A cipőadományoknál, éppúgy, mint más típusúaknál, nehéz meghúzni a határt, hogy mi az, amit még el lehet adományként küldeni, és mi az, amit célszerű lett volna kidobni. Ez egy elég szubjektív dolog, de egyre több a pozitív példa.

Fontos része az adományozásnak a lábbeli. Akik az élet szerencsésebb felén élnek, tudják, nem jó a használt cipő, mert az annak a lábához alakul, aki hordta, és lehet, hogy másnak ez a deformálódás kifejezetten ártalmas lesz. Főleg gyerekeknél gond lehet ebből.

Azonban sokan vannak, akiknek nincs más választásuk. Ők a használt cipők vásárlói, és örömmel fogadják az ilyen adományokat. Persze azért ez a kérdés sem ilyen egyszerű. Egy új, de minden talpkiképzés nélküli, olcsó vacak műanyag gyerekcipő vagy szandál, ami egy hónapot sem bír, biztosan többet árt, mint egy orvosi vélemény alapján kifejlesztett, formatervezett, drága bőrcipőcske, még ha előző gazdája hordta is pár hónapot. Szóval, a használt gyakran jobb, mint az új.

A gyerekcipők, melyeket gyorsan kinőnek a kicsik, így a használat alatt nem amortizálódnak túlságosan, gyakori részei az adományoknak. Benti cipő, sportcipő, csizma, mind gyorsan gazdára talál. Hét-nyolc éves kor fölött viszont megcsappan az adományok száma, mivel ezek legtöbbször elkopnak, mire kinövik őket, és a mai gyártású cipőkre nem jellemző a javíthatóság – no meg a szakember is ritkaságszámba megy ma már. A megváltozott világot mutatja, hogy eltűntek a falvakból a suszterek, már csak a nagyobb településeken fordulnak elő, de ott is egyre ritkább ez a szolgáltatás.

A gyerekcipő adományokban is – hasonlóan a ruhákhoz – érzékelhető az a nemek szerinti tendencia, hogy „lányos” cipőkből többet kapunk, mint a „fiúsból”.

A felnőtt cipőadományok már más elv szerint szerveződnek. Ezeket ugyanis, ha jó minőségűek, sokáig hordják az emberek. Főleg a férfi cipőkre igaz ez. Amivel viszont valami gond van, kényelmetlen, rossz a talpbélés, felveszik néha, de aztán elunják, és mehet adományba. Pedig ami nekik kényelmetlen volt, az nem lesz kényelmes másnak sem. A női cipőadományokban, ezzel szemben, az alkalmi cipők túltengése a jellemző. Pedig abban a célcsoportban, amelyben dolgozunk, kevés alkalom akad a tűsarkú, lakkfényű körömcipőkre.

A cipőadományoknál, éppúgy, mint más típúsúaknál, nehéz meghúzni a határt, hogy mi az, amit még el lehet adományként küldeni, és mi az, amit célszerű lett volna kidobni. Ez egy elég szubjektív dolog. Azért itt is vannak kirívó esetek: az eleve megtört talpú papucs, szandál, vagy sportcipő. Nem is értjük, miből gondolta a gazdája, hogy ez még valakinek jó lehet. Kaptunk olyan cipőt is, ami már a csomagból úgy került ki, hogy elvált egymástól a talprész és a felsőrész. Vagy csak fél pár cipő került a csomagba, a másik valahol elmaradt. Olyan cipőt is küldtek, ahol a talp redőibe rég beleszáradt a sár. Nagy szerencse, hogy észrevettük, amikor a karácsonyi cipősdoboz adományokba is került egy olyan doboz, amiben igencsak elhasználódott, piszkos talpú tornacipőt raktak. Ki gondolta, hogy karácsonykor egy gyerek ezzel átéli az megajándékozottság örömét?

Azért egyre több a pozitív példa is. Gondosan gyűjtött 100 pár gyerek csizma (ennyit tűzött ki maga elé célként az adományozó), mely tisztán, párosítva érkezett hozzánk, ráadásul pont olyan méretekben, melyekből általában nagy a hiány.

Vagy alig használt, szépen összegyűjtött, minőségi kiscipők, még az eredeti cipősdobozban. Olyan adományozó is akad, aki megkérdezi, milyen méretből van hiány, és abból rendel nekünk 10-20 pár bélelt csizmát, vagy sportcipőt. Decemberben, az ünnepek előtt pedig valaki ajándék helyett azt kérte a családtagjaitól, hogy adjanak neki fejenként egy pár meleg bakancsot, különböző méretekben. Megkapta a jó minőségű, szép, szürke bakancsokat, melyeket le is hozott hozzánk. Ezekből nemrég az utolsó is gazdára talált, hitetlenkedve fogadta mindenki. Pár hónapja pedig igazán márkás női cipők érkeztek, a legújabb divat szerint, igaz, csak egy, nem túl nagy méretben, de ilyen típusú cipőket még nem is láttak a támogatottjaink. Aztán volt már olyan eset, hogy egy futóversenyen gyűjtöttek nekünk sportcipőket, és milyen sokáig tudtunk ebből gazdálkodni!

Szóval, a cipőadományokra is igaz, ami a ruhákra. Mindig gondolkodjunk kicsit, és próbáljuk megnézni a cipőket annak a szemével is, aki majd átveszi azokat. Gondoljunk egy kicsit azokra is, akik a logisztikával foglalkoznak: az együvé tartozó cipőket kössük össze a cipőfűzővel, vagy rögzítsük más módon, hogy amikor az adomány célzott – méret és nem szerinti – csomagolása történik, ne kelljen annyit keresgélni. Sokat könnyít az is, ha a méret jól láthatóan szerepel a csomagon, mert nem egy-két cipőadomány megy keresztül rajtunk, hanem több ezer.

Az iskolában még a mai napig nem tudtam levetkőzni azt a szokást, hogy mindig megnézem a gyerekek lábbelijét. Azért alakult ez így, mert amikor elkezdtük a segítő munkát, és még csak az oktatáson belül dolgoztunk, rendszeresen lecseréltük jó néhány gyerek cipőjét óra végén. Hol a méret volt láthatóan nagy, hol az orránál levált a cipőtalp, vagy egyszerűen csak nem az évszaknak megfelelő cipőt hordtak a gyerekek. Az emlékeinkbe pedig beleégnek ezek a képek, és nem akarjuk, hogy újra és újra ismétlődjenek. Jó, hogy ezt a terhet nem egyedül kell cipelnünk, és ehhez partnereket találunk önökben, támogatókban.

L. Ritók Nóra

A szerző az Igazgyöngy Alapítvány alapítója. Fotók: Igazgyöngy Alapítvány.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!