Ne csak joguk, de lehetőségük is legyen a kulturális javak élvezetére

barbara_szinhazas_szocio

 

„Akadálymentesítés az előadó-művészet területein” címmel szakmai konferenciát szervezett a Pesti Magyar Színház, melyen érdekvédelmi szervezetek, fogyatékkal élők és a színházi dolgozók az akadálymentesítés lehetséges megoldásairól folytattak párbeszédet. A konferencia szervezőit, Zalán Jánost, a Magyar Színház igazgatóját, és Tóth Cecíliát, a színház audionarrátorát és társadalmi felelősségvállalási referensét kérdeztük az eseményről.

 

Szocio blog: Honnan jött az ötlet, és kinek a szervezésében valósult meg a konferencia? Mi a szervezők célja?

Tóth Cecília: A Pesti Magyar Színház a 2015/2016-os évadtól bevezette az audionarrációval és jelnyelvi tolmácsolással kísért előadásokat. Egy éve született meg az ötlet, hogy idén egy szakmai konferencia keretében az akadálymentesítéssel foglalkozó és érdekvédelmi szervezetekkel, az érintettekkel együtt gondolkodjunk a teendőkről, és osszuk meg egymással a tapasztalatainkat.

Zalán János: Amikor egy évvel ezelőtt elkezdtünk foglalkozni az akadálymentesítés lehetséges formáival a Pesti Magyar Színházban, már tudtam, hogy szeretnék egy konferenciát, ahol mindenki bemutatkozhat, aki ezen a területen dolgozik. Azt a célt tűztem ki, hogy segítsünk mindenkit, aki audionarrációval és színházi jelnyelvi tolmácsolással szeretne foglalkozni, hogy minél szélesebb körben elérhetővé váljon a kultúra a kihívással élők számára.

Szb: Hogyan került kapcsolatba az audionarrációval, és mit takar ez a kifejezés? Milyen kihívásokkal találkozik a munkája során?

TC: 2014-től kerültem kapcsolatba az audionárrációval, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft. meghirdette az induló képzései között. A képzést 2015 márciusában fejeztem be, majd a 2015/2016-os évadtól a Pesti Magyar Színházhoz kerültem mint társadalmi felelősségvállalási referens.

A kifejezés jelentése igen egyszerű: az audionarráció egyfajta hangos leírás, hangleírás. Tehát a színpadon látható eseményeket írom le, amit a látássérültek egy applikáció segítségével élőben hallhatnak az előadás alatt. A munkám során sok-sok kihívással találkozom, de szerintem nem ez a fontos, és a kihívások motiválnak is. Nagyon fontosnak érzem a munkám. Amellett, hogy társadalom- és szemléletformáló szerepe is van az akadálymentesítésnek, a színház biztosítja a látássérültek számára az előadásokhoz való hozzáférést. Sőt, a 2015/16-os évad második felétől jelnyelvi tolmácsok kísérnek egyes előadásokat, hogy a siketek és nagyothallók számára is élvezhetővé váljanak a produkcióink.

Szb:Hol tart ma Magyarországon az akadálymentesítés, és egyáltalán, mit értsünk a kifejezés alatt?

ZJ: Komoly lemaradásaink vannak az európai országokhoz viszonyítva. A fizikai akadálymentesítést csak extra bevételek és pályázati források bevonásával tudják a színházak megvalósítani. Ez sokszor komoly átépítéseket jelent egy öreg épületen belül és kívül, de ehhez az intézmények jelenleg nem rendelkeznek többletforrással. Amiben mi előre tudunk lépni, az a szakmai feladatok újragondolása: az audionarráció és a színházi jelnyelvi tolmácsolás bevezetése, az oktatási, képzési rendszer újragondolása, a minőségbiztosítási szabályrendszer kidolgozása.

TC: Nálunk döbbenetesen rosszul áll a fizikai akadálymentesítés. Ma Magyarországon törvény teszi kötelezővé a közhasználatú épületek akadálymentesítését. Ennek 2004 végéig meg kellett volna valósulnia, de eddig csak az épületek 20 százalékánál történt meg. Az infokommunikációs akadálymentesítésre azonban sok-sok jó kezdeményezést láthattunk a konferencia keretében. Több szervezet biztosítja színházi előadásokhoz az audionarrációt, speciális feliratot vagy a jelnyelvi tolmácsolást. Találkozhattunk olyan szervezettel is, amely az autizmussal élő gyerekeknek tesz akadálymentessé előadásokat.

