Hogyan lehet kompetenciákat fejleszteni, közösséget teremteni elszigetelten élő mozgáskorlátozott emberekből, és hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket kosárlabda csapat. 

A médiában gyakran találkozhatunk a fogyatékkal élők bezártságával foglalkozó riportokkal: az egyetemista nem tudott eljutni a tanórára, mert nem volt lift az épületben; a támogató szolgálatnál dolgozók délután négykor leteszik a lantot; a város egy része „színházi díszlet” a kerekesszékesek számára: lehet csodálni, de használhatatlan; a bevásárlóközpontban az akadálymentes WC-t tárolónak használják, és lehetne tovább sorolni.

Ezek a riportok azonban főként a technikai jellegű problémákra fókuszálnak, pedig a mozgásukban korlátozottak bezártsága sok tőről fakadhat. Természetesen hozzájárul az akadálymentesítés nagyfokú megoldatlansága, a mozgáshoz szükséges eszközök magas ára és silány minősége, de a társadalom felkészületlensége is.

Mivel a mindennapokban a fogyatékossággal élő emberek jórészt láthatatlanok számunkra, nem tudjuk, hogyan is viszonyuljunk hozzájuk. Az előbb említettek pedig egy szülői túlféltést is generálnak, hiszen az egyedül közlekedni nem, vagy csak nehezen tudó gyermekét a szülő a lakásból kiengedni is fél.

A KSH népszámlálási statisztikája szerint 2011-ben nagyjából 490 ezer fogyatékos ember élt Magyarországon, akik közül közel 232 ezren mozgássérültek. Utóbbiak kevesebb, mint 11 százaléka volt foglalkoztatva a munkaerőpiacon, és bár pontos adat erre nézve nincs, tízezres lehet az a nagyságrend, aki önállóan él.

Hogyan lehet közösséget teremteni ezekből az elszigetelt emberekből, hozzájárulni, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat? Erre próbál megoldást nyújtani a pécsi PTE PEAC Rolling Basket nevű kerekesszékes kosárlabda csapat.

Mindenki lelkes volt, csak senki sem jelentkezett

A kerekesszékes kosárlabdát 1946-ban, háborús veteránok rehabilitációját segítendő találták ki az Egyesült Királyságban és az USA-ban, mára pedig az egyik legnépszerűbb sportággá vált a mozgássérült sportolók körében. Szabályrendszere szinte megegyezik a kosárlabdáéval: öt fős csapatok játszanak egymás ellen négyszer tíz perces időtartamban, a pálya, a labda, a gyűrű méretei is azonosak. Épek is űzhetik a sportágat, a mozgássérültség eltérő fokai okán pedig egy sajátos pontrendszert alkalmaznak, amellyel csapat szinten kiegyenlíthetőek a különbségek. A labdavezetés, pontos dobás, jó erőnlét mellett hangsúlyos szerepe van a kerekesszék frappáns kezelésének: a fordulások, fékezések, ütközések, mozgásban véghezvitt akciók is színesítik a kombinatív játékot.

Janovics László, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke, a csapat alapítója a riói paralimpiát nézve figyelt fel a dinamikus, látványos sportra. Ekkor kezdett motoszkálni benne egy para-csapat létrehozásának gondolata.

– A csapatsport (és azon belül a kosárlabda) olyan fontos kompetenciák fejlesztését segíti, mint az alkalmazkodási hajlandóság, az önállóság vagy éppen a stressztűrés – magyarázza Janovics László. – Ezek olyan képességek, amelyek iskolában nem tanulhatók, ugyanakkor a mai munkaerőpiacon talán a szakképzettségnél is fontosabbak. A csapat pedig egy olyan kísérleti műhely, ahol természetes módon vannak jelen érdekütközések vagy konfliktusok, melyeket a másikhoz alkalmazkodva, együttműködve, egymásért meg kell tudni oldani.

A csapatépítés azonban nem ment könnyen.

