Bezárás
L. Ritók Nóra

A szegénységben nincs vágyakozás, ott az elfogadása van a „nincsnek”

Az ünnep előtt egy, a világ szerencsésebb felén élő osztály küldött ajándékot hozzánk, egy osztálynyi, halmozottan hátrányos helyzetű gyereknek. Készültek fotók is az átadásról, amit visszacsatolásként, belső használatra küldtünk vissza. Ám megint azt láttam a fotókon, amit már sokszor. A várható öröm helyett valahogy üres tekintetekkel, sőt, inkább szomorú szemekkel álltak a gyerekek a kezükben az ajándékkal.

Nagyon sokan nem értik ezt. Akik jönnek, messziről, más szocializációval, olyan családokból, ahol a gyerekek várják az ajándékot és ujjongva tapsikolnak, mikor megkapják, azt gondolják, ez a természetes, ezért ezt várják el itt is. És ha nem kapják ezt, akkor nem értik, mi van. „Nem is örültek neki.” –mondják szomorúan, és nem érzik az adományozáshoz kapcsolódó beteljesülést, amit jó előre elképzeltek maguknak.

Mert nehéz megérteni, hogy ahol nem élik meg, vagy nem úgy élik meg a gyerekek az ajándékozást, azt, hogy kapnak valamit, bármit, ott ez másképp alakul.

A szegénységben nincs vágyakozás, ott az elfogadása van a „nincsnek”, ott az álmodozást kiszorítja a „nem érdekel”-be menekülés. Mert ebbe menekülnek, az érdektelenséget tükröző, maguk köré falat építő, érzelemmentesnek tűnő létbe, védekezésképp, hogy ne fájjon. Aztán ez lassan természetessé válik számukra.

Mert otthon, a családban, ahol nincs születésnap, névnap, Jézuska, húsvéti nyuszi, évforduló, olyan családi esemény, ami ajándékozással jár, ott nincs lehetőség ezt megélni. És ha nincs ilyen, nem rögzül az öröm visszatükrözése sem. A „köszönöm” sem válik a kommunikáció részévé annál a gyereknél, aki ezt otthon nem hallja. Nincsenek az ajándékozáshoz köthető kis rituálék, ami máshol természetes. Egyszerűen elmarad, nem lesz fontos, nem lesz része az életüknek.

ritoknori_30_2

Az iskolában persze más a helyzet. Mert ott van olyan gyerek, akinél nem ez a természetes. Ott védekezniük kell, valahogy eljátszani egy más viszonyulást. Így viselhető el számukra a kirándulásokból, „fizetős” programokból a pénzhiány miatti kimaradás, a vállrándítással kommunikált, „nem is akartam menni” reakcióval. Így viselhető el, ha nyolc év után nem lesz rajta a tablón, a többi osztálytársával az, aki nem tudja kifizetni a fotó árát. „Kit érdekel?” zárja le magában a történetet.

Sokan el sem tudják képzelni, hogy ezt is tanítani kell sok gyereknek. Az örülni tudást. A visszatükrözését az örömnek, amit a másik érez, azzal, hogy megajándékoz. Hogy örömöt szerez.

A szegénységben a szociális készségek is fejletlenebbek. Bár azt hiszem, ez ma már kezd általánossá válni. Az érzelmek beazonosításának és visszatükrözésének hiánya. A megfelelő reakciók. A kapcsolatteremtés. A különféle helyzetek érzelmi megélése és értékelése. Annak az átélése, hogy mit érezhet a másik?

ritoknori_30_4

Az iskolában gyakori ennek a lecsapódása. Elborul egy szék a tanteremben… a rajta ülő gyerekkel együtt. És nem a rémült odafordulást látom, hogy nem történt-e baja a kis társuknak, hanem a hangos, gúnyos, önfeledt kinevetését a másiknak. Ez a reakció pedig nem hátrányos helyzet kérdése. Ömlik ez mindenhonnan. A rajzfilmekből, a filmekből, amit kontroll nélkül néznek a gyerekek. És sajnos a felnőttek világából is. A másik megalázása ma általánosabb lett, mint a másik elismerése.

És ezt a politika most alaposan részévé tette az életünknek.

Cikksorozatunk korábbi részei itt olvashatók

A szociális készségek a családból, az iskolából és a minket körülvevő világból érkező hatásokkal befolyásolódnak. Meg kell értenünk azokat, akiknek ebből a hatásrendszerből a negatív erősebben kijut. És tennünk kell azért, hogy körülöttünk a pozitív erősödjön.

Tehát nem azért nem látszik rajta az öröm, mert nem örül az ajándéknak. Hanem azért, mert nem tudja visszatükrözni az örömét. Ne várjuk el azt, amit mi, egy másfajta szocializációval természetesnek érzünk. Inkább segítsünk, hogy megtanulják ezt is. A mosolyt, a visszacsatolást, a „köszönöm”-öt.

Sokan szülinapi patronálással kapcsolódnak az Igazgyöngyhöz. Ez is az adományozás egy formája. Olyan gyerekeknek küldenek születésnapi ajándékot, akiknek az életének ez nem természetes velejárója. És tanítanak vele. Odafordulást, pozitív viszonyulást. Segítenek vele örülni tanulni.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány