Szocio

Hajléktalanok, menekültek, mélyszegénység, társadalmi felelősségvállalás. Oknyomozás a magyar szociális szférában, minden, amit nem akartál tudni.

L. Ritók Nóra

Hogyan adományozzunk? – Szemlélet vagy kampány?

 

Elmúlt a karácsony, és vele együtt az adományozásban is a kimagasló időszak. Mert az emberek zöme ilyenkor sokkal érzékenyebb lesz a szegénység iránt, a karácsony üzenete erős, hat azokra is, akik egyébként máskor nem gondolnak a segítségnyújtásra. A segítő civil szervezetek is „ráhajtanak” erre az időszakra, mert tudják, ilyenkor ők is jobban a látókörbe kerülhetnek, kéréseik ilyenkor sokkal nagyobb nyitottságra találnak, mint máskor. Ilyenkor vannak a nagy központi adománygyűjtések is, az állami médiában is ezt hallani, hirdetéseket az eseményekről, támogatási formákról, az erre kiválasztott szervezetekről. Iskolák, cégek, családok, magánszemélyek gyűjtenek, csomagolnak, és keresnek lehetőséget a célba juttatásra. Ilyenkor mindenki szereti átélni, milyen jól eső érzés segíteni, adni, örömöt szerezni.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A karácsonyhoz mindez nagyon illik, évszázados hagyománya is van, hiszen az egyik legszebb ünnepünk. Mióta a segítő szakmában is dolgozom, különösen szeretem. Mert ilyenkor pár napra olyan lesz a világ, mint amilyennek szeretném. Ilyenkor olyan, mintha mindenki figyelne a másikra. Mintha mindenki észrevenné a szűkölködőt, aki segítségre szorul. Mintha mindenki jó lenne a másikhoz. Ilyenkor nem kerül előtérbe a gyűlölködés, a kirekesztés, mert mindenki érzi, mindez méltatlan az ünnephez.

 

ritoknori_24_2

 

Jó lenne, ha ez az ünnep tovább tartana. Hangulatában. Ha ki tudnánk terjeszteni ezt az erkölcsileg magasztos érzést tovább. Félretéve a negatív érzéseket, előtérbe helyezve a pozitív szemléletet.

Mert nem jó az, ha kampányszerűen letudjuk ezt az érzést karácsonykor. Ha kipipáljuk magunkban a listánkon: megvolt ez is. És visszatérhetünk a mindennapokhoz. A mosolytalan rohanáshoz, amiben nincs idő észrevenni a másik ember baját. Az egóhoz, ami maga alá gyűr mindent, ami nem neki jó. A világhoz, amiben az ÉN lett az erős, és a TE, vagy a MI csak ez után jöhet.

Nem tudom, hogyan kellene ezt szemléletté tenni. Megértetni az emberekkel, hogy az a légkör, az a hangulat, ami karácsonykor íratlan szabályaival rendezte az életet, az átvihető az év többi napjára is.

 

ritoknori_24_3

 

Csak egy kicsit kellene máshogy nézni a világra. Belenézni a másik szemébe. Megpróbálni türelmesebbnek lenni. Mosolyogni. Nem követelőzni. Megérteni a másikat. Akinek lehet, rossz napja van. Sikernek érezni, ha egy beszélgetést át tudunk fordítani negatívból pozitívba. Ha egy konfliktust fel tudunk oldani. Nem erőből, hanem emberséggel.

Persze nagyon fontosak az adományok. A hét végén is több kérést kaptam, mindenfelől az országból. „Csak élelmiszert adjon. Mert nincs mit ennünk.”- kapom a kétségbeesett üzenetet a facebookon egy fiatal anyától, és ahogy rámegyek ellenőrzésképp a profiljára, érzem, igazat mondhat. „Bármit elfogadunk”- írja a másik- „ruhát, tüzelőt. Nagyon szegények vagyunk.”

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

 

ritoknori_24_4

 

Próbáljuk, persze. Ez a dolgunk, ezt vállaltuk, segítő civil szervezetként. Nemcsak karácsonykor, hanem egész évben. Januárban is, ami a legnehezebb hónap, bár most kegyes hozzánk az időjárás… eddig elmaradt a nagy hideg.
A szegénység, az marad. Januárban is. Kezelni pedig csak folyamatos segítségnyújtással lehet, olyannal, ami túllép a kríziskezelésen, és stratégiává bővíti a támogatást, lehetőségekkel, fejlesztésekkel. Amihez adomány is kell, de talán ugyanilyen fontos lenne a légkör. A segítő, támogató, toleráns szemlélet. Amit mindannyian magunkévá tehetnénk. És akkor karácsony után is szebb lehetne a világ. Szebb és jobb. Mindannyiunknak.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás