Idén rendhagyó módon online adásban osztotta ki a Szegénységről Méltósággal sajtódíjat az Esély Labor Egyesületben megújult Magyar Szegénységellenes Hálózat. A díjátadó ceremóniát és nemzetközi workshopot eredetileg márciusra tervezték, azonban a járványhelyzet miatt törölni kényszerültek az eseményt. A 2017-ben indult kezdeményezés keretében olyan 2019. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat – és ezen keresztül alkotóikat – díjazzák, amelyek az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon – körültekintően, méltósággal és árnyaltan – mutatják be a szegénységben élők helyzetét. A díjazottak között Suha Nikolett (hvg.hu), Bóna Samu, Szilágyi Máté és Szilli Tamás (index.hu), valamint Dohi Gabriella és Kemény Vagyim (Tilos Rádió). A különdíjat Zsilák Szilvia (Abcúg) és Veress Krisztina (RTL Klub) kapta.
Legtöbben, a többségi társadalom tagjaiként, csak elképzelni tudjuk, milyen lehet a társadalom peremén, szegénységben élni, olyan házakban, ahol nincs vezetékes víz, áram is csak akkor, ha feltöltöttük a kártyát, a hónap közepére már elfogyott az élelmiszerre szánt kevéske pénz, és azt latolgatjuk, hogy kitől is kérhetnénk kenyérre. Vannak köztünk, akik már jártak zsákfaluban, néhány napra átélték a kilátástalanságot, esetleg adományt is vittek, majd hazamentek a fűtött, városi lakásukba, és eltették mélyre ezt a képet – milyen szerencse, hogy velünk ez nem történhet meg.
A szegénységről méltósággal írni azt jelenti, hogy közelebb megyünk, empátiával fordulunk a kirekesztett, megbélyegzett, elfeledett emberek felé, sztereotípiák helyett a probléma mögött meghúzódó valódi okokat keressük. Ezek a történetek legyenek mégoly személyesek is, nem önmagukban állnak, hanem egy olyan társadalmi-gazdasági keretben, amely ahelyett, hogy kitörési pontokat mutatna a hátrányos helyzetben élőknek, folyamatosan akadályokat gördít eléjük, és tartósan szegénységre ítéli őket.
Ezek az cikkek, videók, rádióműsorok mégis valamiféle perspektívát kínálnak és reményt csempésznek bele a történetekbe, ezáltal segítenek megérteni az adott élethelyzetet, és megmutatják, hogyan lehet rajta változtatni.
2020-ban a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat az Esély Labor Egyesületben megújult Magyar Szegénységellenes Hálózat az Átlátszó médiatámogatásával és az ERSTE Stiftung támogatásával valósította meg. A sajtódíjról korábban az Esély Labor önkéntesével, Kovács Annamáriával beszélgettünk.
„Két évtizedes emlék, de ma is tisztán emlékszem a megalázó élményre. Egy vidéki általános iskola tantermében ülök, amely zsúfolásig megtelt a területi matematikaversenyre érkezett tanulókkal és felkészítő tanárokkal. Egy hely van csak szabadon, és ezt onnan is jól lehet látni, hogy egy szék maradt érintetlenül, az iskolapadra fejjel lefelé illesztve. Mellettem.”
Így indul Suha Nikolett: Kirekesztve című írása, mely a hvg.hu hasábjain jelent meg, miután elnyerte a CEID (Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy) „Az én Európám” című roma újságíró-pályázatának második díját.
A print kategória győztese kíméletlen őszinteséggel számol be a mindennapos megkülönböztetésről, amely ellen folyamatosan küzdött. A kirekesztettség elemi élménye, mely végigkísérte életét, egy olyan mélyen élő előítéletből táplálkozott, amit senki nem mert megkérdőjelezni, ami ellen nem mert senki fellépni. Társai egyszerűen kívülállóként kezelték, és „nem tudtam elég jónak lenni ahhoz, hogy ne a cigányságomat vegyék észre először rajtam” – írja Suha. Magyarországon soha nem voltak kíváncsiak arra, hogy ki is ő valójában, ezért úgy döntött kipróbálja magát a „valódi idegenben”. Ahhoz, hogy ne a bőrszíne alapján ítéljék meg, át kellett lépnie az országhatárt: „az első külföldön töltött naptól éreztem: a szorongásomat hagyhatom hátra, önmagam lehetek végre, ha idegen helyen járok.”
Külföldön végül megtapasztalhatta azt, ami a többségnek adott, hogy a munkahelyén nem az alapján ítélik meg, hogy „cigány létére” mit ért el, hanem hogy ő, személy szerint, hogyan teljesít. Párizsban, Brüsszelben, Dublinban vagy Marokkóban a különbözőség nem számított hátránynak, sőt, néhol még irigykedtek is rá. Cikke végén az újságíró az elfogadásról, az inklúzióról ír, amely szerinte a magyar társadalom nagy részére nem jellemző, és amiért mind az elfogadó, mind az elfogadott félnek komoly harcot kell vívnia.
TV / videó kategóriában Bóna Samu, Szilágyi Máté és Szilli Tamás vihette haza az első díjat – utóbbi két riporter már tavaly is kapott elismerést. Egy mosógép nem nagy dolog, de itt igazi kincs (Index) című kisfilmjük egy közösségi mosodát mutat be, melyet a 14 éves Jázmin és a 15 éves Szabolcs nyitott Hevesaranyoson, ahol sokaknak probléma a mosás és a mindennapi vízellátás. A forrást az UNICEF Rajtad áll a jövőd programján nyerték. A pályázat célja az volt, hogy megoldást kell találniuk egy, a környezetükben lévő problémára. Mivel a falujukban sokan eszköz, vagy vízhiány miatt nem tudnak mosni, a megoldást egy közösségi mosodában látták. A támogatást egy mosó- és szárítógép beszerzésére fordították, mely a helyi közösségi ház fürdőszobájában működik, a behozott ruhák tisztításáért az ott dolgozó mosónő felel.
Szabolcs így mesél a problémáról: „több gyerekkel találkozunk nap mint nap, akinek nincsen kimosva a ruhája, ezért kinézik. Ha már sikerült kimosnia a ruháját, és rendezettek a higiéniai körülményei, a többi gyerek is szívesen fogadja be.”
A mosást nehezíti, hogy a legtöbb helyen keverőtárcsás mosógépet használnak, amihez a vizet, vezeték híján, a közkútról kell behordani. A téli időszakban további nehézséget okoz a ruhák szárítása. Mivel a családok 80 százaléka kályhával tüzel, a szobában is füst keletkezik, ezért a szárítón lévő ruha átveszi a füst szagát, magyarázza Szabolcs. A faluban él egy harmincas éveiben járó, Down-szindrómás férfi, aki szintén megszólal a kisfilmben. Mivel már nem él az édesanyja, a mosodában dolgozó hölgy gondoskodik róla, hogy legyen tiszta ruhája.
„Nehéz az embereket arra ösztönözni, hogy ide behozzák a ruhájukat, mert mindenki cikinek érzi. Azt tudatosítjuk az emberekben, hogy igen, más helyeken is vannak mosodák, és ha megveszed azt a szolgálatást, akkor ne érezd magad rosszul” – magyarázza a mosodában dolgozó hölgy.
A stáb ellátogatott az szomszédos Ószajlára is, ahol egy idős ember a drótkerítésre támaszkodva mesél arról, hogy milyen keserves az élet a faluban. Minden harmadik házból hiányzik a vezetékes víz, nem győzik hordani a vizet a közkútról, ezért nagy segítség lenne, ha ott is működne egy hasonló mosoda. A projekt gazdái azt tervezik, hogy mosóbuszt indítanak, mely nemcsak Hevesaranyoson, hanem a környező településeken is összegyűjtené a ruhákat, majd a tisztítást követően kiszállítaná a családoknak.
Zsilák Szilvia különdíjas pályaműve, A zokni a betét, a zsepigombóc pedig a tampon a rászoruló nőknek, különleges érzékenységgel beszél egy olyan témáról, amelyet a mai napig tabuként kezel a társadalom nagyobbik fele: a menstruációs szegénységről. Ez a probléma a magyar nők harminc százalékát érintheti, és egyáltalán nem csak a szegény falvakban fordul elő.
A hajléktalan nők különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert az utcán nem csupán a higiéniai termékek megvásárlása jelent nehézséget, hanem a tisztálkodás is. Az újságíró ellátogat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti krízisszállójára, ahol Kovács-Pálffy Annával, a #nemluxustáska kampány egyik szervezőjével beszélget. Tapasztalata szerint a nők előbb fognak sorbanállni ruháért vagy ételért a családjuknak, mintsem, hogy a saját higinéniai igényeikre költsenek. Magyarországon a menstruációs szegénységről nincsenek kutatások, ez egy nehezen mérhető jelenség, ráadásul egy tabutéma, így sokan titkolják, hogy rászorulnak.
„Nagyon sokan szoktak zoknit használni betét helyett, de van, hogy tamponként is használják. Tamponként még a zsepigombócok is funkcionálnak, de ennek rengeteg egészségügyi kockázata van.” – magyarázza Kovács-Pálffy Anna. A témáról már több nőgyógyásszal beszélgetett, a baleseti ügyeletekre rengeteg olyan hajléktalan nő érkezik, akik azért lesznek rosszul, mert nincs pénzük betétre.
A beszélgetés közben is felbukkan egy negyven év körüli nő, aki többek között betétért jött. Elmeséli, hogy jelenleg segélyből élnek a párjával egy közös albérletben, a pénzük viszont csak az albérletre és a csekkekre elég, ezért ételosztásra járnak. „Gondolhatod, ha az ebédért sorba kell állnom, miből futna betétre, ezt nem tudom magamnak megadni, fontosabb, hogy legyen fedél a fejünk fölött, szóval ez nagyon nagy segítség, az ételosztáson mondták, hogy ide lehet jönni”– jegyzi meg Judit.
Kovács-Pálffy Anna elmondja, hogy a falvakban a betétre van nagyobb szükség. „A fiatal lányok helyzete a szegregált falvakban elég sajátságos, egy lány, ha az első aktus előtt tampont használ, azt a szüzesség elvesztéséhez kötik, és szégyennek számít. És pont az ezekben a falvakban élők jutnak hozzá legdrágábban a betéthez, jellemzően egyetlen kisbolt van, ahol meg tudják vásárolni a túlárazott terméket.”
A menstruációs szegénység azonban korántsem csak a kisebb falvakban jellemző. A cikkben Evelinként szereplő nő egy pest megyei városban élt édesanyjával, miután az édesapja meghalt, már csak rá támaszkodhatott. Mivel az édesanyja bolti eladóként dolgozott, így kevés pénzből kellett gazdálkodniuk.
„Amikor középiskolás voltam, anyukám mindig megvette nekem az intimbetétet, de előfordult, hogy emiatt valami más visszakerült a polcra, volt, amikor például a betét és a gyümölcs között kellett választani” – meséli a jelenleg Angliában élő nő.
Evelin jelenleg egy gyorsétteremben dolgozik Angliában, a 25 éves nő az anyagi nehézségei miatt kényszerült félbehagyni itthon a tanulmányait. A menstruációs szegénység először az egyetemi évei alatt érintette, akkoriban nem mert róla senkinek sem beszélni. A nehezebb napokon nem ment be az előadásokra, mert rettegett attól, hogy átázik. (A különdíjas Zsilák Szilvia az Abcúg megszűnése óta az Átlátszó munkatársa. – a szerk.)
A rádió / podcast kategória díját Dohi Gabriella és Kemény Vagyim nyerték el Vosztok. Makar Csudra – Farkas Franciska színésznő című műsorukkal a Tilos Rádióban. Az adásban Farkas Franciska mesél önálló estjéről, melyet Karafiáth Orsolya felkérése készített. Gorkij: Makar Csudra című novelláját saját ötletéből adoptálta színpadra, aminek ősbemutatója A Harmadik Hely lakás színházban volt 2017 márciusában. Azóta játszotta a Műcsarnokban, meghívták a POSZT-ra, játszotta több fesztiválon és Los Angelesben, Hollywoodban is. Az előadást a 2017/2018 és 2018/2019-as évadra leszerződtette a Thália Színház. Farkas Franciska szociális munkásként végzett,volt felszolgáló, pultos, szobalány, eladó, dolgozott az Állatkertben, mint dekoros, statisztaként filmekben, később modellként is. A színésznőt filmszerepekből is ismerhetjük: megkapta az Aranyélet című sorozat és a Brazilok című magyar nagyjátékfilm két fontos szerepét, melyek közül az Aranyéletért megkapta a Televíziós Újságírók Szövetségének Díját, mint legjobb mellékszereplő. Az áttörést számára a Viktória – A zürichi expressz című svájci film jelentette, amiért elhozta a legjobb színésznőnek járó díjat, a Hungarian Film Festival of Los Angelesen, Hollywoodban. Életpályája, szociális érzékenysége példaképül szolgálhat a hallgatók számára.
Szintén különdíjat nyert Veress Krisztina az RTL Klub XXI. század című műsorában bemutatott, Álmodhatott-e parkettás házról egy kíváncsi, okos fiú a cigánytelepen című filmmel.
Az online díjátadót itt nézheti meg.
Vitrai Barbara
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel.
A Maradjotthon – Hogy bírod? projekt keretein belül az intézmény kutatói gyermekek és serdülők kijárási korlátozás alatti/miatti mentális állapotát vizsgálják...
Úgy tűnik, túl vagyunk a nehezén. A civilek újra segítettek betömni a szociális hálóban lévő lukakat, melyek a járvány idején...
– Hogy tetszik lenni? – ez a kérdés egyre többször hangzik el olyan idősek otthonában, akik egyedül élnek, és akiket...
A vírushelyzet második hónapja után a fedél nélkül élők helyzete még mindig válságos: egy hajléktalanszállóban megjelent a fertőzés, és a...
