Szocio

Hajléktalanok, menekültek, mélyszegénység, társadalmi felelősségvállalás. Oknyomozás a magyar szociális szférában, minden, amit nem akartál tudni.

Egyéb

A szegénységről méltósággal sajtódíj 2019: Elhallgatás vagy szenzációhajhászás helyett körültekintően a rászorulókról

Idén az Átlátszónet Alapítvánnyal közösen, az Erste Stiftung támogatásával kerül kiosztásra „A szegénységről méltósággal” sajtódíj, melyet három éve indított útjára a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH). A kezdeményezés keretében olyan 2018. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül alkotóikat – díjazzák, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon, körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét. A díj létrejöttéről, a sajtó aktuális állapotáról, és az újságírók felelősségéről a díj projektmenedzserével, Csordás-Takács Attilával beszélgettünk.

Add az adód egy százalékát az Átlátszónak!

További részletek: atlatszo.hu/azenadombol

Átlátszó: A sajtódíj felhívásában szerepel, hogy Magyarországon minden harmadik embert érint a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés. Ám a probléma nagyságrendjével szemben a hazai szegénységben élők helyzete korántsem mindig a súlyának megfelelő módon jelenik meg újságcikkekben, tudósításokban; gyakran sztereoptip, klisészerű vagy szenzációhajhász megközelítésekkel találkozunk. Emlékszik arra, hogy konkrétan mi hívta életre ennek a díjnak az ötletét három évvel ezelőtt? Volt olyan konkrét cikk, tudósítás, riport, amitől úgy gondolták, hogy ezt valahogyan muszáj ellensúlyozni?

Csordás-Takács Attila: Először is, ez a sajtódíj egy nemzetközi kezdeményezés része, amely Ausztriában egy kerekasztal beszélgetéssel indult, ahol szegénységben élő emberek újságírókkal beszélgettek a róluk megjelent cikkekről. Ebből nőtte ki magát a sajtódíj, amit később ki szerettek volna terjeszteni más országokra is, ezért nemzetközi partnereket is bevontak. Az első évben, 2017-ben Magyarországon, Horvátországban, Finnországban és Izlandon osztottak díjakat, tavaly pedig csatlakozott Románia és Macedónia is. Tehát azért három éve indult itthon, mert akkor kaptunk rá lehetőséget.

De azért azt látjuk, hogy abban az országban, ahol azt mondják, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér, meg vannak olyan újságok, tévék (például a TV2 riportja az aluljáróban élő hajléktalanokról), amelyek méltóságsértő módon jelenítik meg a szegényeket, plusz összekapcsolják a szegénységet a kilátástalansággal, ott fontos bemutatni, hogy a szegénység nem feltétlenül a saját hibája valakinek, hogy a szegénység ma rendszerszintű Magyarországon. A KSH 2017-es kutatása szerint 2,5 millióan élnek szegénységben, ebből 1,3 millióan a szegénységi küszöb alatt, azaz kevesebb mint 78 ezer forintot tudnak havonta elkölteni.

 

A szegénységről méltósággal sajtódíj – Felhívás
A felhívásra 2018-as magyarországi sajtóorgánumokban, magyar nyelven megjelent és itthoni helyzeteket érintő pályaműveket várnak három kategóriában: print, illetve online írott tartalom; tv vagy videó; és rádió vagy podcast. A sajtódíj célja, hogy megmutassák, e nehéz történeteket és a szegénységben élők helyzetének összetettségét a sajtóban lehet körültekintéssel, odafigyeléssel, a szereplők méltóságát tekintetbe véve, perspektívát mutatva ábrázolni. A nevezéseket 2019. február 10-ig várják ezen az űrlapon.

 

Átlátszó: Hogyan változott a szegénység, és ezen belül a hajléktalanság megjelenítése a sajtóban az elmúlt években? Látszik valamiféle tendencia?

