A lakhatási szegénységben, a zsúfolt szobákban nem minden bútorfajta hasznosul megfelelően. Nem kellenek például a sok helyet foglaló nagy fotelek, még akkor sem, ha tökéletes állapotban vannak, sem a divatos pihenőágyak. Milyen bútorokat érdemes adományba adni?

Akkoriban, amikor elkezdtem itt írni a bútoradományokról, úgy érzem, sokkal több rossz tapasztalatot tudtam megfogalmazni, amiben nyilván benne voltak az előző évek is. Akkor, a pozitív példák ellenére nagyon erősen éreztem, hogy sokak számára egyszerűbb így megszabadulni a már senkinek sem kellő, és nem is értékesíthető bútoroktól. És azt is, hogy vannak, akiknek ez egyszerűen így a legkönnyebb: nem bírják, nincs idejük szétszerelni, lecipelni a lomtalanításra, pénzt meg nem akarnak adni azért, hogy ezt szolgáltatásként megfizessék. Azért nagyon erősen belém égett a kezdeti időszakból ez a mondat egy adományozótól: „Maguk jobbak, mint a lomtalanítók. Maguknak fizetni se kell, jönnek”.

Nyilván nem e blog hatására – bár remélem, azért hat ez is –, hanem inkább azért, mert mi is sokkal rutinosabban tudjuk kezelni ezt a területet, ma sokkal jobb a kép nálunk. Nem árt azért újra pontosítani, mi az, ami jó lehet, és mi az, ami már nem, milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki szeretné a használt bútorát a szegényebb sorsúaknak adni.

Az első, talán legfontosabb dolog, hogy mindig gondoljanak a szállítási költségekre.

Ma már egyre több felajánló eleve úgy keres meg minket, hogy az adományt szállítással együtt ajánlja, mert meg tudja oldani a kapcsolatrendszerében, hogy ezt kis ráfordítással megtegye. Mondjuk úgy, hogy csak a benzinköltséggel kell számolnia. Ha viszont ezt nekünk, szolgáltatásként kell megfizetni, akkor mérlegre kell tennünk a bútor értékét. Érdemes-e egy 80 ezer forint körüli fővárosi fuvarral elhozni, vagy még drágábban a Dunántúlról, nem lenne jobb ott, a környéken körülnézni, nincs-e szüksége rá valakinek. Egy használt kanapé, még ha jól is jönne itt valakinek, egyszerűen nem ér ennyit, mert olcsóbban jönnénk ki, ha itt megvásárolnánk egy használt-bútor kereskedésben.

Persze azokat az adományokat, amelyek közel vannak, többnyire fogadjuk. Mivel túl nagy bútorraktárunk nincs, ezért az is gond sokszor, hogy egyszerűen nem tudjuk hova tenni. Meg kell várnunk, hogy jöjjön be kérés hozzánk, leellenőrizni a valóságtartalmát, utánkövetve, mert a bútorcserékből könnyen a hátunk mögötti kereskedés lehet, és nem az a célunk, hogy így juttassunk jövedelemhez családokat.

Mindez időbe kerül. Bár mindig vannak váratlan helyzetek, költözés, tűzeset, ágyi poloskák, vagy egyszerűen tönkremegy egy-egy ágy, és ilyenkor gyors segítség kell. Ezért mindenből raktározunk tartalékot az ilyen esetekre, de azért ezt nem lehet túlságosan növelni. A felajánlások meg az igénylések harmonizálása külön feladat számunkra.

A másik fontos tényező a bútorfajta. A lakhatási szegénységben, a zsúfolt szobákban nem minden bútorfajta hasznosul megfelelően. Nem kellenek például a sok helyet foglaló nagy fotelek, még akkor sem, ha tökéletes állapotban vannak, sem a divatos pihenőágyak. Itt nem sok értelme van az alacsony dohányzóasztaloknak, és nem igazán jók a vitrines, üveges szekrények, tálalók, sem a cipőtároló szekrények, sőt, igazából a vállfás, polc nélküli szekrények sem. Legjobban az egyszemélyes, vagy kihúzható heverőkre, és a polcos szekrényekre van szükség. A franciaágyak túl nagyok, bár jó nagy a fekvőfelület, de leszűkíti a teret a nap többi részére. A matraccserék után is sok megkeresést kapunk, de keret nélkül ezek túl hamar leamortizálódnak, és hulladékként sem tudnak vele mit kezdeni.

Érdekes a régi és az új bútorok viszonya is. Nyilván a modernebb, bútorlapból készült dekoratív bútorok minden rászorulónak jobban tetszenek, mint a régi, politúrozott, nehéz, fából készültek. De azt is látjuk, hogy ez utóbbiak még mindig sokkal strapabíróbbak, ezeknek nem szakad ki olyan könnyen az ajtaja, nem ázik fel, egyszerűen tovább bírja. No de itt jön be a fogyasztói világ hatása: főleg a fiatalok biztosan a bútorlaposat választják, melyeket a bútorgyártás leginkább egy generációra tervez, míg a régiek bizony kiszolgáltak többet is.

Ritkábban, de el tudunk helyezni konyhabútorokat is. Nos, itt a régi, zöld-fehér, egyik oldalán íves üvegvitrinnel készült, talán ötvenes évekbeli darabot már nem nagyon tudjuk kinek adni. Aki olyan szerencsés, hogy külön konyhája van, ott már többnyire be van vezetve a víz is, ezért nekik a mosogatóval egybeépített szekrények jól jönnek. De ez meglehetősen ritka, mert a víz bevezetése a lakhatási szegénységből való kilépést is jelentené, és erre a generációs szegénységben élő családoknál nem sok esély van.

Folyamatosan gyúrunk arra, hogy ahol elfér, ott asztal és szék is legyen. Mert lehangoló, hogy az ágyakon ülve esznek, a gyerekek is, ki, hova tud félrevonulni. Nyilván könnyen ki is borul az étel ebben a helyzetben.

Olyan jó lenne a családi étkezések varázsát belopni az életükbe.Valahogy úgy érzem, sokat lendítene a személyes kapcsolatokon is.

Sokszor folytatunk le hosszú telefonbeszélgetéseket olyan felajánlókkal, akiknél meghaltak a szülők, és ők érzelmileg is kötődnek a bútorokhoz, ám nem tudják megtartani, ki kell üríteni a házat. Jó helyre szeretnék adni, ahol hasznosul, hogy hozzáadhassák legalább ezt a jó érzést a fájó emlékhez. Többnyire régi, de megkímélt bútorról van szó. Nagyon nehéz ez, mert érezzük a bizalmat, hogy miért minket választottak, ám sokszor a távolság, vagy a bútorfajta miatt mégis le kell mondanunk róla, bármennyire értjük, és szeretnénk is segíteni nemcsak a fizikai, hanem az érzelmi oldala miatt is. Ilyenkor muszáj arra gondolnunk, hogy mi is a mi célunk, feladatunk. Az, hogy jobb életminőséghez segítsünk olyanokat, akik maguktól erre nem képesek. Ha ebbe még azt is bevesszük, hogy a felajánlókon segítsünk, egyszerűen nem fogjuk bírni.

Az irodabútorok is érdekes terület, pláne most, hogy sok cég kényszerül változtatásra, költözésre. Íróasztalok, forgó irodaszékek, tárgyalóasztalok, polcok, irattartó szekrények, néhol még büfépult is, jó állapotban mind. Lakásokban azonban, pláne a lakhatási szegénységben, kevés használható belőlük. Az évek során ezekből is sokat kaptunk, amit lehetett családnak adni, azt odaadtuk, és adtunk önkormányzatoknak, intézményeknek is. Már nehezen tudunk helyet találni ezeknek, pedig mindig felajánlják a szállítást is. Talán később jól jönne, de itt megint bejön a raktározás gondja. Így sokszor fájó szívvel, de le kell mondanunk róluk.

Amikor valamit nem tudunk hasznosítani, főleg, ha a fővárosból jön a felajánlás, akkor tovább ajánljuk más, hasonló szervezeteknek, remélve, hogy ők el tudják juttatni a rászorulókhoz. De a megfelelő bútorfajtákra, szállítási költségekre így is mindenképp gondolni kell a felajánlóknak.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.