A járvány árnyékában felértékelődik a helyben szervezett nyári programok jelentősége. Egy olyan településen, ahol nincs működő kultúrház, és nem szerveznek közösségi eseményeket, különösen fontos ez.

A járvány miatt sok minden nem a megszokott rend szerint alakul nyáron sem. A magas kockázat miatt nem mertük bevállalni az ottalvós táborokat, kirándulásokat. Aki a szegregátumokban dolgozik, pontosan tudja, milyen nehéz azt a légkört kialakítani, amelyben a szülők megbíznak bennünk, és akár több napra is el merik engedni a gyerekeiket. Ezért mi is megdolgoztunk, éveken át kellett bizonyítanunk, hogy vigyázunk rájuk, nem halnak éhen, és nem esik bajuk a szüleiktől távol. Ezért most nem szívesen kockáztatunk egy stabil kapcsolatot a vírusfertőzés lehetőségével. Inkább a biztonságra játszunk, ami talán érthető.

A leszakadó térségekben általában a gyermekfelügyelet a legkisebb gond. Munka hiányában a szülők többnyire otthon vannak, a legtöbb családban a nők főállású anyák, a nagyobb gyerekek meg egyébként is vigyáznak a kisebbekre, ha a szülők épp nem érnek rá. Ha akad is munka, az leginkább közmunka, és az sem olyan kötött, ami mellett ne figyelhetnének a gyerekekre. De a figyelem nem elég, mert jó lenne lekötni őket valamivel, ami értelmes, ugyanakkor szórakoztató, élményt adó tevékenység.

Ilyen lehetőség azonban nem sok akad ezekben a falvakban. Olyan településekről beszélünk, ahol nincsenek játszóterek, sok helyen iskola sem, nem működnek a kultúrházak, a könyvtár már rég nem vonzó hely sem a gyereknek, sem az alapkészség-hiányos felnőtteknek. Mivel a szülők nem olvasnak, a gyerekek sem látják ezt a példát. Az internetpontok már nem üzemelnek, az állandóan meghibásodó számítógépek javítási költségei miatt már a gépek sem működnek. Így marad az okostelefon, meg a facebookozás. Azon szerencsésektől, akik a digitális oktatás idején tabletet vagy laptopot kaphattak, a tanév végével összeszedtük az eszközöket, majd szeptemberben visszakapják. Nyáron, ellenőrzés nélkül túl sok kockázati tényező áll fenn, ezeket szeretnénk kiküszöbölni, hogy a gyerekek szeptembertől újra tanulásra használhassák majd a gépeket.

A járvány árnyékában felértékelődik a helyben szervezett nyári programok jelentősége. Egy olyan településen, ahol nincs működő kultúrház, és nem szerveznek közösségi eseményeket, különösen fontos ez. Alapítvány idén is három, egyhetes tanoda tábort tervez, ahol délelőtt és délután tevékenykednek, délben viszont otthon ebédelnek, este pedig otthon alszanak a gyerekek. Ám közben remek projekteken dolgozhatnak, játékosan, észrevétlen tanulnak is. Tanulnak a társasjátékokkal, kézműves tevékenységekkel, bábszínházzal, vagy bármi mással, amit a pedagógusok és az önkéntesek kitalálnak számukra.

Ha elég önkéntes segítőt sikerül bevonzani, kis csoportokban foglalkozhatnak a gyerekekkel, így mindenkire jut elég figyelem, ami nagyon fontos. Ideális, ha ötven gyerekre legalább tíz felnőtt jut. Ebben a helyzetben a legfontosabb az egyénre fókuszálás, a bevonódás segítése, a bizalom kialakulása mentor és gyerek között. Esténként az önkéntesek sokat tanácskoznak, keresik azokat az eszközöket, amelyekkel felkelthetik az érdeklődést, hogy a gyerekek minél hosszabb ideig elköteleződjenek egy-egy tevékenység mellett.

A kényszerű karantén hosszú hetei, és a fejlődésben megtorpant tanulási időszak után különösen fontosak ezek a táborok. Általuk próbáljuk visszahozni, hogy örömük legyen az olvasásban, számolásban, ám a foglalkozásokat ne korrepetálásnak éljék meg, hanem olyan játékos tevékenységeknek, melyeknek a tervezésébe is bevonódnak.

Miközben a gondos pedagógiai munka észrevétlenül bevezeti őket egy-egy projektbe, bevonódnak a kidolgozásba is, és mintát kapnak az önálló játékhoz. Közben pedig megtanulnak tervezni, kompromisszumokat kötni, irányítani, vagy éppen elfogadni a másik véleményét, vagyis csapatjátékosok lesznek. Ezek pedig hihetetlenül fontos szociális készségek, melyeknek hiányát fájóan megtapasztaljuk, és fejlesztésük az egyik legfontosabb feladatunk. A tábor során kialakult készségekre később, az „üres héten” lehet majd építeni, aztán a második és harmadik táborban újra megerősíteni ezeket.

Kik az önkéntesek és mi a feladatuk?

Az önkéntesek három tanodapedagógus mellé érkeznek, nagyrészt egyetemisták, akik valamilyen ehhez kapcsolódó szakon tanulnak. Számukra ez egy csodás terep, nagy kihívás, és remek tanulási lehetőség egyben. Ehhez hasonlót nem látnak és nem csinálnak a gyakorlóiskolákban, ott nem találkoznak ilyen kihívásokkal. Aztán vannak olyan önkéntesek is, akik valamilyen speciális programmal örvendeztetik meg a gyerekeket. Ez lehet egy papírsárkány készítés, egy zenei foglalkozás, egy bábelőadás, vagy bármi más, ami érdekelheti a gyerekeket.

Ha szeretne segíteni, akár most is megteheti. A tanodákon keresztül nyáron is eljuthat azokhoz a gyerekekhez, akik, járvány ide vagy oda, mindig otthon vannak. Akik kimaradnak az Erzsébet-táborokból is. Augusztusra pedig már nagyon várják az iskolát, mert unalmas a nyár.

Aki nem közvetlenül segítene, mert valamilyen okból ezt nem teheti meg, az támogathatja a programot. A támogatásokat az önkéntesek útiköltségére, a gyerekek tízóraijára, uzsonnájára költjük, továbbá néhány olyan programra, amelyek speciális élményt nyújtanak a táborozóknak, de ezekért fizetni kell. Ez lehet egy-egy előadás, műsor, játszóház, ugrálóvár, bohóc, vagy bűvész, bármilyen olyan program, amihez nem kell elutazni, mert elhozza az élményt a falvakba. Ettől pedig élhetőbbek lesznek a leszakadó falvak, ahol már nincs semmi. Semmi, ami értékes közösségi élményt adna.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel.