Alapítványunknál már javában zajlik az ünnepi adománygyűjtés. Az adományozási kedv ilyenkor sokszorosára nő, azok is, akik év közben sosem, ilyenkor adományozók lesznek, keresik a lehetőséget, hogy az ünnep üzenetét eljuttassák oda is, ahol valamiben hiányt szenvednek.

Ilyenkor mindenki más lesz egy kicsit, sokkal fontosabb lesz örömöt szerezni, adni, átélni az érzést, mint az év többi napján, amikor a napi rohanásban nincs idő észrevenni a nélkülözőt, belegondolni gyereksorsokba. Legalább ilyenkor egy kicsit mindenki jobb, szolidárisabb akar lenni, csodálatosan előjön ez az érzés, a karácsony misztériuma.

Persze közben él, dolgozik, rohan mindenki, év végi zárások, megrendelések, munkahelyi hajtás, no meg ott a karácsonyi ajándékvásárlás a családnak, bevásárlás az ünnepi ebédhez, hiszen ilyenkor összegyűlünk, és szeretnénk mindent tökéletesnek tudni. Megyünk hát, sietve, de mindenhol tömeg van, ilyenkor megfogadjuk, hogy jövőre majd nem így csináljuk, és ebben az őrült tempóban kell még időt szorítani az adományozásra is.

Sokan választják a fővárosi nagy gyűjtéseket, ahová elviszik a tartós élelmiszert vagy a gyerekeknek szánt játékadományokat. Ez viszonylag egyszerű, kényelmes módja a karácsonyi adományozásnak. Mások szeretik tudni, kihez kerül az adományuk, civil szervezeteket keresnek meg, amelyekben megbíznak, vagy még tovább mennek, és rajtuk keresztül konkrét családokat, gyerekeket szeretnének megörvendeztetni. Ám az időfaktorral –  éppen a sűrű teendők miatt – sokan nem számolnak. Az utolsó pillanatra hagyott karácsonyi adományok pedig nem mindig érnek célba, a legjobb szándék ellenére sem.

A karácsonyi adománygyűjtés helyszínei a nagyvárosok. Itt megvannak azok a színterek, amelyek helyet adhatnak az eseményeknek, itt vannak a cégek, melyek maguk is szerveznek a dolgozóik körében gyűjtéseket, és itt fordul meg a legtöbb ember; itt ki lehet hangosítani a gyűjtéseket, külön marketingje van a sikeres akcióknak.

Ám a szegénység zöme nem a nagyvárosokra esik, hanem a leszakadó térségek távoli kis falvaira, ahol nagy a csend, ami nem látható messziről, és ahol a karácsony többnyire ugyanolyan nap, mint a többi. Örömtelen, vágyakozó és kilátástalan.

Az út pedig, ahogy a nagyvárosokban gyűjtött karácsonyi adományok eljutnak a kis házakba, hosszú. Ám a bejárása kötelező, mert így teljesedik ki az érzés mindenkiben, így kerek a történet, az adomány eljut felajánlótól fogadóig, aztán visszacsatolva az öröm, amit kiváltott. Idő és pénz kell hozzá, szortírozás, csomagolás, raktározás, címlista, autók, benzin, szállítás, fotó és visszajelzés. Ez óriási munkát és megnövekedett költségeket jelent, még akkor is, ha ilyenkor az önkéntesek száma is megszaporodik körülöttünk.

Ám sokan ezt nem látják. Letudják annyival, hogy eljuttatják adományaikat a segítő szervezethez. Ami nem baj, hiszen ezt vállaltuk, ezért vagyunk – ha mindez időben vállalható. Minden évben kérjük, hogy az előre egyeztetett, sokszor családok szerint nevesített adományokat ne hagyják az utolsó pillanatra. Alapítványunknál a karácsonyhoz közeledve egyenletesen nő a postai vagy csomagküldős adományok érkezése, az utolsó percig. Aztán a két ünnep között is kapunk csomagot, azokét, akik lekésték már a kiszállítást, de a csomagküldő cég már felvette az adományokat.

Utána meg jönnek az ingerült levelek, célba ért-e az adomány, miért nem jeleztünk vissza?! Hova lett?! Mi pedig, akik minden évben, boldogan, de teljesen kimerülve, a saját családunk karácsonyát háttérbe szorítva fejezzük be az adventet az alapítványnál, nem bírjuk teljesíteni a későn kapkodók vágyát. Ezért ők ránk haragszanak, minket tesznek hibássá azért, mert nem tesszük még akkor is a dolgunkat, amikor már mindenki a családjára figyel. Nem értik, hogy a segítők is emberek.

Az adományok célba juttatása – az átkötő kapocs a két világ között – nehéz munka. Az adományozók, a rászoruló fogadók reakciói is rajtunk csapódnak le, és bizony, az elkeseredettségben nem mindig az öröm jön át. Érdekes feladat, hogy mindezt megpróbáljuk egyensúlyban tartani. Mert a karácsony üzenete ilyenkor át kell hasson mindannyiunkat. Adományozót, segítőt, megajándékozottat. Mert erről szól az egész. Félretenni a negatív dolgokat, a hibáztatást, hagyni, hogy hassanak a jó érzések. Ehhez pedig megértés és türelem kell. Mindannyiunktól.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.