Bezárás
Egyéb

Hogyan adományozzunk? – Ahol nem jár a Mikulás

A szegénységben az a legrosszabb, mikor az ember azt látja, hogy elvész a gyerekekből a vágyakozás képessége is. Fölöslegessé válik nekik fantáziálni olyanokon, mint meglepetés, vágyakozás valamire, hit abban, hogy megtörténhet. Mert tudják, pontosan tudják, hogy nem lehetséges. Nekik nem.

Mégis minden évben megpróbálom elhitetni velük, hogy nem így lesz, mert tudom, ha ez is elvész, még kevesebb marad abból a kevés kis alapból, amin a nyomorúságban megvethetik a lábukat az elrugaszkodáshoz. Mert igencsak nagy lendületet kell venni annak, aki ki akar törni a szegénységből. És nagyon nehéz azt a konok hitet megtartani bennük, ami ehhez kellene, mert minden ez ellen dolgozik ma.

Minden gyereknek alanyi joga kellene, hogy legyen ez az egész, a Mikulás, a Karácsony misztériuma. De nem az.

A szegregátumokban, ezekben a 21.századi európai szégyenfoltokban, a lakhatási szegénységgel sújtott utcákban nem jár a Mikulás. Itt nem kerül ki az ablakba a csizmácska, nem kopog az ajtón senki, hogy dörmögve megkérdezze, vannak-e itt jó gyerekek. Itt ez az este is olyan, mint a többi. Ahová maximum a tv viszi el a történetet. Hogy lássák, máshol, más gyerekeknek, egy más világban milyen jó lehet.

Az iskolai Mikulás-ünnepségek? Aki befizeti a mikuláscsomag árát, vagy beadja a csomagot, az kap. Ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, ott már nem is próbálkoznak effélével. A hitet, hogy sikerülhet, a szegregált iskolák pedagógusai is elvesztették.

IMG_4683

Míg a nagyobb városokban Mikulás estéjén az ember lépten-nyomon piros ruhákba öltözött , vattaszakállas emberekbe botlik, akik vagy szívességből, vagy pénzért, de mennek örömöt adni a gyerekeknek, addig a kis falvak utolsó utcáiban ilyet nem látni. Ott csend van, sötétség, és gyenge fénnyel világító ablakok.

Amíg a nagyobb városokban a cégek is szerveznek Mikulás napot a dolgozók gyerekeinek, a kis falvakban, ahol nincsenek cégek, ez is elmarad. A közmunkaprogramok Mikulásai nem léteznek.

Ilyenkor az ember nagyon érzi, mekkora a szakadék.

Amikor az Igazgyöngy elkezdte a működését a kis faluban, az egyik első dolgunk volt a Mikulásnap bevezetése. A Mikulásnapé, ahol mindig újabb és újabb önkéntesek vállalják a Télapó szerepét. A kicsik még nem értik, de a nagyobbak buzgón találgatják, ki lehet az? Mi pedig mosolyogva mondjuk: ő az igazi Mikulás… És jut ma már csomag a kis faluban mindenkinek, hála támogatóinknak, már nemcsak itt. Hogy honnan? Az egyik első kapcsolódó egy pedagógus volt, ő találta ki a „Told meg egy csokival!” akciót, ami egybecsenget a kis falu nevével, Tolddal, ahol az alapítványunk pilotprogramja folyik. Azt kérte a jobb sorban élő fővárosi gyerekektől és szüleiktől, hogy a mikuláscsomagot toldják meg egy plusz szelet édességgel, és ezt adják be, hogy azoknak a gyerekeknek is legyen, akiknek erre nincs lehetőségük. Sok-sok csoki érkezett. Ő pedig csomagokat készített belőle, és elhozta, hogy kioszthassuk. Milyen szép példája ez is a szolidaritásra nevelésnek…

IMG_4735

Aztán lettek cégek, akik édességeket gyártanak, és mellénk álltak. Magánszemélyek, akik örömmel bújtak a Mikulás szerepébe. Cégek, akiknek dolgozói a CSR tevékenység keretében csomagokat állítottak össze, és el is hozták. Egyetemisták, akik koncertet szerveztek, belépődíj pedig egy-egy mikuláscsomag volt az igazgyöngyös gyerekeknek. Sok embert elért már így a Mikulás és az Igazgyöngy üzenete. Így lett állandó „Mikulásunk” Toldra, aki már az idén is elküldte a csomagok árát. És annak függvényében, hogy kik állnak még mellénk ebben, juthatunk el más, környező falvakba is. Oda, az utolsó utcákba. Ahol sosem jár a Mikulás.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom