Bezárás
Esélyegyenlőség

A felzárkóztató programok nem arról szólnak, hogy a romák pluszban kapnak valamit

A romák integrációja kapcsán gyakran hallani költséges projektekről, illetve arról, hogy a társadalomnak kötelessége lehetőséget biztosítani a hátránnyal induló tagjainak. Megéri-e azonban az integráció a befektetést, időt, pénzt, törődést a társadalom eltérő csoportjai számára? Erről az érzékeny kérdésről beszélgetett a napokban Scharle Ágota, a Budapest Intézet munkatársa, Isztin Péter, a Corvinus Egyetem oktatója, és Messing Vera a Közép-európai Egyetem kutatója. Az eseményre az Autonómia Alapítvány 30. születésnapjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében került sor.

Támogatási kampány

Az online beszélgetés azzal indult, hogy a résztvevők kimondták: az elmúlt években sokat romlott az esélye a társadalmi integrációnak. Ehhez azonban fontos tisztázni azt is, mit értünk integráció alatt.

A fő kiindulópont az volt, hogy az integráció (ami amúgy sem egyenlő az asszimilációval) az egyenlő esélyeket, egyenrangúságot jelenti, hogy ne legyen szegregáció, és mindenki a legteljesebb mértékben ki tudja teljesíteni a potenciálját. Tehát azt, hogy a kisebbségek – jelen esetben a romák – ugyanolyan feltételekkel indulhassanak, mint a többségi társadalom tagjai.

A felzárkóztatásra – elméletben és a kommunikáltak szerint – rengeteg pénzt fordítottak Magyarországon, többnyire uniós forrásból, különböző programokon keresztül. Ezek között voltak sikeresek és kevésbé sikeresek, azonban fontos látni, hogy önmagában egy-egy projekt nem elég egy ilyen komplex probléma megoldásához.

Nem lehet csak az oktatással vagy csak a munkaerőpiaci helyzettel foglalkozni, átfogó intézkedésekre lenne szükség az igazi eredményhez.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e érvelni amellett, hogy ez mindenkinek megtérül, meg lehet-e értetni a társadalommal vagy akár a politikusokkal, hogy az integrációs törekvésekből nemcsak a kedvezményezettek profitálnak, nem volt egyértelmű a válasz.

Abban nem volt vita, hogy szükséges lenne mindezt kommunikálni, sokkal inkább a “hogyan?” volt a kérdés.

A közgazdászok többször is kiszámolták már, mekkora a költségvetési haszna annak, ha például egy gyerek nem 8 általános iskolát végez, hanem érettségit szerez. A magasabb iskolai végzettséggel ugyanis együtt jár számos dolog, ami a gazdaságot pozitívan érinti. Így ugyanis sokkal nagyobb az esélye, hogy munkát talál, fizeti a TB-t, az adót, többet fogyaszt, ami több áfa-bevételt eredményez, kevesebb segélyt kell folyósítani, kevesebb közmunkást alkalmazni és így tovább. A gazdasági mutatók javulása pedig mindenkire hatással van.

Ezekkel az adatokkal azonban nem lehet érvelni egy olyan környezetben, ahol a többségi társadalom elutasító, sokszor rasszista, a politikusok pedig rövid távon, maximum 4 éves ciklusokra terveznek. Nehéz elmagyarázni, hogy

a hosszú távú felzárkóztató programok nem arról szólnak, hogy a romák pluszban kapnak valamit, amit a többiek nem, hanem arról, hogy hozzájussanak olyan alapvető szolgáltatásokhoz (orvosi ellátás, minőségi oktatás stb.), amelyek mindenki más számára már adottak.

Egy kisebbség pedig nem tud integrálódni, ha erre a többségi társadalom nem vevő.

Ami azt is jelenti, elsősorban a zárt magyar társadalommal kellene valamit kezdeni ahhoz, hogy ezek az üzeneteket célba érhessenek. A sajtó szerepe fontos lehet ebben, azonban a magyar média ma is ott tart, hogy a cigányokat nem a társadalom szerves részeként mutatják be, hanem kívülállóként vagy épp különcként. Lehetnek celebek, zenészek, de többnyire néma vágóképeken jelennek meg a purdék a falu szélén, esetleg a bűnügyi hírekben szerepelnek.

Gyakran előfordul az is, hogy az esélyegyenlőségre fordított összegeket hangoztatják, az elért eredményeket viszont már nem mutatják be. Ezért az a hamis kép alakul ki, hogy a pénz csak elfolyik, haszna pedig nincs. Arról pedig még kevesebb információ lát napvilágot, hogy a támogatások jelentős része rosszul lett elkötve, vagy épp el sem jutott a rendeltetési helyére.

Mindez csak erősíti a már amúgy is jelen lévő ellenérzést a romákkal szemben, és főként azokban a csoportokban, amelyek maguk is veszélyeztetve érzik magukat. Akik ugyanis félnek a lecsúszástól, hogy elveszítik az irányítást az életük fölött, sokkal könnyebben hárítják el ezeket a felvetéseket, és sokkal inkább érzelmi alapon közelítik meg a kérdést. Érzelmekre pedig nehéz racionális érvekkel hatni – mutattak rá a szakértők.

Hiányzik a politikai akarat

Az egyik lehetséges megoldás az lenne, ha sikerülne elérni, hogy a geográfiai olló ne nyíljon tovább: azaz, ne legyenek területi különbségek, ne alakuljanak ki gettó régiók.

Ha a leszakadó térségek fel tudnának zárkózni, velük együtt az ott élők (köztük a romák) helyzete is automatikusan javulna, így nem lenne szükség külön programokra.

Ez ugyanis együtt járna az alapszolgáltatások minőségi javulásával és az azokhoz való hozzáféréssel is – vagyis pont azok az akadályok hárulnának el, amelyek most hátráltatják az integrációt.

Egy másik út, ha nem a térségeket, hanem az embereket “húzzuk fel”. Ezt lehet a gazdasági szereplők segítségével, olyan cégekkel, akik nyitottak az együttműködésre és nem zárkóznak el attól, hogy romákat foglalkoztassanak, de akár a kulturális szférán keresztül is.

A legnagyobb segítség azonban mindenképp a politikai akarat lenne, ami azonban most látszólag hiányzik. Az iskolák kiszervezése az egyházaknak (amelyeknek így nem kell felvenniük a területileg hozzájuk tartozó cigány gyerekeket), vagy a kiszolgáltatottság konzerválása (például a közmunka révén), illetve az ebből adódó szavazatvásárlás lehetősége egy olyan folyamat része, amely megszilárdítja a jelenlegi társadalmi rétegződést és hátráltatja a felzárkózást.

Ehhez pedig, ahogy arról az Autonómia Alapítvány korábbi beszélgetésén is szó esett, mindenki asszisztál.

A többségi társadalom különbséget tesz roma és nem roma szegénység között, pedig nem kellene

Sokaknak a romákról elsőként a szegénység jut eszébe, a szegényekről pedig a cigányság. Pedig a hazai szegények többsége nem roma. Mennyiben más akkor a roma és a nem roma szegénység? Vagy ugyanolyan, függetlenül az etnikai háttértől? Ezekre a kérdésekre keresték a választ csütörtök este egy online kerekasztal beszélgetésen. [caption id=

Itt lép be többek között a “szükséges szegény” fogalma, amelyhez képest definiálni tudja magát a középosztály. A jelenlegi berendezkedést tehát látszólag mindenki elfogadja, mobilitásra alig van mód -a döntéshozók támogatása nélkül pedig hatványozottan nehéz.

A romáknak ugyanis már gyermekkoruktól meg kell küzdeniük a diszkriminációval, és nem ők döntik el, hogy cigánynak tartják-e a magukat.

Magyarországon ma az a cigány, akit a többség annak vél – mindössze a bőrszíne alapján. És ehhez kapcsolódik rögtön számos előítélet.

Emellett szintén hátrányt jelent, hogy a magyar társadalom személyi-kapcsolatok által szervezett: ismerősök révén jutunk szinte mindenhez, legyen szó állásról vagy egészségügyi ellátásról, a romák jelentős részének azonban nincsenek ilyen kapcsolataik.

A többségi társadalom pedig nem szolidáris a hátrányos helyzetűekkel és különösen a romákkal, hiszen szinte soha nem élik át velük az összetartozás élményét.

Véget vetnének a rendszerszintű cigányellenességnek

Az Európai Parlament szeptemberben 545 szavazattal, 96 ellenszavazat és 54 tartózkodás mellett elfogadott egy állásfoglalást, amely szerint az állandó cigányellenesség miatt Európában a roma emberek körében a legnagyobb a szegénység, és ők esnek leggyakrabban áldozatául a társadalmi kirekesztésnek. A képviselők ezért inkluzív oktatást, a kisgyermekkori fejlődés elősegítését, és a szegregáció megszüntetését kérték.

A képviselők felszólítták a Bizottságot, hogy terjesszen be jogalkotási indítványt a szegénység és a cigányellenesség elleni fellépésre, valamint a romák életkörülményeinek és egészségi állapotának javítására. A javaslatnak a lakhatási, egészségügyi, foglalkoztatási és oktatási egyenlőtlenségek felszámolására is ki kell terjednie, és konkrét és kötelezően megvalósítandó célértékek meghatározásával kell javítania a társadalmi befogadást.

Romeo Franz (Zöldek/EFA, Németország) jelentéstevő szerint „az Uniónak többet kell tennie a roma emberek társadalmi befogadásának biztosításáért. Már túl régóta tart, hogy a romákra vonatkozó szakpolitikák nem kötelező érvényűek, ennek változnia kell. Felszólítjuk a tagállamokat, hogy ismerjék el hivatalosan a cigányellenesség létezését, amely a romák kirekesztésének a legfőbb oka. Majd hozzanak jogszabályokat ellene” – hangsúlyozta.

Katus Eszter

A fotó illusztráció, forrás: pixabay.com

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom