Spongyát rá – mit üzen a vakkomondor-ügy a nőverőknek?

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A bíróság szerint 420 ezer forintot ér egy nő orr- és járomcsontjának eltörése, pedig a súlyos testi sértés a Btk. szerint alapesetben is 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Úgy tűnik, ha a fizikai erőszak családon belül történik, mégis enyhébb szankciót von maga után. A párkapcsolati erőszak jellemzően nem egyszeri eset, az áldozat számára hosszú évek szenvedését vetíti előre, a társadalmi elfogadottsága miatt viszont vajmi kevés változást látunk a megelőzés, a felelősségre vonás és az áldozatvédelem hármas területén.

 

banner2_mozgo_2

 

Nemrég még úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy Balogh József, az élettársát súlyosan bántalmazó politikus (volt fideszes képviselő, Fülöpháza polgármestere) ügyében méltó és arányos büntetés szülessen: Balogh beismerő vallomást tett, élettársa ellene vallott – bár ezt a tárgyaláson nem erősítette meg -, több tanú nyilatkozott, volt kórházi látlelet. A tárgyalást egy különösen empatikus, humánus bírónő vezette, az eljárás végén mégis mindössze pénzbírság kiszabását tartotta indokoltnak – az összeget Balogh vélhetően zsebből kifizeti.

Mint emlékezetes, Balogh József 2013. április 28-án hajnalban úgy megverte élettársát, Sz-né Terézt, hogy annak eltört az orr-, arc- és a járomcsontja. Balog az ütlegelést csak akkor hagyta abba, amikor nevelt fia közbelépett. Ezután a vérző arcú asszony egy falubeli fiatal párhoz ment segítségért, ők vitték tovább kocsival a kérésére egy másik, idősebb párhoz, akik kórházba szállították. Balogh másnap – látható sérülésekkel az öklén – lezavart egy falunapot, majd este bement meglátogatni élettársát a kórházban, aki akkor azt mondta, elköltözik Fülöpházáról.

A gyógyulás hetei alatt aztán volt ideje hideg fejjel átgondolni a történteket, majd arra a következtetésre juthatott, hogy sem a hatóságoktól, sem közvetlen környezetétől nem várhat olyan védelmet, amiért megérné kockáztatni azt, hogy elhagyja bántalmazóját. Tehát megbocsájtott Baloghnak, visszament Fülöpházára, azóta szépen, békében éldegélnek.

Igaz, a politikusnak először frakciótagságába, majd parlamenti mandátumába került a „vak komondoros” ügy, de falujában újraválasztották polgármesternek – az élet megy tovább.

Mi kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valaki, aki ököllel arcbon vágja az élettársát, vagy többször egymás után beleveri a fejét egy korlátba, valóban börtönbe kerüljön?

Miért tartjuk súlyosabb bűncselekménynek, ha például leütnek valakit az utcán, és kirabolják? Miért esik más megítélés alá, ha valaki idegennel szemben alkalmaz fizikai erőszakot, mintha a saját – vele függő viszonyban lévő – élettársát, házastársát, gyermekét bántalmazza?

Az elkövetőnek mindig igaza van

Legelőszöris megpróbáljuk felmenteni a bántalmazót – mondja közel 20 éves tapasztalata alapján Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen csoport (NaNE) képviselője. Biztos volt rá oka, gondoljuk, hogy ennyire megverte, így áthárítjuk a felelősséget az áldozatra: „Mit tehetett az a nő, hogy így kihozta a sodrából?”. Balogh is hosszan taglalta a tárgyaláson, hogy milyen stresszes állapotban volt, megpróbálta megértetni mindenkivel, mi vezetett ideáig. Vallomása végén le is vonta a mindenki számára tanulságos következtetést: “Sajnos a párom nem tudta megérteni a lelkiállapotomat”.

Így már értjük, elborult az agya, hiszen Terike „behisztizett”, nem is emlékszik mi történt, biztos véletlenül megütötte. Tipikus áldozathibáztató attitűd, de nem baj, majd elküldjük indulatterápiára, ott megtanulja kezelni a dühét, és többet egy ujjal sem nyúl a párjához. Nem számít az ügyészség szerint, hogy kiterjedt szakirodalom igazolja, a párkapcsolati erőszakot elkövetőknek egyáltalán nincs problémája az indulatkezeléssel – csak „akivel megtehetik, akik a hatalmi hierarchiában lejjebb vannak, azokkal meg is teszik.” – magyarázza Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza.

Ilyen minden családban előfordul

A másik tipikus társadalmi attitűd a történtek bagatellizálása. Ahogy könnyen felmentjük a szülőt, aki a gyerekét megüti, mondván, egy-két pofon a legjobb családban is elcsattan, úgy hunyunk szemet a négy fal között zajló verések fölött is. Maga Balogh is elmondta – Terike helyeslése mellett -, hogy ez a mi családi ügyünk. Vannak problémák, de mindenhol vannak problémák.” A falubeliek pedig biztosították arról, hogy „mellettük állnak, és hogy tudják: ilyen minden családban előfordul”.

Most is azt láthatjuk, mennyire megengedő ilyenkor a környezet, hogy a csonttöréssel járó súlyos bántalmazást „problémának” és „veszekedésnek”, „konfliktusnak” és „szóváltásnak” hívja.

A tanyavilág az más – itt keményebbek az emberek

Ezután a történetet egy vélt kulturális kontextusba helyezzük, és tovább relativizáljuk – ez a kulturális relativizmus. Például elhisszük, hogy a cigány nők szeretik, ha verik őket, vagy azt, hogy falun ez így szokás. Hogy a férfi hazamegy a kocsmából, és jól „helyre teszi” az asszonyt. A fent idézett riportban Balogh arra hivatkozik, hogy innen a városból ezt nem érthetjük meg, hiszen „ez a tanyavilág más, mint a város. Itt keményebbek az emberek”.

Ezzel szemben semmilyen adat nem támasztja alá, hogy vidéken, vagy hátrányos helyzetű régiókban gyakoribb lenne a családon belüli erőszak, mint a városokban – erősítik meg a szakértők. Ugyanígy nem lehet különbséget felfedezni iskolázottság, vagy gazdasági helyzet szerint sem, legfeljebb a cselekmény kommunikációjában látható eltérés, vagyis abban, hogy az elkövető mennyire vállalja fel, hogy „otthon veri az asszonyt”. Az Index által megszólaltatott névtelen fülöpházi férfi így beszélt erről a kocsmában: „Ha én megverem otthon az asszonyt, az is csak az én dolgom, mert ki ad enni annak a nőnek? Ha megbaszom, ahhoz sincs semmi közük, ha megverem, ahhoz sincs.

A magasabb társadalmi, gazdasági státuszú bántalmazók más, kifinomultabb eszközöket használnak a bántalmazáshoz, például lelki, gazdasági, jogi eszközöket is bevetnek. A bántalmazásnak csak a formája más, de igazából a fizikai erőszak sem ritkább a városokban, csak ott a „többdiplomás bántalmazók” ügyelnek a látszatra, mondják a szakértők.

Mit kezd az ügyészség és a bíróság ezekkel az előítéletekkel?

Mivel a jogalkalmazók a társadalom elvárását is közvetítik, nagyon nagy súlya van egy ilyen erős médiavisszhangot kapott ügyben hozott ítéletnek. Az enyhe ítélet okai között felfedezhetünk rendszerszintű hiányosságokat – például, hogy az állam az áldozatok számára nem biztosítja az élethez és a testi épséghez való alapjogot, továbbá, hogy hiányoznak a megelőzésre, az elkövető felelősségre vonására, és a hatékony áldozatvédelem érdekében tett komplex intézkedések.

Mindez, csaknem két évvel az Isztambuli Egyezmény aláírása után, elég elkeserítően hangzik. Annál is inkább, mivel az egyezmény egyértelműen rögzíti, hogy fizikai erőszak esetén csak a letöltendő szabadságvesztést tartja az egyetlen elégséges szankciónak. Ebben az esetben hiába volt empatikus a bíró, hiába tárta fel részletesen az ismétlődő bántalmazást, a bevett ítélkezési gyakorlat szerint végül csak pénzbírságot szabott ki. „Még nem láttam olyan ügyet, ahol letöltendőt kért volna az ügyészség”, állítja a párkapcsolati ügyekben jártas jogász. „Nemrég egy ügyfelünk bántalmazója 100 ezer forint pénzbírságot kapott – ennyi az ára egy csonttörésnek.”

A jogi keretrendszer hiányosságai mellett az igazságszolgáltatás résztvevői (rendőrök, ügyészek, bírók) nem kapnak megfelelő képzést a családon belüli erőszak formáiról, dinamikájáról, amely segítené őket abban, hogy a magyar társadalomban máig élő előítéleteket leépítsék, és így támogassák az elkövető felelősségre vonását.

Az áldozat megbocsájt

A bíró enyhítő körülményként hozta fel a beismerést, a sértetti megbocsátást, és az azóta eltelt időt. A párkapcsolati erőszak ügyekben gyakori az is, hogy a büntetés mértékénél figyelembe veszik a család gazdasági helyzetét, például azért nem kap letöltendő szabadságvesztést az elkövető, mert „kiskorú eltartásáról” gondoskodik. Ebben az esetben is megjelent ez a hivatkozás, megspékelve egy jó adag önsajnálattal, amikor Balogh sírós hangon a lánya rákos betegségéről beszélt. Felmerül a kérdés, hogy lehet az enyhítés indokaként a családon belüli erőszak másik formáját, a gazdasági kiszolgáltatottságot felhozni?

Mert a „családfenntartótól” nem csak a lánya, de maga az áldozat is függ, mivel nincs, vagy nagyon kevés az önálló keresete. Egy ideális, az áldozatot hatékony védelemben részesítő igazságszolgáltatás feladata inkább a bántalmazott anyagi és erkölcsi támogatása lenne, hogy el tudja hagyni a bántalmazóját, és önállóan, félelem nélküli teljes életet élhessen.

De a megbocsátás az, ami igazán szöget üt az ember fejébe: mi lehet az áldozat személyes indítéka, amiért visszamegy a bántalmazójához? A szakértők szerint általában a megtorlástól való félelem, a környezet támogatásának és a hatóságok védelmének a hiánya, a gazdasági kiszolgáltatottság, esetleg az évtizedes bántalmazás eredményeként kialakult önbizalomhiány szokta az áldozatokat visszalökni az elkövető karjai közé. Mégis, a megbocsátás, mint jogi kategória, bekerül az enyhítő körülmények közé, a bántalmazót nemcsak odaengedi az áldozathoz, de némi pénz megfizetése mellett biztosítja arról, hogy ez így teljesen rendben van, élhetnek továbbra is békében, szeretetben.

Üzenet a jövőbeni elkövetőnek

Ezzel az ítélettel beárazódott a családon belüli erőszak Magyarországon: a súlyos testi-lelki sérüléseket okozó, gyakran halálhoz vezető bűncselekmény könnyen megfizethető és megúszható. A társadalom elvárását is közvetítő ítélet szerint a fizikai erőszak, ha családon belül történik, nem annyira elfogadhatatlan, hogy kemény szankciókat vonjon maga után. Így ez egyben felhívás is a potenciális elkövetőknek, hogy hajrá: ha van párszáz ezer forint a bankszámlájukon, nyugodtan üssék a párjukat, nem lesz semmi következménye. Sőt, az is lehet, hogy még fizetniük sem kell.

Személyes szinten az ítélet viszont az áldozatot igazolta. Spronz Júlia szavaival élve, Terike „jó döntést hozott, mert a kutya sem fogja őt megvédeni a Józsitól, ha elhagyja, csak még pénze se lesz”.

Vitrai Barbara

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • Sándor Dékány

    Ha enyhítő körülmény az eltelt idő… akkor a magyar igazságszolgáltatás mindenkit felmenthet… mire tárgyalásra sor kerül…

  • http://users.atw.hu/franknagy/ Ferenc Nagy

    Ne higgye a tanyasi paraszt nőverő, hogy olyan enyhe ítéletet kap, mint egy képviselő!