Hogyan adományozzunk? – Működési támogatások

ritoknori_25_1

 

 Az adományozók többsége konkrét célra, konkrét családra, gyerekre fókuszálva szeretné a támogatását célba juttatni. Cipőt adni annak, akinek nincs, tüzelőt, ha nincs tűzifája, élelmiszert oda, ahol ebben van hiány. Szereti tudni, kinek megy, és nem akar úgy „általában” segíteni. Pláne nem pénzzel.

 

 

Van ebben egy nagyfokú bizalmatlanság a segítő szervezetek irányában, sokan feltételezik, hogy a küldött pénzt biztosan nem arra használják, amire kellene, biztosan ellopják a tárgyi adományokat, és, mint az élet minden területén, bizony találunk példát a civilek között is a visszaélésekre. A másik tényező, hogy sokan akkor érzik csak beteljesülve az adományozáshoz kapcsolódó pozitív érzést, ha konkrétan látják, hogy a használt ruhát ki viseli tovább, látják a mosolyt, az örömöt, a visszacsatolásban átélhető köszönetnyilvánítást. Azt, hogy érezhetik, jót tettek, csak konkrét személy viszonylatában tudják megélni.

Azt hiszem, mikor az állam még több területen sikeresebben működtette a szociális ellátás rendszerét, vagy nem volt ekkora mértékű a leszakadás, a szegénység, és nem hárult ennyi feladat a civilekre, akkor egyszerűbb volt a helyzet. Aztán, ahogy a feladatok nőttek, úgy kellett változni a civil szervezeteknek is.

Mert ezt a munkát már nem lehet kizárólag önkéntes munkában végezni. Akkor, mikor időnk, kedvünk van rá. Ráadásul egyre határozottabban körvonalazódott az a növekvő réteg, akiken segíteni kell, mert a rendszerben ez a szerep sincs meg, sőt, ők kívül maradnak az egyházi missziók látókörén is. Akiket felkereső jelleggel lehet csak elérni, és folyamatossá kell tenni mellettük a jelenlétet, ha változást akarunk. Ők a legproblémásabbak, a legmélyebben levők, akiknek száma és gondjai is sokasodtak az utóbbi időben.

A krízishelyzetekből egyre több lett, rendszereket kellett kidolgozni a kezelésükre, szervezni, ehhez iroda kellett, számítógép, később raktár, polcok, autó, a célba juttatáshoz, elszállításhoz, mert sok adományozó jelzi, hogy nála vannak holmik, de azt is, hogy a szállítást nem tudja megoldani. Mindezek működtetéséhez is pénz kell, és ahogy bővültek a feladatok, megjelentek a működési költségek, személyi kiadásban is, mert kell hozzáértő adminisztrátor, könyvelő, hiszen törvényesen szeretné az ember működtetni a szervezetet. Kell honlap, hírlevél, ehhez értő munkatárs. Költségek jelennek meg, amire a támogatók nem szívesen szánnak, ám ezek nélkül a munka nem végezhető el megfelelően.

Általában nem gondolnak bele, hogy miből teremtődik meg a szállítási költség? Vajon a telefont, amin felhívják, miből fizetik? Hova kerül az ömlesztve, zsákokban lehozott ruhamennyiség, amíg szétszortírozzák méret és szükséglet szerint? Vajon lehet-e a törvényeknek megfelelően működtetni ezt az egészet hozzáértő személyzet nélkül? Az ilyen segítő szervezetek, nagyságuktól függően ma már sokkal inkább társadalmi vállalkozások, mintsem jó szándékú emberek alkalmi, önkéntes segítségnyújtásai.

 

ritoknori_25_2

 

A cégek, akik a segítő szervezetek felé fordulnak, jobban értik ezt. Hiszen ők látják, miféle logisztika kell bármilyen működéshez. Ők tudják, hogy a céges autók javítása, biztosítása is költség, nemcsak a benzin. Hogy útnyilvántartót kell vezetni, a megfelelő nyomtatványok beszerzésével, hogy a számítógépekhez legális szoftverek kellenek. Wc papír, és tisztítószer kell a dolgozói mosdóba. Hogy ki kell fizetni a raktár riasztását. A szemétszállítást. Stb. Ők látják a működés költségeit.

Éppen ezért a tőlük érkező támogatások között gyakrabban van nem „címkézett”, amit arra fordíthatunk, hogy működtessük ezt az egészet, a segítségnyújtást, a fejlesztéseket. A magánszemélyek ebbe ritkábban gondolnak bele. A célzott, címkézett, nevesített támogatás náluk sokkal gyakoribb. Ritka vendég az olyan megjegyzés az ő utalásaik mellett, hogy „amire kell”, vagy szabad felhasználásra”, esetleg „szükségletek szerint”.

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

Próbáljuk úgy szervezni, hogy mindenkinek jó legyen. Hogy átláthatóan, dokumentálva használjuk fel a támogatásokat, adományokat. Tanulunk, hogy jobban tudjunk kommunikálni, visszacsatolni, új nyilvántartási rendszereket alkalmazni, képezni az önkénteseket, megérteni az új adományozási szisztémákat, alkalmazkodni az állandóan változó jogszabályi környezethez. Megtanulunk rendezvényeket szervezni, hogy azok is, akik adnak, és azok is, akik kapnak, jó érzéssel menjenek haza, kiszűrni azokat, akik nem tiszta szándékkal jelentkeznek. Megértetni, hogy mire van szükség a szegénységben, alakítani az adományozási kultúrát.

Folyamatosan tanul, fejlődik a civil szféra. Azok, akik az állam működési hézagaiban dolgoznak, nekik most még nehezebb. Társadalmi vállalkozásokká válunk, mert a feladatokhoz már ez kell. Akik erre vállalkoznak, azokat nem a pénz vezérli, hanem a társadalmi hatások, a problémák megoldása. A fenntarthatóság cél persze… de a probléma növekedése ma gyorsabb, mint a biztos bevételek tervezhetősége. Az állami rendszer pedig ma nem civilbarát.

Ahhoz, hogy erősebbek legyünk, jobban tudjuk kezelni az általunk vállalt problémákat, működnünk kell. Csak biztos alapokkal lehet bírni a napi munkát. Ehhez pedig segítség, működési költség is kell a civil szervezeteknek. Hogy fenn bírjanak maradni.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Csécsei Ilona

    Én az Arany Liliom Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. Munkaviszonyom nincs máshol, csak az alapítványnál. Intézem az ügyeket a jelentéseket kitöltögetek ilyen-olyan kötelező nyomtatványokat. Adományokat gyűjtök és osztok. Persze még fotózok, ha felkértek. Tehát mivel ügyvezetőként önmagamat be kellett jelentenem,
    0 .- de a mindenkori minimálbér után az adókat meg kell fizetni. azaz minimum
    20 000.-.ez nem csak a társasvállalkozókra vonatkozik, hanem a civil szervezetekre is. Ezt a pénz is elő kell teremteni.