Bezárás
Egyéb

Mégis legitim a gyerekverés? A Médiatanács elutasította a Hintalovon Alapítvány panaszát

Az alapítvány a TV2 „Appra magyar” című műsorának november 21-i adásával kapcsolatban panaszt tett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál a gyermekek jogainak megsértése miatt. A műsorban arról beszéltek a résztvevők, hogy milyen esetekben és akkor miképp legitim a gyerekkel szembeni fizikai erőszak. A Médiatanács szerint viszont nem igazolható, hogy a gyermekbántalmazást az adás „jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartást”-ként mutatta volna be, ezért elutasította az Alapítvány keresetét. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint a hatóság döntése idézőjelbe teszi a gyermekjogi törvényt, amely egyértelműen tiltja a gyermekek bárminemű testi fenyítését.

A TV2 „Appra magyar” című talkshow-jában feltett kérdésre: „Ön szerint adhat egy pofont a szülő a gyerekének?” a meghívott vendégek – köztük egy pszichopedagógus szakértő – amellett érveltek, hogy bár nem szép dolog megütni a gyereket, és a pofon kifejezetten megalázó, vannak olyan helyzetek, amikor a testi fenyítés igenis indokolt lehet.

A szakértő konkrét tanácsokkal is szolgált arra vonatkozóan, hogy mely testrészekre mérjünk ütést, zárásként pedig az egyik vendég a következőképpen fogalmazott: „üzenjük az embereknek, hogy fogadják meg, amit a szakember mondott, és a pofon helyett lehet más testrészt is választani”.

Civil panasz a TV 2-vel szemben

A gyerekjogok védelmével foglalkozó Hintalovon Alapítvány álláspontja szerint a TV2 „Appra magyar” című műsorában megsértette a gyermekek jogait, így különösen a Gyvt. 6. § (5) bekezdését, valamint a médiaigazgatásra vonatkozó, a gyermekek jogait védő jogszabályi rendelkezéseket azzal, hogy a gyermekbántalmazást jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartásként mutatta be, továbbá azzal, hogy a műsort a III. kategóriába sorolta, így az a kiskorúak jelentős része számára elérhetővé vált.

A Gyvt. idézett 6. § (5) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy minden gyermeknek joga van az emberi méltósága tiszteletben tartásához, és ehhez kapcsolódóan kifejezetten rögzíti, hogy tilos a gyermeket bárminemű testi fenyítésnek vagy fizikai bántalmazásnak alávetni. Vagyis a gyermek mindennemű testi fenyítése, legyen az akár az arcra, akár a ruhán keresztül a combra mért ütés, teljes mértékben és kivétel nélkül, minden esetben jogsértő.

A panaszban megfogalmazott vélemény szerint már a nézőknek feltett kérdés – „Ön szerint adhat egy pofont a szülő a gyerekének?” – is azt sugallta, hogy a gyermek pofonütése kizárólag a szülő szabad döntési körébe tartozó pedagógiai módszertani probléma. Holott ezt jogszabály rendezi, a válasz pedig egyértelműen nem. Ezen túlmenően a kérdésre adható három lehetséges válaszból kettő a gyermekbántalmazást mint jogszerű nevelési eszközt jelenítette meg a nézőnek. (A: Igen, nekem se lett bajom a pofonoktól, B: Igen, de csak nagyon indokolt esetben, C: Nem, tilos megpofozni a gyereket.)

Ezt az álláspontot csak erősítette a műsorvezető, a közéleti személyiségek és a megszólaltatott szakértő véleménye – írják a panaszban.

A beszélgetés során elhangzott vélemények alkalmasak voltak arra, hogy a jogszabályban rögzített zéró toleranciát relativizálják, egyúttal az olyan, a köztudatban amúgy is élő véleményeket erősítik, mint: „persze, gyereket megütni nem szép, de ha nem pofont adunk neki, hanem a fenekére csapunk, akkor az nem megalázó, és egyébként sem fáj”, vagy „persze, nem ütjük meg a gyereket, de amikor kaptam egy pofont, azt egy életre megjegyeztem” valamint „persze, nem ütjük meg a gyereket, csak ha kezelhetetlen”.

Ennek a gondolatmenetnek a megkoronázásaként az egyik közéleti személyiség ezzel az üzenettel zárta a show-t: „üzenjük az embereknek, hogy fogadják meg, amit a szakember mondott, és a pofon helyett lehet más testrészt is választani”. Ez a tanács megerősítette a nézőkben, hogy a testi fenyítés, mint nevelési eszköz, jogszabálysértő ugyan, azonban indokolt esetben alkalmazható, az pedig, hogy mikor él ezzel az eszközzel, teljes mértékben a szülő belátására van bízva.

A Médiatanács állásfoglalása

A hatósági ellenőrzés során a Médiatanácsnak azt kellett vizsgálnia, hogy a panaszolt médiatartalom megkérdőjelezte-e a gyermekek egyenlő emberi méltóságát, azaz támogatta-e a gyermekekkel szembeni erőszakot.

A Médiatanács megállapította, hogy a műsorvezető a jogszabályra utalva hívta fel a nézők figyelmét arra, hogy a pofonütés gyermekbántalmazásnak minősül, továbbá a műsorban szereplő szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az arcra irányuló ütés megalázó, megszégyenítő, és rombolhatja a gyermek önbizalmát; figyelmeztető jelzésnek nevezte a más testrészre irányuló ütést, és

hangsúlyozta, hogy ilyenre csak ritkán kerülhet sor, ha muszáj megállítani a gyermeket; nem testi fenyítésről, hanem a gyermek érdekében alkalmazható fizikai ráhatásról beszélt, hiszen hangsúlyozta, hogy a szülő erőteljesebb mozdulata fizikai fájdalmat nem okozhat, célja kizárólag a figyelmeztetés lehet, és csak a gyermek érdekében történhet.

A médiahatóság álláspontja szerint mindezek alapján nem igazolható az az álláspont, hogy a gyermekbántalmazást az adás „jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartást”-ként mutatta be, és azt az üzenetet közvetítette, hogy „a gyermek pofonütése nem jogsértő magatartás”.

Nyelvi zsonglőrködés

A Médiatanács indoklását problémásnak nevezi Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány vezetője: „[a Médiatanács döntése] nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak valamennyi formájára vonatkozóan – ideértve a gyerek testi fenyítését is -, és nyelvi zsonglőrködéssel próbálja úgy beállítani a műsorban elhangzott, egyértelműen a gyerek megütésére vonatkozó mondatokat, mint amik valójában nem testi fenyítésre vonatkoztak”.

Állásfoglalásában a Hatóság a gyermek érdekében történő fizikai ráhatásról, és a szülő erőteljesebb mozdulatáról ír, miközben tudjuk, hogy ezek a kifejezések mind az ütésre vonatkoznak. Ezzel olyan keretbe foglalja a műsorban elhangzott mondatokat, amelyek elbagatellizálják a mondatok súlyát és a nézőkre gyakorolt hatását.

A hatóság ezzel megerősíti, hogy „indokolt” esetekben, és kizárólag a gyermek érdekében igenis sor kerülhet a gyermek testi fenyítésére. Gyurkó szerint az NMHH egyszerűen nincs tisztában a gyermekjogokkal.

„Általában azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek testi fenyítésének tilalmát – hiába van érvényben 2005 óta a vonatkozó törvény – nem veszi komolyan a felnőtt társadalom.”Mindenki csinálja: mi a gond azzal, ha kimondjuk, hogy rácsaptam a gyerek fenekére?” A műsorban megjelenő válaszok azt mutatták, hogy nézők többsége egyetért azzal, hogy indokolt esetben meg lehet ütni a gyerekeket. Ez az attitűd egybevág más, komolyabb kutatások eredményeivel, melyek szerint

a magyar felnőttek többsége támogatja a gyerekverést. Ennél is drámaibb, hogy minden második magyar gyerek is azt gondolja, hogy rendben van, ha megütik – írja Gyurkó Szilvia egy korábbi cikkében.

