Szocio

Hajléktalanok, menekültek, mélyszegénység, társadalmi felelősségvállalás. Oknyomozás a magyar szociális szférában, minden, amit nem akartál tudni.

Egyéb

Hogyan adományozzunk? – Ahol nem jár a Mikulás

 

A szegénységben az a legrosszabb, mikor az ember azt látja, hogy elvész a gyerekekből a vágyakozás képessége is. Fölöslegessé válik nekik fantáziálni olyanokon, mint meglepetés, vágyakozás valamire, hit abban, hogy megtörténhet. Mert tudják, pontosan tudják, hogy nem lehetséges. Nekik nem.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Mégis minden évben megpróbálom elhitetni velük, hogy nem így lesz, mert tudom, ha ez is elvész, még kevesebb marad abból a kevés kis alapból, amin a nyomorúságban megvethetik a lábukat az elrugaszkodáshoz. Mert igencsak nagy lendületet kell venni annak, aki ki akar törni a szegénységből. És nagyon nehéz azt a konok hitet megtartani bennük, ami ehhez kellene, mert minden ez ellen dolgozik ma.

Minden gyereknek alanyi joga kellene, hogy legyen ez az egész, a Mikulás, a Karácsony misztériuma. De nem az.

A szegregátumokban, ezekben a 21.századi európai szégyenfoltokban, a lakhatási szegénységgel sújtott utcákban nem jár a Mikulás. Itt nem kerül ki az ablakba a csizmácska, nem kopog az ajtón senki, hogy dörmögve megkérdezze, vannak-e itt jó gyerekek. Itt ez az este is olyan, mint a többi. Ahová maximum a tv viszi el a történetet. Hogy lássák, máshol, más gyerekeknek, egy más világban milyen jó lehet.

Az iskolai Mikulás-ünnepségek? Aki befizeti a mikuláscsomag árát, vagy beadja a csomagot, az kap. Ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, ott már nem is próbálkoznak effélével. A hitet, hogy sikerülhet, a szegregált iskolák pedagógusai is elvesztették.

 

IMG_4683

 

Míg a nagyobb városokban Mikulás estéjén az ember lépten-nyomon piros ruhákba öltözött , vattaszakállas emberekbe botlik, akik vagy szívességből, vagy pénzért, de mennek örömöt adni a gyerekeknek, addig a kis falvak utolsó utcáiban ilyet nem látni. Ott csend van, sötétség, és gyenge fénnyel világító ablakok.

Amíg a nagyobb városokban a cégek is szerveznek Mikulás napot a dolgozók gyerekeinek, a kis falvakban, ahol nincsenek cégek, ez is elmarad. A közmunkaprogramok Mikulásai nem léteznek.

Ilyenkor az ember nagyon érzi, mekkora a szakadék.

Amikor az Igazgyöngy elkezdte a működését a kis faluban, az egyik első dolgunk volt a Mikulásnap bevezetése. A Mikulásnapé, ahol mindig újabb és újabb önkéntesek vállalják a Télapó szerepét. A kicsik még nem értik, de a nagyobbak buzgón találgatják, ki lehet az? Mi pedig mosolyogva mondjuk: ő az igazi Mikulás… És jut ma már csomag a kis faluban mindenkinek, hála támogatóinknak, már nemcsak itt. Hogy honnan? Az egyik első kapcsolódó egy pedagógus volt, ő találta ki a „Told meg egy csokival!” akciót, ami egybecsenget a kis falu nevével, Tolddal, ahol az alapítványunk pilotprogramja folyik. Azt kérte a jobb sorban élő fővárosi gyerekektől és szüleiktől, hogy a mikuláscsomagot toldják meg egy plusz szelet édességgel, és ezt adják be, hogy azoknak a gyerekeknek is legyen, akiknek erre nincs lehetőségük. Sok-sok csoki érkezett. Ő pedig csomagokat készített belőle, és elhozta, hogy kioszthassuk. Milyen szép példája ez is a szolidaritásra nevelésnek…

 

IMG_4735

 

Aztán lettek cégek, akik édességeket gyártanak, és mellénk álltak. Magánszemélyek, akik örömmel bújtak a Mikulás szerepébe. Cégek, akiknek dolgozói a CSR tevékenység keretében csomagokat állítottak össze, és el is hozták. Egyetemisták, akik koncertet szerveztek, belépődíj pedig egy-egy mikuláscsomag volt az igazgyöngyös gyerekeknek. Sok embert elért már így a Mikulás és az Igazgyöngy üzenete. Így lett állandó „Mikulásunk” Toldra, aki már az idén is elküldte a csomagok árát. És annak függvényében, hogy kik állnak még mellénk ebben, juthatunk el más, környező falvakba is. Oda, az utolsó utcákba. Ahol sosem jár a Mikulás.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás