A gyermekszegénység ma Magyarországon az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma. Ebbe a bonyolult és kínzó problémahalmazba hatékonyan beavatkozni kívülről csak helyi, terepi tapasztalattal bíró, az érdekeket kezelni tudó szervezetek segítségével érdemes.

Írtam már arról, milyen örvendetes, hogy a hazai cégek között is rohamléptekben terjed a CSR, vagyis a társadalmi szerepvállalás gyakorlata. A nemzetközi céges világban szinte kötelező elem ez, de a segítő szándék egyre inkább életre hívja a legkisebb hazai vállalkozásoknál is. A terep, ahová ez a szándék becsatornázódhat, nagyon sok lehetőséget ad. A gyerekszegénység elleni küzdelemhez azonban nem egyszerű kapcsolódni. A rászorulók száma óriási, ezért nehéz kiszűrni, hogy hol lehet a leghatékonyabb a segítség, és olyan az üzenet, amiből a segítő is pozitívan építkezik. Rögtön ott az első kérdés: kit, hol támogassanak?

Vajon ott, ahol a leghangosabban kiabálják, hogy baj van? Nos, ez nem mérvadó. Sokszor a legcsendesebb házakban van a legnagyobb baj, csak a csukott ajtók mögött nem látszik. És van, hogy ők sem akarják, hogy más észrevegye. Mert szegénynek lenni nem jó. Vagy oda kell vinnünk a segítséget, ahol kérik? Nos, így is tévedhetünk. Mert sokaknál ez lett a túlélési stratégia: kérni, és kérni, kihasználva az internet adta lehetőségeket is, így előbb-utóbb megesik a szíve valakinek rajtuk.

A siker azonban itt nem abba az irányba visz, hogy akkor ezután legyen erő arra, hogy a sorsán próbáljon változtatni, hanem az újabb támogatók elérésére, inkább eltúlozva, mintsem reálisan előadva a bajt. Onnan ismerszik meg az ilyesmi, hogy az okok firtatásánál mindig mindenkit hibáztatnak az életük nehézségeiért.

Mintha minden ő ellenük lenne, szándékoltan, összefogva, és az áldozati szerep és tudat válik hangsúlyossá. A segítség pedig náluk épp a „tanult tehetetlenséget” erősíti. A „majd megoldja más” szemléletet. Logikusan, hiszen ez kap megerősítést: a kérés, és annak teljesülése.

Kérjenek hát tanácsot az adományozók a családsegítőtől? Nos, ő nem szívesen jelöl meg konkrét családokat. Mert ahol sok ilyen család érintett a problémában, ott a családsegítő pontosan tudja, mekkora cirkusz lehet abból, ha egy, két, vagy akár 10 családot kiválasztanak. A megsegítetettek pedig sokszor elátkozzák a napot is, amikor alanyai lettek a támogatásoknak, mert ezt követően rengeteg negatív dolog éri őket a többi rászoruló felől.

Akkor támogassák a települési óvodát, iskolát? Nos, a rendszer ennek most nem kedvez, hiszen az intézményrendszer azt kommunikálja, hogy minden rendben van. Akkor minek is kellene oda segítség? Egy cég nem titokban szeretné szervezni a segítséget, ám az intézmény, ha szüksége is lenne rá, nem mer a támogatás alanya lenni. Engedély nélkül meg pláne nem.

Talán az egyházi vonal lehet a jó? Nos, itt azért van egy erős szűrő, hiszen csak azokat érik el ezen a vonalon, akik a vallási közösség tagjai. A többi rászorulót ezen a rendszeren kívül nem lehet elérni. És sokan vannak, nagyon sokan, akik rászorulók, de nem templombajárók.

Esetleg a kisebbségi önkormányzatokon át? Nos, itt, tisztelet a kivételnek, többnyire önös érdekekbe futhatnak azok, akik támogatnák a családokat. Ugyan örömmel fogadják a segítséget, de az adományok szétosztása, a segítség becsatornázása már korántsem a rászorultság elvei alapján történik, hanem a rokonság, függőség viszonylatában értelmeződik az egész akció. Ez gyakran nagyon durva konfliktusokhoz vezet.

A megoldás csak az olyan szervezetek, személyek, intézmények támogatása lehet, amelyek benne élnek az elszegényedő közösségekben, látják a rászorulókat, tudják, kik az ügyeskedők, esetleg olyan működési színtereik vannak, ahol a segítő szándék többféle módon is helyet találhat magának.

A cégek leginkább az állami gondozottakat találják meg, ott többnyire szívesen is fogadják őket. Bár itt nem gyerekszegénységről beszélünk, mert nincs probléma az alapszükségletek ellátásánál, mint a szegény családban élő kis társaiknál, de a szeretethiányra mindenképp jó beavatkozási pont egy-egy játékos nap, vagy ajándék, főleg karácsonykor. Mostanában kérnek tőlem segítséget a Biztos Kezdet Gyerekházak is. Kicsit óvatos vagyok az ajánlásukkal, hiszen most a Gyerekesély programokban kapnak újra támogatást, ráadásul önkormányzatfüggő az is, hogy mennyire fogadhatják azt el. Azt is látom, hogy nem mindig érik el az igazán rászorulókat, de a kérések azt jelzik, hogy nem jut náluk mindenre. Például játékra, rajzfelszerlésre, társasjátékokra, mesekönyvekre szükségük lenne. Ezek a szervezetek a három év alatti gyerekekkel foglalkoznak, de nemrég közösségi színteret is kapcsoltak hozzájuk, így a nagyobbakat is elérik.

És persze ott vannak a gyerekszegénység ellen küzdő civil szervezetek. Következzen néhány példa arra, hogy miféle céges odafordulások alanyai voltunk az utóbbi időben.

Az egyik cég például azt kérte, hogy egy közösségi helyiséget adjunk, ami felújításra szorul. Nálunk több ilyen is van, mert a házak, amelyek az alapítvány tulajdonába kerültek kis vályogházak, rengeteget dolgoztunk már rajtuk, hiszen volt, amelyik még döngölt földes aljzattal bírt, rosszak a nyílászárók, a villanyvezeték, a tető. A Baba-mama klubot ajánlottuk nekik, aminek a teljes felújítását vállalták. Gipszkartonozás, festés, dekoratív falfestés, amin két napot dolgoztak a cég munkatársai a helyszínen, majd a teljes berendezést is magukra vállalták. Egy csoda született a kezük alatt, és persze a támogatásból, amit erre fordítottak. Nekünk pedig nagy szintet emelt az egyik tevékenységünkön, mert alapvetően megváltoztatta a feltételeket. A repedezett vályogfalas, használt adománybútorokkal berendezett helyiség olyanná vált, amilyennek egy ilyen rendeltetésű helyiségnek lennie kell.

Egy másik cég szintén helyi segítséget ajánlott, mi pedig a tanodánk külső festését ajánlottuk nekik. A festéket ők vásárolták, a festés ötleteit, majd a kivetelezést is ők végezték. A külső kép is fontos üzenetet közvetít, rendezettebb épületet, rendezettebb életet. A szép környezet maga is rendre ösztönöz. És ennek óriási jelentősége van a szegregátumokban.

Egy ilyen szervezet, mint a mienk, ami a közösséggel együtt dolgozva segít, bátran bevállal mást is. Például cipősdobozos ajándékok fogadását és szétosztását, a cégek segítségével is. Karácsonyi élelmiszercsomagok, vagy adományba kapott használt és megjavított kerékpárok szétosztását, vagy akár tüzelőosztást. Mert az ilyen szervezetek, mint mienk, ismerik a közösséget, és tudják kezelni is a helyzeteket. A cégeknek adunk például becsatlakozási lehetőséget az ösztöndíjprogramunkba, ahol hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeket támogathatnak.

Ha egy cég megkeres minket, együtt dolgozzuk ki velük azt a tevékenységet, amibe a cég munkatársai akár távolról, akár tevőlegesen is bekapcsolódhatnak, és nekünk is hasznos lehet. Eddig még mindenkivel megtaláltuk a közös célt. A gyerekszegénység bonyolult és kínzó problémahalmazába hatékonyan beavatkozni kívülről csak helyi, terepi tapasztalattal bíró, az érdekeket kezelni tudó szervezetek segítségével érdemes. Nagy a kihívás, de talán ezen a területen érezhetik leginkább a cégek, hogy tettek valamit, amire igazán nagy szükség volt. Mégis, sokan félnek tőle. Pedig itt minden segítség óriási hatással bírhat. Ne a könnyen teljesíthető, könnyen lebonyolítható feladatok irányítsák a CSR gondolkodást, hanem a tényleges társadalmi problémák. És a gyerekszegénység ma Magyarországon nagyon is az.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.