A műsor kapcsán újból kiderült, hogy nagyon fontos lenne beszélnünk a gyerekverésről, arról, hogy egyáltalán mi számít annak. Hogy miért nincs rendben az „atyai pofon”, úgy általában a megalázás, megszégyenítés mint nevelési eszköz; és általánosan is, a konfliktusok erőszakkal való kezelése.

Gyurkó szerint fontos, hogy végiggondoljuk az összes mondatot, amivel a gyerekverést el szokták adni:

Fáj-e a pofon, vagy a fenékre verés?

Az is gond, ha csak egy picit ütöm meg?

Miért gond, ha megütöm, hiszen tudom magam kontrollálni, és nem vagyok túl durva.

Nem számít az egész, a gyerekek könnyen elfelejtik az ilyet.

Engem is megütöttek, mégis rendes ember lett belőlem.

Először is

a verés, ha fizikait nem is, de érzelmi sérülést biztosan okoz: beleég a gyerekbe a megalázottság, a kiszolgáltatottság.

Másodszor: nem létezik olyan, hogy „csak picit ütöm meg”. Gyurkó szerint több kutatás is bizonyítja, hogy a felnőttek nem tudják jól bemérni az alkalmazott erőszak mértékét és erejét, és akkor is kimutatható fájdalmat tudnak okozni egy gyereknek, ha a szándékuk nem erre irányul. Az indulat, a düh, a félelem tovább szűkíti a racionális mérlegelés lehetőségét. Elképesztően nagy csapda a „csak picit ütöm meg” – fogalmaz Gyurkó.

A jogszabályok éppen ezért kategorikusan tiltják a gyerekekkel szembeni erőszak valamennyi formáját, és nem kezdik el felsorolni, hogy kivéve, ha a szülő a gyerek karjára, fenekére vagy combjára üt, vagy ha higgadtan veri, és nem indulatból, vagy ha csak kicsit üt.

Nagyon veszélyes ebbe az utcába besétálni, és – mint a műsor is mutatta – nagyon kényelmes is. A nézők, a műsor vendégei és a szakértő egymást erősítették abban, hogy vannak olyan helyzetek, amikor teljesen rendben van, ha megütjük a gyereket – persze kizárólag az ő érdekében, és persze nem úgy, hogy fájjon.

De ki dönti el, hogy mi áll a gyerek érdekében, és mi a fájdalom ideális mértéke? Természetesen a szülő – éppen az, aki a testi fenyítést alkalmazza. Ez éppen olyan, mint amikor a bántalmazó férj azzal indokolja a feleségverést, hogy a párja „kiprovokálta” azt, és egyébként is hisztérikus volt, kezelnie kellett valahogy a helyzetet.

Abban a pillanatban, hogy elkezdjük mérlegelni, a fizikai erőszak mely formája, milyen mértéke az, ami még megengedhető, a szülőkre bízzuk, hogy eldöntsék, mikor és mennyire verik meg a gyereküket: csak alkalmanként, figyelmeztetésképpen, vagy akkor, ha a gyermek kihozza őket a sodrukból, vagy rendszeresen, nevelési célzattal, mert attól „jobb ember lesz”.

Más-más környezetből jövő, ilyen-olyan gyerekkort megélt szülők eltérően gondolkodnak a testi fenyítésről és általában az erőszakról. A gyermekvédelmi jogszabályokat azonban azzal a céllal alkották meg – összhangban a nemzetközi egyezményekkel -, hogy azokat mindenki, mérlegelés nélkül betartsa. Ideje lenne, hogy a gyermekvédelemmel foglalkozó szervek, hatóságok a kibúvók keresése helyett elkezdjék végre alkalmazni ezeket.

Vitrai Barbara

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom