Hogyan adományozzunk? Segítségnyújtás a szegénységben megöregedőknek

15228101_1178563032236622_807796436_n

 

Az ember a szegénységben legkevésbé a gyerekek nélkülözését viseli el. Nyilván mi is miattuk megyünk a családokhoz, és próbálunk segíteni a sokszor számunkra is megdöbbentő helyzetekben. Aztán, ha már ott vagyunk, nagyon kell figyelnünk, mert az ember könnyen belecsúszhat abba a hibába, hogy ott segít, ahol hangos a segítségkérés. Ahol csend van, arra kevésbé figyel.

 

Atlatszo_800x600_1szKoszonet2017

 

Az öregekre sokáig nem figyeltünk. Mert ők nem szólnak. Valahogy ők megszokták ezt. A keveset, a beosztást, a „nincs”-et is. Persze, ahol a támogatottjaink szomszédjában voltak, vagy épp befogadták őket egy-egy családba, ahol dolgoztak, amíg bírtak, ott próbáltunk segíteni nekik is.

Kaptak tőlünk ők is külön kis csomagot, ha a családnál jártunk, élelmiszert, kabátot, cipőt, bár gyakran nem láttuk már másnap rajtuk. Volt nagyon szomorú történet is, mikor a dolgozni már nem tudó öreg nem kellett senkinek, nem maradt más neki, csak az „elfekvő” a kórházban, meg mi.

 

20141204_144729

 

Akik maguk maradtak, azoknak nagyon nehéz. Néha még bogozgattuk, próbáltuk a távolabb élő gyerekeiket elérni, hogy mégiscsak az ő szüleik, nem hagyhatják ennyire magukra őket, de nem jöttek, nem voltak ott, mikor kellett, volt, hogy még a temetésen is csak mi álltunk a sír körül. Pedig olyan nincs, hogy valaki leéli az életét, és nincs senkije…

Mélyen gyökeret vert sérelmek vannak bizonyára a háttérben, amiket mi nem láthatunk, mi csak az öreget látjuk, aki már nem tudja ellátni magát, és mindegy, hogy ivott, vagy nem törődött rendesen a családjával, mégiscsak egy ember.

Kép 039

 

De valahogy ez az érzés nem működik. Sokkal inkább a „megérdemli”. Magára vessen. Sokan meg egyszerűen csak nem törődnek velük. Nem érnek rá az öregekre. Vagy nekik is anyagi gondjaik vannak. Nekik is megvan a maguk baja, ami fontosabb. Néha persze mennek. Mikor megérkezik a nyugdíj. Mert akkor hirtelen fontosak lesznek az öregek.

Tavaly különösen jól sikerült a karácsonyi adománygyűjtés. Gondoltuk, meglátogatjuk az időseket. Azokat, akik nem keresik a kapcsolatot velünk, de ott élnek, a kis falvakban. Egyedül. Volt, akinek a gyereke ugyanazon a településen él, az öreg mégis maga maradt a bajaival.

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

A karácsony egy érzelmileg pozitív időszak nekünk is, ha van miből adományozni, örömöt, meglepetést vinni, az feltölt minket is. Ám azon a napon, mikor az öregeket látogatták végig a kollégáim nagyon csendesen jöttek vissza. Mert nehéz volt az ő örömüket megélni. A sírva hálálkodást a kis élelmiszercsomagért, pár szem szaloncukorért. Azért, hogy bementek hozzá, és vittek valamit. Karácsony előtt. Mert ajándékot, azt nem szoktak kapni. Senkitől.

 

20141204_144814 (1)

 

Ahová bejáratosak vagyunk, ott sok mindent látunk. A pénzét számolgató öreget például, aki az asztalon sorba rakja a recepteket. Mert tudja már, melyik mibe kerül, és rangsorolnia kell, mert mindre nem futja. Próbál dönteni, mi az, ami kevésbé fontos.

Vagy azt, aki egyedül él, villany nélkül, évek óta, de harcolnunk kellett vele azért, hogy segíthessünk neki, bemehessünk, és megnézhessük, miért nem tud fűteni. Mert bizalmatlan volt már mindenkivel.

Egy politikus mondta nemrég, hogy egy országot, egy nemzetet jellemez, hogy miként bánik az idősekkel, az elesettekkel, a rászorulókkal, mindazokkal, akik önhibájukon kívül nem tudnak gondoskodni magukról. Nos, nem állunk valami jól ezzel az öregek esetében sem.

Mivel segíthetünk rajtuk? Nem a használt ruhával, nekik az nem kell már. Ritkán fogadnak el egy-egy kabátot, pulóvert, csizmát. Inkább az élelmiszerrel, kis tésztából, cukorból, konzervből, lekvárból, kekszféléből, teából, kávéból álló kis csomag vihet örömöt az egyhangú napokba. Ünnepnapokon legalább. Karácsonykor, húsvétkor.

Vagy egy használt szemüveg(keret) is mekkora örömöt ad! Hányszor cseréltük, javítottuk már meg a megsárgult, megtört kereteket… Vagy váltottuk ki a gyógyszert. Vittünk tűzifát. Mert a tél sokszor kemény, és a tüzelőt egész télre be kell osztani. Volt, hogy az utolsó pillanatban találtunk öreget a kihűlt szobában. Tűzifa nélkül.

Más örömöt nem nagyon tudunk vinni. Pedig ötletem még lenne…. Mekkora meglepetés lenne egy-egy névnapi, vagy szülinapi köszöntés nekik! Erre még nem tudtunk szánni sosem. Ők meg nem is tartják számon. Minek tartanák. Senki sem köszönti fel őket.

Fontos lenne, hogy az életüket emberként fejezhessék be. Szerencsések azok, akik mellett ott a család a végén is. Akiket tisztességesen eltemetnek, és megőrzik az emléküket. Akiknek gyújtanak gyertyát a sírján, mindenszentekkor. De sokan vannak, akik egyedül maradnak öregségükre, és egyedül kell megvívni az utolsó csatákat is. A szegénység pedig egyaránt könyörtelen gyerekkel, öreggel. És nem lehet félrefordulni mindig. Nekünk például sosem megy.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Erzsébet Kollár

    Tyirityán Zsolt, ha jól emlékszem, két évet ült börtönben erőszakos cselekmény elkövetése miatt. A börtönben valóban az a “törvény”, hogy aki erősebb, annak több jár… Ezeket az “urakat” jobb lenne távol tartani a politikától. (És még egy dolog: Zagyva úr – ha már volt országgyűlési képviselő – talán tanulhatna, mert 8 általános iskolai végzettséggel csak Magyarországon lehet politikus, a munkahelyeken a tanult embereket keresik.)

  • Ágnes Párkányi

    én az óregjemiet segítettem 1956-óta. mavagyok a 73.-ikévemben és még mindíg van két beteg óreg hozzátartozom. óssze-vissza11 embert segítettem és láttam el önzetlenül. ez neveltetés! és empátia kérdése. no meg a mai társadalom és ppolitika hozzáállása!