Első lépéseként a Szövetség 2017. év őszén Pécsre hívta a Kerekesszékes Kosárlabda Magyar Kupa döntőjét. A rendezvényre az elnök már magával vitt néhány jelentkezési lapot a potenciális játékosok számára. Hiába voltak azonban viszonylag sokan a Lauber Dezső Sportcsarnok lelátóin, jelentkező nem akadt.

Az ősz folyamán a felhívást eljuttatták a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségéhez (MEOSZ), de rajtuk keresztül sem érkeztek a kosarazni vágyók. Így a következő lépés egy masszív, három hónapos médiakampány volt. A közösségi oldalakon rengetegen megosztották a felhívást, jelentkeztek a csapat körüli teendőkben segédkezni kívánók, érkeztek tárgyi felajánlások, csak épp senki nem érdeklődött, aki játszani akart volna.

– Ekkor döbbentünk rá, hogy éppen az az elszigeteltség lesz az akadálya a közösségépítésnek, aminek a megszüntetésére létre akartuk hozni a csapatot – árulja el a kezdeti nehézségeket Janovics László. – A következő feladat tehát az volt, hogy megtaláljuk a potenciális játékosokat.

A feladat nem kevés lábmunkát igényelt. A webes felhívás sikertelensége után jobb híján ismerősök ismerőseinek telefonszáma is gazdát cserélt, volt kosárlabdázókat vontak be, felkeresték a pécsi Klinikai Központok vezetőségét és dolgozóit, illetve megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket is. 2018 májusra jött össze az a négy-öt játékos, akikkel már el lehetett kezdeni heti rendszerességgel edzeni. Így megalakulhatott a Rolling Basket kosárlabda csapat, amelyet októberben (13 fővel) a PTE PEAC a Parasport Szakosztálya tagjává fogadott.

Ezzel együtt azonban a toborzás továbbra is zajlik: ősz óta a csapat úgynevezett érzékenyítő foglalkozásokat is vállal, amelyek során iskolás csoportok ismerkedhetnek meg a sportággal; a gyerekek kerekesszékbe ülve, szlalom és dobóversenyekkel, játékos formában próbálhatják ki azt. A jó hangulatú időtöltés mellett az érzékenyítéseken a gyerekek rácsodálkozhatnak arra, hogy a kerekesszékes kosárlabda bizony egy teljes értékű sport, és a mozgássérültek is lehetnek igazán „menők” valamiben. Mindenki jól jár, mert ezzel a foglalkozásokat tartó játékosok önbizalma is erősödik. 2019 tavaszától a Rolling Basket nyilvános edzések sorával is próbálja bővíteni játékosai körét.

Ha kell, a fuvaros is kereket pumpál

A kerekesszékes kosárlabdacsapat február elseje óta az újonnan épült pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián edz. Ez már a negyedik helyszín ahol megfordultak, és az első, ami végre akadálymentes. Bár mindenhol segítőkészen fogadták őket, itt nem kell lépcsőt mászni, küszöbökön átugratni, tágas és akadálymentes öltöző, mosdó és a sportszékek számára tároló áll rendelkezésre.

A csarnokig azonban el is kell jutni, ami szintén nem egyszerű feladat. Bár a baranyai megyeszékhely a helyi buszközlekedés akadálymentessége és a belvárosi közterek megközelíthetősége tekintetében nem áll rosszul (a Tükebusz Zrt. közlése alapján a buszaik 85 százaléka alacsonypadlós), még így is kockázatos elindulni.

Mozgáskorlátozottként ugyanis egyszer-egyszer talán még elküzdi magát valahová az ember, megkockáztatja, hogy alacsony padlós busz jön-e. Heti rendszerességgel azonban nem szívesen hagyatkozik szívességekre, és például hóesésben biztosan nem vág neki az utcának.

A csapatot emiatt a heti két edzésalkalomra egy vállalkozó segítségével, kerekesszék-emelővel is rendelkező kisbusszal szállítják.

– A kezdeti munkakapcsolat hamar családias légkörré alakult – magyarázza Somlán Lóránt, a sofőr. – A csapat mozgatása számomra heti kétszeri garantált jókedvet is jelent. Ezért nem okoz gondot, ha a fuvaron túl kereket kell pumpálnom, esetleg pakolnom vagy szerveznem kell.

Bár a csapat áprilisban részt vett egy nemzetközi tornán, és indulnak a 2019/2020-as bajnokságon, itt nem csak a sport a fontos.

– A csapatot azzal a nem titkolt céllal hoztuk létre, hogy a csapatsport által lehetőséget nyújtsunk a kirekesztéssel veszélyeztetett sérült emberek számára a közösségbe járás élményének, az összetartozás erejének, a másokért vállalt felelősség érzésének megtapasztalására – mutat rá Katona Petra, aki önkéntesként marketing és szervezési feladatokban segíti a csapatot. – A sporton keresztül teljesebb társadalmi és munkaerőpiaci integrációt, az otthonukat nem vagy csak kevéssé elhagyó mozgássérültek kimozdítását is reméljük. Szlogenünk, az „Együtt kerekebb” is ezt a vállalást hirdeti.

Fogyatékkal élők életminőségén javít a gyönyörhöz segítő szolgálat Csehországban

Szocio Kövess minket, vagy lépj velünk kapcsolatba itt! Többen olyan otthonokban nőttek fel, ahol a szexualitást büntették vagy gyógyszerekkel elnyomták. Mások akaratukon kívül maradtak pár nélkül. Csakhogy a fogyatékkal élőknek is vannak szexuális szükségleteik. Petr egy faluban él Csehország Dél-Morvaországi régiójában. A 46 éves férfi gyermekkora óta kerekesszékben ül.

És ez nem csak hangzatos beszéd. A csapat tagjai az edzéseken túl is tartják a kapcsolatot: a facebook chat-csoportban minden nap indít valaki beszélgetést, közös programokat szerveznek, a vezetőség által biztosított bérlettel a helyi kosárlabda mérkőzések rendszeres látogatóivá, lelkes szurkolóivá váltak.

Nincs lemorzsolódás: ha valaki betegség okán hosszabb-rövidebb időre kiesik, akkor is számon van tartva. Sőt, olyanok is csapat körül maradtak, akik játszani nem tudnak. Mindenki számára akad szerep, feladat legyen az pályázatírás, honlapkészítés vagy akár a székek tologatása.

Az önkéntesek és családtagok szintén csapattagként vannak kezelve, az egyik játékos feleségének a vezetőség segített munkát találni, egy hozzátartozó pedig a csapat támogatásával végzett el egy játékvezetői tanfolyamot.

A csapatban mozgássérültté vált volt kosárlabdázók, illetve „épek” is edzenek. A fordított integráció is a csapat egységéért dolgozik: önbizalmat ad a székkel élő játékosoknak, hogy a kerekesszék kezelésében, manőverezésben jóval ügyesebbek, mint egykori sportoló társaik. Utóbbiak pedig örömmel viszik hírét a teljes értékű sportnak és a megtartó közösségnek.

Magyar Attila, a diósgyőri kerekesszékes kosárlabda csapat edzője is úgy látja, hogy egy ilyen közösség jó hatással van a mozgássérültek mindennapjaira:

– A társadalomból úgymond kirekesztettek ebben a sportban meg tudják találni azt a közösségi érzést, amit más sportágak nem nagyon tudnak adni. Itt egy viszonylag kis pályán öt ember teljesen egymásra van utalva, együtt kell dolgozniuk, közösen reagálniuk minden felmerülő helyzetre: ez egy igazi csapatjáték. Az én csapatomban, a DVTK-ban voltak olyan balesetet szenvedett emberek, akik teljesen kilátástalannak érezték a jövőjüket, a csapatsport hatására viszont most nagyon jó szellemben, boldogabban élik az életüket.

Adatvédelem nehezíti a toborzást

A pécsi mozgáskorlátozott játékosok közül sokan igen aktív életet élnek, dolgoznak, autót vezetnek, más sportokat is kipróbáltak már. A 13 főből 3-4-en vannak olyanok, akik semmilyen sportot nem űztek korábban, így az ő jelenlétük komoly sikernek tekinthető.

A toborzásba fektetett idő és energia ellenére viszont eddig nem igazán sikerült megszólítani a fiatalabb – iskolás, egyetemista – generációt. Nem is minden kerekesszékes fiatal lenne képes űzni ezt a sportot, hiszen azért az fontos, hogy a karjait, felsőtestét mozgatni tudja a játékos. Az összetett játék szellemileg is jó képességeket kíván meg.

Magyar András, a Soproni Tigrisek csapatának edzője, a kerekesszékes kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya országosan is megoldatlannak látja a toborzást:

– Toborzás nincs Magyarországon, minden kapu be van zárva. A betegek anonimitása okán semmilyen információnk nincs a mozgássérültekről – mutat rá Magyar András.

– Nincs utánpótlás, ez a közösség pedig néhány éven belül ki fog öregedni, és akkor nem lesz kosárlabda sem. Pedig ez a sport jövőképet tud adni a sérült embereknek, közösséget, lehetőséget, hogy értékes emberként kezeljék őket. Központi határozatra lenne szükség, hogy a szakemberek címlistákhoz jussanak. Az állami kasszának is spórolnának vele, hiszen a balesetet szenvedettek a sport által hamarabb visszaintegrálódnak a társadalomba, és csökkennének a kórházi számlák is.

A pécsi csapat vezetői nemrég a PTE Sportmedicina tanszékével közösen adtak be pályázatot, amelyet elnyerve lehetőségük nyílna egy szakmai konferencia és újabb tizenöt iskolai érzékenyítő alkalom szervezésére, melyek során talán sikerülne több fiatalt is bevonzani. Az ősz folyamán pedig egy nagyszabású nemzetközi kerekesszékes kosárlabda tornával egybekötött érzékenyítő programot is szervez a csapat.

Bár a toborzás okozza a legnagyobb gondot, megoldandó feladat a finanszírozás is: a terembérlés és szállítás mellett a sporteszközök beszerzése és karbantartása is súlyos tétel. Ezt korábban a BMKSZ, most a PEAC (és kisebb mértékben a BMKSZ) finanszírozza.

A MEREK és magáncégek is támogatják a csapatot, de a speciális székek miatt ez egy igen költséges játék. A jelenleg használt sportszékeket a bajnokságban részt vevő csapatoktól kapták. Az általuk leselejtezett székek bár óriási segítséget jelentenek az induló pécsi csapatnak, ugyanakkor nincsenek az egyes játékosokra „szabva” és nem elég gyorsak. Egy új szék ára akár egymillió forintra is rúghat. Szerencsére egyre több helyi vállalkozás támogatja a kosárcsapatot, így a közeljövőben talán az új székek beszerzésének problémája is megoldódik.

Egy kosárlabdacsapat valószínűleg nem lehet alkalmas arra, hogy megoldja egy város akadálymentesítését, vagy olcsóbbá, jobbá tegye a művégtagokat. Ugyanakkor segíthet a sérült embereket övező előítéletek lebontásában, önbizalmat, sikerélményt, társas kapcsolatokat adhat, kimozdíthat a mindennapok egyhangúságából.

Függőségen át a paralimpiai álmokig

2018 áprilisában vettem fel a kapcsolatot az akkor alakulófélben lévő csapat vezetőségével. Azzal az ötlettel álltam elő, hogy a kezdetektől az első sikerekig fotózni szeretném a csapatot. Mindenki szívesen fogadott, és az eltelt majd egy év alatt, amikor csak tudtam, velük tartottam: edzésen, edzőtáborban, meccsnézésen, karácsonyi bulin, érzékenyítésen. Néha még a székbe is beültem. És hogy a pályán kívüli életüket, mindennapjaikat is megismerhessem, több játékossal eltöltöttem egy-egy teljes napot vagy többször néhány órát.

Így születtek a következő képek és bontakoztak ki élettörténetek.

 

Szerző: Ruprech Judit

A cikk megjelenését a Transitions Online (TOL), a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ashoka támogatta.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!