Bezárás
Egyéb

“Tíz percre laknak innen, de még egyszer sem látogattak meg”

Zsuzsa sosem hitte volna, hogy egyszer nem lesz hova mennie. Nemrég múlt 54 éves, három gyermeket felnevelt, már unokái is vannak. Férjével 31 éve házasok. A házukra devizahitelt vettek fel, elvesztették, albérletbe mentek. Szeptember óta ő is a Dankó utcai szálló lakója. Azóta nagyon egyedül van. Rosszabb pillanataiban az is felmerült már benne, ezúttal feladja. – Élettörténetek a Fűtött utcából, 2. rész

Beszélgetéseink az atlatszo.hu és a Tilos Rádió közös karácsonyi ételosztásán készültek az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai melegedőjében.

Mindenkinek megvan a maga története, miért, hogyan került ide. Zsuzsa egy, a főbérlőjükkel folytatott vita után döntött és pakolt össze. Egy dolgot nem mérlegelt csak: azt, hogy nincs hová mennie.

Irénhez és Brigittához  hasonlóan vele is a lábadozóban beszélgetünk. Az ágya a viszonylag kicsi szoba bal sarkában áll. Mielőtt a szélére ülne, egy konyharuhával gondosan letörölgeti a mellette lévő műanyag széket, arra üljek le, mondja. Csodálkozva jegyzem meg, milyen patyolattiszta ez a konyharuha. Próbálom megteremteni magam körül a komfortot – válaszolja. Ez látszik is. Szinte katonás rend veszi körül. Az ágyon frissen mosott pokróc, tiszta törölköző, és egy első ránézésre rendkívül romantikus könyv. Mellette egyetlen nagyobb vagyontárgya, a bőrönd, rajta a már gondosan előkészített, befogkrémezett fogkefével. Azért ez mégsem az a hely, ahol mindennek meglehet a maga helye. A teremben zömében férfiak vannak. Lassan kezdjük megszokni a leplezetlenül érdeklődő tekinteteket is. A tévében lassan vége a híradónak.

Még mindig a széktörölgetés hatása alatt kicsúszik a számon, hogy „Önnek komoly háziasszonyi múltja van”. Szinte szégyellem megkérdezni, hogy került ide. Miközben ezen gondolkodom, már meséli is. Ő maga jelentkezett az interjúra, amikor látta, hogy Brigittával és Irénnel beszélgetünk.

Zsuzsa nemrég múlt 54 éves. Három gyermeket felnevelt, két lányt és egy fiút. A lányoktól összesen öt unokája van. Megszokta, hogy körülötte mindig rend van. Itt is haragszik, ha mások elhanyagolják a tisztaságot. Szerinte sokszor még a takarítók is. Most azért van a gyengélkedőn, mert begyulladt a térde, ami miatt nem bír felmenni az első emeletre. A szállón a nőket ott helyezik el, a férfiak maradnak a földszinten.

Férjével 31 éve házasodtak össze. Tizenhárom éve a gyerekek után járó szocpolból építettek egy vidéki házat, 110 négyzetmétereset. Jelzáloghitelt is felvettek rá, svájci frankban, de a megemelkedett törlesztőrészleteket már jó ideje nem tudták fizetni. A ház jelenleg árverés alatt van.

Budapestre jöttek, albérletbe. Először a nyolcadik kerületben béreltek egy egyszobás lakást, ahová egy idő után a fiuk is beköltözött a feleségével. Nagyon igazat ad annak az asszonynak, aki a szállón azt mondta neki, hogy amelyik konyhában két asszony keveri egyszerre a rántást, ott sosincs béke. Náluk sem volt. A végén Zsuzsáék mentek. A következő albérletük tulajdonosának állítólag három vagy négy háza van, amelyeket 20 és negyven ezer forint közötti összegért ad ki. Szobánként. Zsuzsáék hajléka egy kocsma fölé húzott ház padlásterében volt, olyan kicsi ablakkal, hogy még nappal is égetni kellett a villanyt. Férje többször is korholta a pazarlás miatt, de hát főzni nem lehet sötétben. A szobáért, mivel egy kis fürdőszoba is volt benne, havonta negyvenötezer forintot fizettek. Közben a családfő munkát is kapott a tulajdonosoktól, napi 3000 forintért reggel nyolctól délután ötig stégeket épít nekik a Duna mellett. Egy percig nem bánom, hogy ide eljöttem, mert attól függetlenül, hogy itt 150-en vagy 200-an vagyunk, sokkalta jobb a hangulat, mint ott volt náluk – mondja Zsuzsa. Mindketten tudjuk, hogy igazából nagyon bánja, hogy itt van. Pontosabban azt, hogy nincs máshol.

A hónapok alatt egyre gyűltek benne a sérelmek. Például azért, mert a tulajdonosok megkérték, hogy a kocsma forgalmának zavartalansága érdekében csak a legszükségesebb esetben használja a lépcsőket. Hogy ezt hogy gondolták, én sem értettem, de Zsuzsa szerint még ez volt a legkevesebb. Mivel a ház 7 kilométerre feküdt a HÉV-végállomásától, a tulajdonosok intézték a családok bevásárlásait is. Blokkot sohasem mutattak, csak beírtak valamit egy füzetbe. Néhány kör után Zsuzsáék már 57 ezer forinttal tartoztak. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a tulajdonosok megengedték a szomszéd szobát bérlő két fiatalembernek, hogy Zsuzsáék fürdőszobáját használja. Az asszony ezt végtelenül igazságtalannak tartotta. Amikor kikérte magának, azt a választ kapta, hogy ha nem tetszik, el lehet menni. Felment a szobájukba, összepakolta a bőröndjét és eljött.

A férje maradt. Zsuzsa először azt gondolta, a munkája miatt. Ma már szinte biztos benne, hogy új barátnője van. Ezt a következtetést abból vonta le, hogy mióta eljött, még csak telefonon sem beszéltek. Ő nem tudja hívni a férjét, eleve üres kártyával jött el, a férje pedig nem kereste. Ebből válás lesz – összegezte.

Hogy hogy kerültem ide? – kérdez vissza a kezét tördelve – Úgy, hogy becsöngettem és megkérdeztem, hogy lehet ide bejutni. Mivel látták rajtam, hogy nem az utcán éltem eddig, mondták, hogy tudnak ennél jobb helyet is ajánlani, lenne egy hely a Podmaniczky utcában. Nem akartam, mert ott csak ötven hely van és nem biztos, hogy másnap is kapok egyet.

Három gyermeke közül csak a fiáról beszéltünk még, a lányokról nem. Az idősebb Győrben lakik, három gyermeke van. Élettársa és az élettársát üldöző uzsorások elől menekültek oda. Amikor Zsuzsa arról beszél, hogy a gyerekek intézetbe kerültek, mert édesanyjuk nem tudta elhelyezni őket, elpityeredik. Másik lánya két gyermekével Szigetszentmiklóson él. Amíg Budapesten laktak, többször menekültek hozzá, amikor a lány összeveszett az élettársával.

Anyu, hát kihez forduljak, ha nem az anyámhoz? – kérdezte ilyenkor a lánya. Fordított helyzetben ugyanez már nem igaz – állapította meg keserűen Zsuzsa, de mondat közepén hirtelen megáll, jaj, most már túl sokat elmondtam. Ebből még úgysem jön rá senki, hogy kik a gyerekek, nyugtatja magát. Mégis, mi történne, ha valaki felismerné a családot? – kérdezem. Nem baj, akkor legalább magukra ismernek – válaszolja és ugyanolyan hirtelen, mint ahogy az előbb megállt, elsírja magát.

Irénnek korábban nemcsak lakása, saját presszója is volt Békésben. Most ötven éves, három éve hajléktalan. Brigitta szintén ötven körül van, ő az erőszakos férje elől menekült az utcára. Ennek már több mint tíz éve. – Élettörténetek a Fűtött utcából, 1.rész

Tartunk egy kis szünetet. Összeszedi magát, folytatjuk. A fia pont a beszélgetésünk előtt hívta. Udvariasan megkérdezte, náluk tölti-e az ünnepeket. Zsuzsa a rossz anyós-meny kapcsolat miatt nem igazán szeretné, de az a terve, még ma elmegy hozzájuk, hogy személyesen beszéljék meg a lehetőségeket. Mivel a fél négyes beengedés után reggelig már senki sem hagyhatja el a szállót, Alibinek azt találta ki, hogy kikéredzkedik fogorvoshoz. Van néhány rossz foga, nem baj, ha kihúzzák valamelyiket. Ennyit megér neki a találkozó. Tíz percre laknak innen, de még egyszer sem látogattak meg – teszi hozzá szomorúan.

Egy lepedő, egy pléd, egy kispárna, két törölköző, három nadrág, három póló, kabát, fehérnemű, konyharuhák és tisztálkodószerek, nagyjából ezek vannak a bőröndjében. És három könyv. Az egyik az ágy végében, a takaró alatt fekszik éppen, Christiana Dodd: Szenvedélyes bosszú. Egy hercegnőről szól, akit a nagyanyja kilenc éves korában elüldöz, azóta az utcán él – meséli, közben az arca felderül kicsit – egy falu megmentése érdekében elrabol egy lordot, akivel egymásba szeretnek, itt tart most. Nagyon szereti a romantikus könyveket, legnagyobb kedvence Evelyn Marsh és Danielle Steel.

Nemsokára lejár a mosás, lehet menni a száraz ruhákért. Hogy kislány korában miről ábrándozott? Igazából semmiről. De nem is tudott volna. Tizenhárom éves volt, amikor a szülei elváltak. Ő az édesanyjával, két testvére az apukájukkal maradt. Dolgoznia kellett, nem tudott továbbtanulni. Volt vasbetonszerelő, nyomdai és építőipari dolgozó is. Miután férjhez ment, az anyósát ápolta évekig. Közben felnevelt három gyereket.

A jövőre vonatkozó kérdésre rutinosan azt válaszolja, hogy bízik benne, nemsokára ki tud jutni innen. Elgondolkodva hozzáteszi, hogy többeket is megismert itt, akiknek van lakása – olyat is látott már, akinek kettő -, de mégis itt élnek télen. Hogy miért? Mert nem tudják kifizetni a fűtésszámlát. Mégis, mik a tervei?  – kérdezgetem kitartóan. Kétféleképpen dönthetek – válaszolja elgondolkodva – vagy úgy megyek ki, hogy elmegyek albérletbe, vagy végleg kimegyek, de akkor visznek, koporsóban.

Újabb szünet. Néhány perc múlva megtörten, szinte csak maga elé mondta:

Nagyon ezen töröm az agyam, hogy öngyilkosságot kell elkövetni. Mert én nem egyszer próbáltam már. Feltűri a pulóvere ujját, mutatja, mindkét karja tele van hegekkel. Maga vízszintesen vágott, mondom, én pedig azt olvastam, hogy az nem működik, állítólag eret függőlegesen kell. Működött a vízszintes is – nyugtat – ez itt például huszonhárom öltéssel van összevarrva. Mikor, miért csinálta? –kérdezem. Hát mindig volt rá okom – válaszolja szipogva – mert hiába éltem én házasságban, de akkor is magányos voltam. Mindig is magányos voltam. Kicsit elmereng, majd pontosítja: az igazi gond a férjével van. Hiába voltak 31 évig házasok, sohasem foglalkozott vele. Mint nőt, sohasem értékelte. Az első öngyilkossági kísérlete arról szólt, hogy felhívja magára a figyelmet, de most már belefásult az egészbe.

Nincs miért élnem – folytatja bánatosan – már az unokáim is nagyok. A legidősebb tizenhat éves .A legkisebb három hónapos, de a lányom nem engedi, hogy lássam. Azt mondta, ha látni akarom, menjek ki hozzá Szigetszentmiklósra. Közben pedig itt szült a Baross utcában, de arra nem volt képes, hogy szóljon nekem, hogy itt vagyok, megszületett az unokád. Hát nehogy már. Elegem volt, hogy mindig én könyörögjek a gyerekeimnek. De nem baj .Hirtelen átvált, mintha egy régen betanult verset mondana: ezen is túl fogom tenni magam, mint ahogy a mostani ünnepeken is túl fogom tenni. Egyik gyerekemnek a nyakára sem fogok akaszkodni. Most annyi, hogy kimegyek a fiamhoz, beszélgetek vele, utána visszajövök. Ennyi. Másoknak lehet, hogy szebb, de nekem a karácsony is csak ugyanolyan nap, mint ez.

Zsuzsa megigazította a haját, kihúzta magát és elment fogat mosni.

Szávuly Aranka – Szakács András

(A kép illusztráció.)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom