyvek kellettek, amelyek nem ötven évvel ezelőttiek, hanem mind küllemükben, mind tartalmukban kapcsolódnak napjainkhoz.

Mert persze ilyen is jön adományban, előtte egy kéréssel, hogy milyen könyveket szeretnénk, és a listát megkapva beszerzi azokat, majd eljuttatja. Ez tökéletesen illeszkedik a fejlesztéseinkhez.

 

 

 

Sokan akarnak adni tankönyvet. Öt, tíz, tizenöt évvel ezelőttieket. Annyira sajnáltam, mikor a nagy egyközpontú tankönyvátszervezés után egy lerakatból érintetlen tankönyvek sorát kaptuk meg, olyanok kiadóktól, akik elestek a tankönyvpiactól. Ám ezeket sem tudtuk igazán használni, a régebbieket meg pláne nem. Persze a tananyagok egy része megtalálható benne, de nincs idő arra, hogy ezeket keresgessük, sokkal célirányosabban kell beosztani az időnket, a gyerekek számára pedig ezek nem igazán érdekfeszítő olvasmányok.

Persze előfordulnak igazi kincsfelajánlások is. Pl. nyugdíjas szakembertől a csodásan összeválogatott szakkönyvtár. Ezeket próbáljuk mi is elérhetővé tenni, nemcsak a mi szakembereinknek, hanem más érdeklődőknek is.

Az internet, az e-book terjedésével egyre kisebb szerep jut a nyomtatott könyveknek. A lexikonokat szinte már senki sem üti fel a könyvtárban. A google-kereső gyorsabb, és a kapcsolódásokkal gyakran informatívabb is.

Mégis, a könyv olyan eszköz marad a nevelésben, amire szükség van. Használnunk kell ott is, ahol ennek nincs hagyománya. Mert az olvasás örömét el kell ültetnünk a szegregátumok legkisebb házaiban is. Segíteni lehet hát ezzel is. De itt is érvényes: nem válogatás nélkül odaöntve azt, ami már senkinek sem kell.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

 

tetszett_a_cikk3