Bezárás
Egyéb

Hogyan adományozzunk? – Társadalmi szerepvállalás a céges világban

A társadalmi szerepvállalás, a CSR egyre inkább elterjed az üzleti világban. A nagyobb, nemzetközi cégeknél ezzel már külön munkatársak foglalkoznak, de itthon is egyre fontosabb. Elvárás lett, mint egy „etikai kódex”, hogy segítsenek a cégek is a világ jobbá tételében, a társadalmi problémák megoldásában.


A paletta persze széles, és mindenki talál a profiljába illeszkedőt, az egészségügytől a zöld programokon át az állatvédelemig, vagy a sérült emberek beilleszkedésének segítésétől az egészséges életmód támogatásáig.

A szerepvállalás egy része tevőleges bekapcsolódást jelent, a cégek vezetése felől elvárás, hogy a dolgozók személyes részvétellel vegyenek részt a tevékenységben. Ezek az un. CSR napok, amikor odamennek, ahova a segítséget szánják, és dolgoznak, vagy valamilyen aktivitást szerveznek.

IMG_2141

Nos, itt kezd azonban megbicsaklani a társadalmi szerepvállalás üzenete. Mert az ezt is bevállaló cégek zöme a fővárosban van, és a „lélektani” határ, ameddig szívesen utaznak, az max. 100 km. Azok a helyszínek, problémák, szervezetek, akik ezen kívül vannak, vesztesei lesznek a történetnek, akik belül, azok pedig túlságosan is keresettek, ami így arányvesztéshez vezet. Hiszen nincs semmiféle összehangolás ebben, nem is lehet, ezek egyéni, céges döntések, akciók, ám nincsenek arányban a felmerülő problémák súlyával.

A segítség a fővárosba és vonzáskörzetébe összpontosul, ahol talán minőségileg más problémák vannak, a vidék pedig elesik ettől, hiszen messze vannak, a leszakadó térségekben, ahol nincsenek cégek sem, nemhogy társadalmi szerepvállalás. Jól emlékszem elinduló céges kapcsolatokra nálunk is, amelyek azzal szakadtak félbe, hogy túl messze vagyunk a fővárostól.

És ezekbe a CSR napokba még egy másik dolog is beleszól. Az, hogy a szervezők ezeket a napokat csapatépítő jellegűnek is szánják. Ez pedig nagyon félreviheti a dolgot. Mélyen az emlékeimbe égett az a beszélgetés, amit egy nagy cég CSR napját szervezővel folytattam. Meghívást kaptunk egy ilyen napra, ám amikor az általunk képviselt problémát, a gyerekszegénységet felvetettem, félbeszakított, hogy ezt azonnal felejtsem el. Ők nem sokkolni akarják a kollégákat, ez egy vidám nap lesz, ahol jól akarják érezni magukat, és ebbe ez a téma nem fér bele. A helyzet nem lett jobb, mikor a roma integrációt említettem, na, ez meg aztán végképp olyan szó, amit ki se mondjak, mert ez megosztja még a vezetőséget is.

IMG_4156

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

Gyakran szerveznek olyan eseményeket, ahol cégeknek ajánlhatjuk magunkat, civil szervezeteket, CSR helyszínként. Jó ez, mert minket is tanít „CSR” gondolkodásra, hogyan tegyük vonzóvá, támogatásra érdemessé magunkat. Ám, mikor itt is megjelennek olyan civil szervezetek, akiknél a társadalmi üzenetnél fontosabb a programkínálatban a cégek dolgozóinak kényeztetése, élményhez juttatása, akkor az ember újra azt érzi, valami félrecsúszik.

Szóval, tanulni kell ezt is. Nekünk is, és a cégeknek is. Akik ebben segítenek, a közvetítők, ők leginkább minket, civileket akarnak felruházni tudással ezen a téren, miközben mi azt is érezzük, hogy a cégeknél sincs rendben minden a CSR körül.

Alapítványunk kiterjedt céges kapcsolatrendszerében sokféle támogatási forma létezik. Céges adományok a termékeikből, vagy szolgáltatásiaból, egy-egy esemény, kirándulás szponzorálása, aukció, kiállítás szervezése, gyerekrajzos, az alapítvány munkáját népszerűsítő képeslapküldés karácsonykor az ügyfeleknek, szintén karácsonyra ajándékvásárlás a társadalmi vállalkozásunk termékeiből, céges jótékonysági rendezvények szervezése, céges adománygyűjtések, program- és működési támogatások, kiajánlás a cég kapcsolatrendszerében CSR tevékenységre, közös karitatív projektek, gyerekek támogatása ösztöndíjjal, helyszínre hozott előadások, fejlesztő programok, önkéntes munkával töltött napok különféle területeken(amelyeket a cégek munkanapnak számolnak el), közösségi munka a helyszínen, felújításokban, gyerekprogramokban, és még sok más.

IMG_3430

Mi is arra törekszünk, hogy a cégeket hosszú ideig tarthassuk magunk mellett, hogy a támogatásért, legyen az bármilyen jellegű, ők is kaphassanak elégedettséget, hogy jó volt jónak lenni, segíteni, értelme volt a befektetett pénznek, munkának, időnek.

Hogy érezzék, tettek azért, hogy jobb legyen a világ. Mert a világ így lehet jobb. Összefogással, érzékenyítéssel, és a célok közelítésével.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom