A kutatás célja az volt, hogy néhány, emailben feltett kérdés segítségével kísérletet tegyek a romákkal szembeni diszkrimináció mérésére az önkormányzati hivatalok körében. A kontrollált terepkísérlet lényege abban állt, hogy az összes önkormányzatnak ugyanazt az email szöveget küldtem ki, csupán a felhasználó nevét és az üzenet aláírását variáltam, ezzel utalva a roma vagy nem roma ügyfél kilétére. Továbbá az etnicitás mellett bevezettem egy másik, státusz változót is, amit azzal jeleztem, hogy a szöveg nyelvtanilag és stilisztikailag helyesen volt megírva (magas státusz), vagy helytelenül (alacsony). Összesen tehát négy fajta felhasználói profil lett kialakítva a kísérletben és mindegyik önkormányzat csakis egytől kapott emailt, ami véletlenszerűen lett kiválasztva. Csomor Gábor cikke.

Terepkutatásaim során az egyik legmegdöbbentőbb tapasztalatom az volt, hogy egyes szociális munkások, akik Közép-Kelet Európa hátrányos helyzetű településein a roma felzárkóztatást voltak hivatottak segíteni, milyen lekezelően beszéltek az ügyfeleikről. Megvolt ennek a szokásos menete. Először lement a szakmai, kb. 45 perces interjú, ahol többé-kevésbé PC nyelvezetet használva beszéltünk a kliensekkel végzett munkáról. Majd amikor eltettem a jegyzetet és elkezdtem pakolni, akkor jöttek a kevésbé hivatalos, kiegészítő megjegyzések. Volt, aki elmondta a romákat mindennek, hogy mennyire reménytelenek, „képtelenek alkalmazkodni,” „soha nem lesz belőlük semmi” és így tovább.

Ez mindig elgondolkoztatott azon, hogy mélyen előítéletes nem roma szociális munkások hogyan tudnak roma ügyfeleken hatékonyan segíteni?

Öt évig dolgoztam szakpolitikai elemzőként és rendkívül frusztráló volt, hogy nem igazán tudtam ezt a furcsa jelenséget a riportjaimban lehivatkozni, mert nem létezett olyan kutatás, ami a hivatali diszkriminációt mérte, vagy dokumentálta volna Közép-Kelet-Európában. És mindaddig, amíg a kutató nem tud lehivatkozni egy jelenséget, mert az csak egy nagyon kis mintából származik, addig az legfeljebb megérzésnek számít, de nem tekinthető ténynek. A tudományos világ számára, mondhatni, olyan mintha nem is létezne. Ezért esett kutatási témaként a roma diszkrimináció vizsgálatára a választásom.

Az Európa Tanács szerint a romák helyzete továbbra is aggodalomra ad okot hazánkban

Az Európa Tanács a Nemzeti Kisebbségek Védelméről Szóló Keretegyezmény kapcsán október 12-én tette közzé ötödik jelentését hazánkról. A jelentésből leszűrhető, hogy az inkluzivitásra tett kísérletek ellenére a helyzet nem sokat változott, a romáknak az élet számos területén hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük Magyarországon.

Kutatásomban azt a konkrét kérdést vizsgáltam, hogy vajon, ha egy hivatalnok emailt kap egy roma és nem roma ügyféltől, akkor azokra ugyanúgy válaszol-e? Eredetileg összehasonlító kutatást terveztem Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. Mivel azonban csak Magyarországon sikerült hivatalos jogi állásfoglalást szereznem arról, hogy az álneves hivatali érdeklődés nem törvényellenes, ezért végül csak Magyarországon valósítottam meg a kísérletet.

A kutatást egy randomizált terepkísérlet keretében valósítottam meg, ami azt jelenti, hogy a címzett önkormányzati hivatalnokokat véletlenszerűen egy-egy kezelési csoportba sorsoltam. A kezelési csoportokból összesen négyet hoztam létre, két tulajdonság – az etnicitás és státusz változók kombinációjaként, melyet az alábbi táblázat szemléltet:

Az etnicitást azzal jelöltem, hogy a roma felhasználó által küldött emailt tipikus roma névvel (Kolompár Richárd) írtam alá, míg a nem roma emailt, nem roma, a többségi magyarokra jellemző névvel (Nagy Péter). A felhasználó státuszát ellenben azzal jeleztem, hogy elkészítettem az emailnek egy helyesen írt, illetve egy szándékosan nyelvtani hibáktól hemzsegő változatát is. A mintakeretbe került önkormányzatok közül mindegyik csak egy emailt kapott és minden kezelési csoportba pontosan 25%-os valószínűséggel kerülhetett.

A kutatás megvalósításának idején, 2020 tavaszán, összesen 3178 polgármesteri hivatal volt Magyarországon. A mintakeretbe ettől jóval kevesebb önkormányzat került be, csupán 1269, mivel Magyarországon az önkormányzatok nagy része ún. közös önkormányzatként működik. Ilyen típusú önkormányzatok közül mindig csak egy, véletlenszerűen sorsolt települést szólítottam meg. Ennek az óvatosságnak az oka az volt, hogy nem szerettem volna, ha a települések hivatalnokai egymás közt megbeszélnék a válaszokat. Azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy megsejtsék, egy kísérletben vesznek részt, hiszen akkor nem tudtam volna valós helyzetben vizsgálni a reakcióikat.

A kiküldött emailekben egy kirándulást tervező család nevében szólítottam meg az önkormányzati hivatalt és többek között lakókocsi számára alkalmas parkolóhelyről érdeklődtem a településen.

A magas státuszú felhasználók nevében írt email így szólt:

Az alacsony státuszú felhasználók nevében írt email így szólt:

Az egyik legérdekesebb benyomásom a kísérlet tervezése során az volt, ahogy különböző beállítottságú ismerőseim fogadták a kutatást. Míg a baloldaliak rendszerint belelkesültek és meggyőződéssel adták tudtomra, hogy biztosan nagy hatásokat fogok mérni, addig a jobboldaliak sztoikus nyugalommal állították, hogy szerintük a hivatalnokok ugyanúgy kezelnek minden etnikumú ügyfelet. Ezek után már valóban engem is érdekelt, hogy mi lesz a kísérlet kimenete.

Az elemzésben három fő szempont szerint vizsgáltam az eredményeket. Az első ezek közül a csoportonkénti válaszarány volt, aminek kapcsán azt találtam, hogy a roma és nem roma csoportokban megközelítőleg hasonló arányban kaptak választ a felhasználók. A kis (4,5 százelékpontos) eltérés nem volt statisztikailag szignifikáns. Ez a tény nem lepett meg, mert a korábban máshol végzett emailes diszkriminációkutatások is hasonló eredményt találtak. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a vélhetően fekete vagy muszlim felhasználók rendszerint azonos arányban kaptak választ, mint a vélhetően fehér vagy keresztény felhasználók. Ezen kutatások egyik fő megállapítása, hogy a diszkrimináció általában nem az ügyfél teljes ignorálásában nyilvánul meg, hanem inkább abban, hogy a hivatalnokok csak részleges, vagy kevésbé segítőkész választ adnak a kisebbségi ügyfelek kérdéseire, esetleg kevésbé udvariasak vele.

Ezért aztán tartalmilag is elemeztem az emaileket. Megnéztem, hogy a feltett kérdésekre milyen arányban érkeztek válaszok, valamint azt is, hogy ezek mennyire voltak udvariasak. Az eredmények az összes változó mentén negatívak voltak, ami azt jelenti, hogy minden szempontból a nem roma csoportban volt megfigyelhető tartalmasabb, vagy udvariasabb válasz. A különbség azonban csak egy változó esetén volt elég nagy ahhoz, hogy statisztikailag is szignifikáns legyen, ez pedig a parkolóhellyel kapcsolatos kérdés volt. Amint az az alábbi oszlopdiagramon látható, a vélhetően roma felhasználók 12 százalékponttal kisebb arányban kaptak parkolóhely ajánlatot a hivataltól (70%), mint a vélhetően nem romák (82%).

A roma és nem roma felhasználók különböző szempontok szerinti értékei az alábbi ábrán láthatóak:

Az olvasó joggal kérdezheti, hogy miből gondolom, hogy a hivatalnokok diszkrimináltak? Lehet, hogy a megkeresett településeken tényleg nem volt lakókocsi számára alkalmas parkolóhely. Egy statisztikus válasza erre az, hogy valóban lehettek ilyen települések a mintában, de a véletlenítésnek köszönhetően azt várnánk, hogy ezek hasonló arányban oszlanak meg a roma és nem roma csoportok közt. A megfigyelt 12 százalékpontos különbség azonban túl nagy ahhoz, hogy ezt konvencionális statisztikai kritériumok szerint véletlen ingadozásnak tudhassuk be. És mivel a települések minden tekintetben egyformák a csoportokban (hiszen véletlenszerűen lettek besorolva), ezért a parkolóhely-ajánlatok eltérő arányát nehéz magyarázni mással, mint a hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulásával.

Nevezetesen azzal, hogy a roma látogatókat némileg kevésbé látják szívesen a településeken, mint a nem romákat.

A kutatás eredményei tehát arra utalnak, hogy a hivatali ügyintézők a roma lakosoknak ugyanolyan arányban válaszolnak, ám a válaszlevelek informativitását tekintve hátrányos bánásmódban részesítik a romákat. Becslésem szerint az elektronikus ügyintézés során minden nyolcadik roma tapasztalhat hátrányos megkülönböztetést a nem romákkal szemben. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy a kísérlet egy viszonylag ártatlan, apolitikus témában valósult meg; egy parkolóhellyel kapcsolatos kérdést intéztem az önkormányzati kapcsolattartókhoz. Más, politikailag érzékenyebb kérdések, pl. segély- vagy önkormányzati bérlakásigénylés kapcsán feltehetően másfajta eredmények lennének megfigyelhetők. Ennek vizsgálata azonban egy újabb kutatást igényelne.

Csomor Gábor

A cikk alapját képző teljes tanulmány a Researchgate-en [link] érhető el.