Cs.T.A: Egyértelműen romló tendenciát látunk, egyre inkább központosodik a média Magyarországon, felülről irányítottá válik, ahol azt is megmondják, hogyan kell a hajléktalanságról beszélni. Nagyon beszédes az is, hogy a TV2 úgy hozta le a hajléktalanság kriminalizására hozott törvényt, hogy azt a hajléktalanok méltóságáért hozták meg. Ugyanakkor az is igaz, hogy tabutéma a szegénység Magyarországon. Az elvárás az, hogy koncentráljunk a jómódra, a középosztályra, álljunk be a „Magyarország jobban teljesít” szlogen mögé. Ha meg is jelenik a szegénység, akkor megalázó, vagy szenzációhajhász módon történik, mint például az RTL Fókusz c. műsorában.

Átlátszó: Korábban szabadon lehetett beszélni a szegénységről? Mennyire kezelték tabuként?

Cs.T.A: Korábban is nehéz téma volt, de nem volt tabutéma. A szegénység nem annyira könnyen eladható téma, az ember nem szívesen olvas a nyomorról, pláne, ha olyan módon jelenik meg, hogy nem lehet rajta változtatni. A szerkesztők sem bátorítják az újságírókat, hogy foglalkozzanak a témával. De ez nem csak Magyarországon jellemző. Horvátországban nemrég megjelent egy riport egy kerekesszékes lányról, ahol a szerkesztő utasítása szerint csak kerekesszékben fotózhatták az interjúalanyt, pedig a történetben hosszú rehabilitáció után a lány újra tudott járni. Ez a szenzációhajhász megjelenítés elég általános.

Átlátszó: Ma, amikor a központosított médiában ugyanazokat az üzeneteket, sztereotípiákat halljuk, olvassuk nap mint nap, milyen hatása lehet egy-egy újságírónak a közbeszédre?

Cs.T.A: Pontosan ezért osztjuk ki ezt a díjat, hogy felhívjuk erre a jelenségre a figyelmet. Nyilván nincsenek illúzióim, hogy ez fogja megváltoztatni a közbeszédet. De igenis befolyásolja a közbeszédet az, amit olvasunk. Amiatt is fontos, hogy egy-egy ilyen cikk megjelenjen, mert egyre kevesebb az olyan médium, ahol ilyen témájú, hangvételű cikkek egyáltalán megjelenhetnek. Amikor 2017-ben először osztottuk ki a díjat, akkor szűnt meg a Népszabadság, a rákövetkező évben megszűnt a Magyar Nemzet.

Átlátszó: Lehet-e együttérző, szolidáris és egyben objektív, kiegyensúlyozott egy riport, ami a társadalom peremén élőket mutatja be?

Cs.T.A: Mindenképp, mivel ez alapvető újságírói kötelesség, hogy több oldalról mutasson be egy témát. Mi nem azt várjuk, hogy egy oldalról, vagyis a szegénységben élők szempontjából mutassák be a jelenséget, hanem azt, hogy alaposan járják körbe, és legyen olyan a kommunikáció, ami nem sérti az alany méltóságát. A téma ugyanaz marad, de nem mindegy, hogy milyen szavakat használunk, mennyire törjük meg a riportalany méltóságát.

Átlátszó: Feladata-e egy újságírónak, hogy kihangosítsa a szegénységgel élők problémáit?

Cs.T.A: Nem mondanám, hogy feladata, inkább egy nagyon jó társadalmi küldetés lehet egy újságírónak, hogy ilyen témával is foglalkozzon. Nagyon kevés olyan médium van ma, amelyik kifejezetten szociális témákkal foglalkozik, például az Abcúg ilyen. Ezek az emberek minden szempontból háttérbe vannak szorítva, kevéssé tudják hallatni a hangjukat. Megjegyezném azt is, hogy egy-egy ilyen akció, ami felhívja egy csoport helyzetére a figyelmet, nem mindig sikertelen. Itt van például az ápolási díjért folytatott küzdelem, amely végül törvényi változáshoz vezetett. De ehhez elengedhetetlen, hogy az emberek értesüljenek ezekről a problémákról, azért is, mert a központosított médiában mára gyakorlattá vált az elhallgatás.

Átlátszó: A sajtódíjat egy különleges összetételű zsűri ítéli oda. Mi indokolja, hogy szegénységet megtapasztalt embereket kérnek fel, és hogyan tudnak szakmai döntést hozni?

Cs.T.A: Megjelent az az igény, hogy ne szociológusok, vagy újságírók mondják meg, hogy hogyan kellene írni a szegénységben élő emberekről. Ezek az emberek nagyon elnyomottak, nem igazán van olyan fórum, ahol elmondhatják a véleményüket. Szeretnénk, hogy legyen végre egy fórum, ahol elmondhatják, hogy mi elfogadható számukra, ki az, aki egyáltalán hitelesen megszólalhat a nevükben, és ki nem.

Egyébként úgy is lehet szakszerűen írni egy témáról, hogy az egyben közérhető is, hogy úgy mutat be egyéni problémákat, hogy rámutat a rendszerszintű problémákra is. Fontosnak tartjuk, hogy ezek a cikkek kiutat mutassanak, ugyanakkor kihangosítsák, hogy nem mindenki maga tehet a sorsáról. A zsűri tagjai egyébként tapasztalati szakértők is egyben, például az egyik a hajléktalanság szakértője, a másik a vidéki szegénység szakértője, a harmadik az egyedülálló szülőség szakértője, és így tovább. Tavaly így mutatták be a zsűrit Macedóniában.

Átlátszó: Léteznek-e más fórumok, ahol szegénységben élő emberek és újságírók találkozhatnak?

Cs.T.A: Egyrészről maga a díjátadó is egy ilyen fórum, ahol a zsűri értékeli a pályaműveket, de rendeztünk korábban kerekasztal beszélgetéseket is, tavaly pedig az ELTE Média és Kommukáció Tanszéken egy műhelybeszélgetés keretében arra kerestük a választ, hogy a szegénységgel kapcsolatos témákat hogyan mutatja be a média, és lehet-e méltó módon írni a társadalmi problémákról. (A beszélgetésről készült videót itt nézheti meg. – a szerk.)

Átlátszó: A tavalyi díjazottak között volt az Átlátszó Erdély újságírója, Jakab Villő Hanga, Neuberger Eszter, az Abcúg munkatársa, de a Budapest Bike Maffia videós anyagát is különdíjjal jutalmazták. Miért ezek a riportok nyertek?

Cs.T.A: Az elsődíjas cikk jó példája az alapos szakmai munkának, amely körültekintően, mégis érzékenyen jár körbe egy problémát, míg az egyik különdíjas, az nlcafe.hu-n megjelent riport egy kicsit könnyedebb stílusban dolgozta fel a témát. Kicsit érdekesebb talán a Budapest Bike Maffia különdíja, amivel egy nem hagyományos sajtóterméket díjazott a zsűri. Az elmúlt két évben hozzávetőleg 25-30 pályamű érkezett be hozzánk, idén szeretnénk, ha még többen pályáznának, és színvonalas televíziós anyag is érkezne.

 

Díjazottak 2018-ban
2018 márciusában az első díjat Jakab Villő Hanga, az Átlátszó Erdély újságírója nyerte el. „Vadgalambfalva: a falu fejlődik, a roma telep csak növekszik” című cikke egy kis székelyföldi településen élő roma származású emberek sorstalanságára hívja fel a figyelmet. Neuberger Eszter, az Abcúg munkatársa nyerte a második díjat, aki az „Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban” című cikkéért kapta az elismerést. A harmadik helyezett Laborczi Dóra lett, a Kötőszó blogon megjelent, „A legígéretesebb fiatal magyar kutató segítséget kér” című írásával, amelyben a mozgássérültek anyagi kiszolgáltatottságára hívja fel a figyelmet Muntag Vince, egy fiatal kerekesszékes kutató, irodalmár mindennapjain keresztül. Különdíjat kapott Bakóczy Szilvia „Cigánytelepről a Prezibe” című munkájáért, valamint Dohi Gabriella, aki kisfilmeken keresztül mutatja be a Budapest Bike Maffia Sweet Home nevű kreatív társadalmi projektjét, melyben önkormányzati bérlakások felújításával juttatják otthonhoz a rászoruló családokat.

 

Vitrai Barbara

Megosztás