Szb: Tapasztalható-e változás a fogyatékkal élők integrációjában az utóbbi években? Milyen akadályokat lát ezen a téren?

ZJ: A konferencia egyik nagy értéke, hogy ez volt az első alkalom, amikor az érdekvédelmi szervezetek és az akadálymentesítéssel foglalkozó előadó-művészeti szervezetek bemutatkozhattak, és megismerhették egymás munkáját. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy alulról, pusztán szakmai alapon szerveződő konferencia volt, amire nagy tapasztalattal rendelkező, külföldi előadókat is sikerült megnyernünk. A konferencia lehetőséget teremtett arra, hogy az előadók és a kiállító szervezetek képviselői személyes kapcsolatokat építsenek ki egymással, segítve a későbbi hatékony kommunikációt. Reményeim szerint a jó példán felbuzdulva egyre több workshopot és konferenciát tarthatunk a jövőben. Az audionarráció és a színházi jelnyelvi tolmácsolás két új szakma, melyhez képzett szakemberekre van szükség. Ezért tartom elengedhetetlenül fontosnak, hogy a kihívással élő látás- és hallássérült gyerekek számára az oktatást és a színházi programokat a lehető legkorábban bevezessük és elérhetővé tegyük, hogy ők már úgy nőhessenek fel, hogy tudják, nemcsak joguk, de lehetőségük is van a kulturális javak élvezetéhez. Ehhez a hatalmas munkához keresek szövetségeseket.

Szb: A döntéshozók általában azzal érvelnek egy-egy újabb beruházásnál, hogy azért nem valósult meg az akadálymentesítés/egyetemes tervezés, mert túl drága lett volna. Valóban pusztán pénzkérdés lenne, vagy más okokat is kell keresnünk a probléma mögött?

TC: Igen, a pénz mellett szemléletváltásra is szükség van, illetve arra, hogy az érintettekkel együtt gondolkodjunk, párbeszédet folytassunk.

ZJ: Az én szakterületem az infokommunikációs akadálymentesítés. Az előadásomban felvetettem egy központi adatbázis létrehozásának szükségességét, külföldi példák, minták alapján. Jelenleg azt sem tudjuk, hányan foglalkoznak ma Magyarországon audionarrációval vagy színházi jelnyelvi tolmácsolással, hány előadást tettek elérhetővé, és hány érintettet sikerült a színházakba elhívni. Nincs központi adatbázisunk. A Pesti Magyar Színházban a tavalyi évadban több mint 450 látássérült felnőttnek és 120 látássérült gyereknek sikerült akadálymentessé tennünk az előadásainkat. Több mint 60 narrált és 15 jelelt előadást tartottunk. Már most látszik, hogy ez a szám ebben az évben exponenciálisan növekszik.

Szb: Milyen példákkal, jó gyakorlatokkal találkozott külföldön az infokommunikációs akadálymentesítés területén?

ZJ: Külföldön a tévében is audionarrációval mennek a filmek és a műsorok. Számos DVD akadálymentesített mind a látás-, mind a hallássérültek számára – vagyis audionarrációt és speciális feliratot is tartalmaz.

Szb: Lesz-e folytatása a konferenciának?

ZJ: Mindent elkövetünk, hogy a lendület ne lankadjon, már most készülünk a következő konferenciára.

Vitrai Barbara

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • lényeglátó

    . A kölcsönök lehetővé teszik
    a kormány számára, hogy rendkívüli kiadásokat fedezhessen anélkül, hogy ezt az
    adófizető azonnal megérezné, de később mégis adóemelést tesz szükségessé. Másrészt az egymást követő adósságok felhalmozódása által előidézett adóemelés arra kényszeríti a kormányt, hogy az új rendkívüli kiadásoknál mindig újabb kölcsönöket vegyen fel! A modern adórendszer,
    amelynek tengelyét a legszükségesebb létfenntartási eszközökre kivetett adók, (tehát ezek
    megdrágítása) alkotják. (és mert ezt mindnyájan „fizetni kényszerül, aki él!) ezért magában hordozza az
    automatikus fokozódás csiráját (a kölcsönfelvevés kényszerének!) a túladóztatás nem rendkívüli
    jelenség, hanem ellenkezőleg alapelv! Ezért Hollandiában, ahol ez a rendszer először honosodott meg, de Witt a nagy hazafi Maximáiban úgy ünnepelte, minta legjobb rendszert arra, hogy a bérmunkásokat
    alázatossá, mérsékletessé, szorgalmassá és munkával túlterheltté tegyék. Marx Tőkében