A járvány a leszakadó térségekben is alaposan felforgatta a családok életét. A lakhatási szegénységben nagy kihívást jelent a gyerekek otthontanulása, és a bizonytalanná vált jövedelmek is nehezítik a helyzetet. Az asszonyokra ilyenkor még több teher hárul.

Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A férfiak egy része még él az alkalmi munkák lehetőségeivel, a nők pedig az otthoni teendőket fogják össze. Azoknak, akiknek nincs elérhető munkalehetősége, most mind otthon vannak. A túlélés alternatívái beszűkültek. Az élet megszervezése nem egyszerű.

Amikor az óvodás, iskolás kort elérik, a gyerekek általában csak hétvégeken és az iskolai szünetekben vannak otthon. Ehhez a szülők többnyire nem szerveznek napi feladatokat, itt nincs napirend, kötöttség. A távoktatást azonban nem lehet e nélkül megszervezni. Eddig nem volt meg az otthontanulás szokása, és ezt most kellett kialakítani. Ez nem mindenhol sikerült, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek egy része még most, a nyolcadik hét után sem kapcsolódott be a tanulásba.

Ahol már korábban kialakult a napirend, ott könnyebben ment a dolog: felkelni, reggelizni, tanulni. Óriási előnyt élveztek azok a családok, akik képesek voltak kapcsolódni a digitális oktatáshoz, melyen keresztül a pedagógusok szinte órarend szerint dolgoznak a gyerekekkel. Ahol azonban papíralapon kapják meg a feladatokat, nos, ott nem egyszerű kialakítani a tanulási időt. Tapasztalataink szerint, ezen a téren a legtöbb feladat az anyákra hárult. Furcsa ez, mert a legtöbb családban a férfiak hangja az erősebb, az ő akaratuk érvényesül, mégis a tanulás megszervezése túlnyomórészt az asszonyoké maradt.

Nőtt hát a terhelésük, a háztartásvezetés mellé megkapták az oktatást is. A főzés többnyire a vacsorához kapcsolódik, az ebédet megoldják a kiszállított óvodai-iskolai étkezésből, emellett a mindennapi éhség elverésében ott az elengedhetetlen kenyér, valamivel. Az étkezés megszervezése mellett még a mosás, takarítás, és tavasszal a konyhakert művelése is az ő feladatuk – már ahol van kiskert. Ezekben a közösségekben az átörökített női szerepek erősen tartják magukat, ezt többször megtapasztaltuk már.

Mivel az iskolai, hivatali ügyeket leggyakrabban a nők intézik, így szinte természetessé vált, hogy a karantén idéjén ők veszik át a papíralapú feladatokat. Később ők felügyelik, segítik a feladatok megoldását, ahogy ők tartják észben azt is, mikor kell leadni a kitöltött feladatlapokat és felvenni az újakat. Ahol tudtunk digitális eszközzel segíteni, ők voltak azok, akik megtanulták a tablet használatát, és együtt tanulnak az online-tanodában a gyerekekkel.

Azokban a családokban, ahol három év alatti kisgyerekek is vannak, még nehezebb a helyzet, de ott sem könnyű, ahol a gyerekek egy része óvodás korú, másik része meg már iskolás. Mindannyian egy szobán kell osztozniuk, így a nyugodt tanulási környezet kialakítása képtelenség. Most, hogy javul az idő, és nem kell már fűteni, a gyerekek gyakran kint játszanak az udvaron, ez némi könnyebbséget jelent. Ilyen körülmények között viszont nehéz rávenni őket arra, hogy hagyják abba a kinti játékot a tanulás kedvéért. Nehéz motivációt találni az iskola iránt ott, ahol ez akkor sem volt stabil, amikor a gyerekek még rendesen suliba jártak.

Csodálom ezeket az asszonyokat, akik a mindennapok megtervezése mellett megküzdenek ezzel is. Megtanulják a tablet működését, újratanulnak tanagyagokat, olyanokat is, amelyeket annak idején nem tanultak meg rendesen. Feladatokat értelmeznek, segítenek, együtt tanulnak.

Mindeközben sokan ezen keresztül szembesülnek azzal, milyen probléma lehet a gyerekekkel az iskolában. Panaszkodnak, hogy mennyire nem képesek figyelni, és mondják, hogy most már értik, miért van annyi panasz rájuk az iskolában. Az együtt tanulás során pedig ellesik a mintát a tanodapedagógusoktól: hogyan irányítják a mindig elkalandozó figyelmet, hogyan kommunikálnak a gyerekekkel. Tanulás ez a javából.

Persze nem mindenkivel vagyunk ilyen szerencsések. Van olyan család, ahol a felelősség és kötelesség fogalmának semmiféle értelmezése, levetülése nem létezik. A gyerekek élik a maguk életét, azzal a következmények nélküli életvezetéssel, amit otthon a felnőttektől látnak. Ezért őket a szülők sem tudják rávenni a tanulásra. Az ilyen gyerekekkel nagyon nehéz foglalkozni, velük másféle módszerekhez kell nyúlni, kényszerpályákat kialakítani, melyek a tanulás irányába terelik őket. A többieket pedig folyamatosan támogatni kell, hogy ne süllyedjenek le erre a szintre. Mert minél mélyebben van egy család, annál nehezebb a gyerekeket más pályára állítani.

Sok rétege van a segítő munkának a járvány idején is. Kríziscsomagok, pénzbeli támogatások, digitális eszközök, internet-elérhetőség. Mentorálás, távoktatásban tudásátadás, mentális támogatás. A járvány olyan helyzetet teremtett, amiben tényleg egyszerre fejleszthető a szülők és a gyerekek generációja. Ezt a helyzetet próbáljuk most a legjobban kihasználni. Mert még a legrosszabb helyzetekben is meg kell találnunk a legjobb megoldásokat.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!