Bezárás
Egyéb

Sikerdíj szociális innovátoroknak – a SozalMarie, és ami mögötte van

A SozialMarie-díjjal 2005 óta minden évben 15 projektet tüntetnek ki. Az 54 000 eurós összdíjazású verseny a pénzbeli elismerés mellett nyilvánosságot biztosít olyan projekteknek, amelyek új megközelítésmódokkal innovatív válaszokat adnak az aktuális társadalmi kihívásokra. Tavaly az Átlátszó KiMitTud-projektje nyerte a második fődíjat. A díj mögött álló Unruhe Alapítvány bécsi irodájában beszélgettünk az alapítóval, Wanda Moser-Heindllel és a program vezetőjével, Misovicz Annával a társadalmi innovációról, sikerességről és a díjazás szempontjairól.

Hirdetés

800x600_Januar2

Átlátszó: Mi a célja a SozialMarie-díjnak, mi a célcsoport, kik pályázhatnak?

Misovicz Anna: Olyan projekteket keresünk, amelyek már önállóan működnek, tehát már futó projekteket díjaz a SozialMarie. Ki vehet részt? Magánszemélyek, cégek, civil szervezetek, ez elég nyitott. Az volt a cél, hogy ez egy közép-kelet-dél-európai díj legyen, ezért Ausztriából, Magyarországról, Csehországból és idén már Szlovákiából fogadunk jelöléseket.

Á: Több területről is lehet pályázni – mi köti össze ezeket a projekteket?

 MA: Egyrészt, hogy van egy meglévő társadalmi problémára reagáló új ötlet, másrészt, hogy a projekt újszerű módon vonja be a célcsoportot. A harmadik a megvalósítás módja, ahol szintén lehetnek újfajta megoldások. A legtöbb projekt a szociális szektorból jön, de lehet pályázni technológiai innovációval is, ha az egy társadalmi problémára reagál.

Á: A társadalmi innovációnak rengeteg területe van a közszolgáltatásoktól a kutatáson át az open source-innovációig. Az alapítónak mi volt az eredeti szándéka, illetve most mi az elképzelésetek, a díjjal milyen területeket kívántok támogatni?

MA: Amikor a díjat Wanda Moser-Heindl 2005-ben megalapította, akkor az innováció még nagyon a technológia szférához kapcsolódott, a társadalmi innovációról nem esett szó. Wanda viszont úgy gondolta, hogy ez fontos szféra: sokszor nagyon gyorsan változik a társadalom, mindenféle krízisek jönnek, amelyekre az állam általában nagyon lassan reagál. Viszont a művészetben, vagy a szociális szférában nagyon gyorsan megszületik valamilyen alternatív ötletet, ami reagál a problémára .

Á: Milyen konkrét területekre gondolsz?

MA: Ezek a szférák ma már nem feltétlenül szétválaszthatók, gyakran több területről érkező önkéntesek dolgoznak együtt egy projektben. A tavalyi első helyezett például, a „Displaced”, egy jól működő, komplex megközelítésű menekült-projekt volt – akkoriban a menekültek kérdése nagyon fontos téma volt, de a probléma ma is velünk van. Ausztriából nagyon sok menekültprojektet neveztek, míg Magyarországról vagy Csehországból csak egy-kettőt. Ebből egyébként az is látszik, hogy politikailag hogyan kezelik az adott országban ezek a témákat.

Á: Szerinted mi volt az oka annak, hogy Magyarországról nem nagyon pályáztak menekülttémával, miközben 2015-16-ban itt is rengetegen foglalkoztak a menekültek segítésével?

MA: Mivel az volt a politikai üzenet, hogy minél gyorsabban át kell űzni ezeket az embereket az országon, a civil szervezetek csak azzal tudtak foglalkozni, hogy akik a határon vagy az országban vannak, azok némileg emberségesebb körülmények között tudjanak létezni. Ennél tovább nem nagyon jutott egyik szervezet sem, ilyen körülmények közt nem tudtak tartósan működő projekteket létrehozni.

Á: A pályázati kiírásnak vannak kitüntetett szempontjai, vagy mindig az dönt, hogy az adott évben milyen területről érkeznek pályázatok? Mondanál példát a díjazott projektek közül, ahol megjelentek ezek a szempontok?

MA: A tavalyi első díjas Displaced – Space for Change-projekt azért nyert, mert hibrid formában tudott működni: nemcsak a menekülteket vonta be, akikért az önkéntesek dolgoztak, hanem más csoportokat is, és az ő együttes energiájukból születtek nagyon klassz dolgok.

Volt itt Bécsben egy régi irodaépület, amit megkapott az Iparművészeti Egyetem, de a felújításig egy évre odaadták a Vöröskeresztnek. Ők a szükséghelyzetben elkezdtek működtetni itt egy átmeneti menekültszállót, de az épületben nem volt semmi, nem voltak szobák, még zuhanyzó se volt. Oda beraktak 800 embert. Az épület elég központi helyen van a belvárosban, gyorsan híre ment a dolognak, és hamarosan különböző civil kezdeményezések indultak itt.

Először a TU (Technische Universität Wien) építészet szakáról jött két tanár, akik egy szeminárium keretében elkezdtek a házban dolgozni. Az volt a céljuk, hogy a helyet a menekültekkel együtt, és az ő szükségleteik figyelembe vételével tegyék lakhatóvá. Jött elég sok diák is, akik a szemináriumra jártak, ők is beléptek ebbe a projektbe, az pedig egyértelmű volt, hogy a Vöröskereszttel is együtt kell működni.

Rajtuk kívül voltak más civilek is, akik valahogy oda kerültek, és mindenféle dolgot kitaláltak, és jöttek tolmácsolni az ex-menekültek, akik már jó pár éve itt élnek – nagyon sokszínű társaság verődött össze. A projekt alatt sikerült zuhanyzókat létesíteni, egy kulturális kávézót beindítani, egy óvodát létrehozni; volt egy wood workshop, ahol mindenféle bútort készítettek együtt a menekültekkel. A Displaced olyan keretet tudott teremteni, amelyben nagyon sok kezdeményezés össze tudott érni. Szerintem ezért díjazták a projektet, mert ilyen sokféle területről érkező ember ugyanazért a célért dolgozott együtt a menekültekkel.

Á: Térjünk vissza a kezdetekhez. Wanda, amikor a SozialMarie-díjat alapította, milyen projekteket szeretett volna támogatni?

Wanda Moser-Heindl: Először is nagyon fontos, hogy mi nem támogatunk projekteket, hanem díjazzuk őket. Ezzel azt mondjuk, igen, jó munkát végeztek, mások is tanulhatnak tőletek, folytassátok! A kisebb díjakat kifejezetten azért találtuk ki, mert úgy éreztük, hogy a sok pályázat mellett a 3 fő díj nem elég, és szerettük volna a többi projektet is támogatni.

Ezzel azt üzenjük nekik, hogy jó úton járnak, bátorítjuk őket, hogy folytassák. Itt nagyon erős, határozott emberekre van szükség, akik tudják, hogy az innovatív projektek gyakran megbuknak, ezért nagyon bátornak és motiváltnak kell lenniük, hogy belevágjanak. Nagyon fontos, hogy visszajelzést kapnak tőlünk, hogy jó munkát végeznek. Ezt általában egy cégnél, vagy máshol nem kapják meg. Ezen kívül nyilvánosságot biztosítunk.

Wanda Moser-Heindl  "Anpacker"Foto: Clemens Fabry

Wanda Moser-Heindl “Anpacker”Foto: Clemens Fabry

MA: A díj nagyon hasznos lehet, ha ezeket a szervezetek támadják, például mert új módszerekkel dolgoznak. Akkor érvelhetnek vele, hogy lám, mégis jó az, amit csinálunk. A díj révén komolyabban veszik őket…

WM-H: Mondhatják azt, hogy itt van ez a díj, megnyertük, most kérünk pénzt – így találhatnak szponzorokat a projektjükhöz. Tulajdonképpen ez egy névjegykártya, amit felmutathatnak, ugyanakkor motivációt is ad, hogy keressenek további szponzorokat.

Á: Beszéltünk már egy menekült-projektről, amely 2016-ban fődíjat nyert, de a korábbi években rengeteg fiatalokat célzó projekttel pályáztak. Erre mondana példát?

WM-H: A “Social Net Conference for Probation” elnevezésű projekt a fiatal bűnelkövetőket célozta Ausztriában, nagyon innovatív projekt volt, 2014-ben fődíjat nyert. Ezek a fiatalok általában kisebb lopásokért, dealerkedésért, hasonlókért kerültek börtönbe vagy előzetes letartóztatásba, ahol nagyon nehéz dolguk volt, nagyon sok durva dolgot tanultak, és gyakran inkább bűnözők lettek, mint előtte.

Egy osztrák NGO, amely a fogvatartottakkal dolgozik, megfogalmazta a “social network” programot: megkérdezik ezektől a fiatalemberektől – csak fiatal férfiakat vontak be a programba-, hogy mi az, amit igazán akarnak, ha kiszabadulnak a börtönből. Mit kezdenének az életükkel? És azt is megkérdezik, hogy ki az, aki támogatni fogja őket ebben? Ez a nehezebbik része a kérdésnek. Miután tehát a fiatal kitűzte a célt maga elé, meg kell találni azt az embert, aki végigkíséri őt ezen az úton.

Ezek a fiatalok általában nehéz helyzetű családból jönnek, legtöbben azt mondják, hogy nem ismernek senkit, őket senki nem szereti. Végül azért mindig akad valaki erre a feladatra – ekkor készítenek egy nagyon pontos, lépésről-lépésre megfogalmazott tervet a kitűzött cél elérésére. Majd leülnek egy háromórás konferenciára, ahol ott vannak a mentorok, az NGO-tól egy moderátor, a börtön képviselője és az állam részéről valaki, és együtt megtárgyalják a tervet.

A Social Network Conference eredménye, hogy ebben az évben a fiatalok 75% szabadulása után nem került vissza a börtönbe. A díj utóélete is érdekes, mert az osztrák igazságügy-miniszter, miután tudomást szerzett a díjról, elindította a projektet egész Ausztriában.

Á: A tavalyi díjazottak között volt több magyar projekt is, például a Bagázs telepi projektje, amit a Prezi is támogat.

WM-H: Két éve a Prezi alapítója volt a fővédnökünk. Mi aktív patronnak hívjuk ezeket az elismert embereket: minden évben felkérünk egy-egy fővédnököt Ausztriából, a Cseh Köztársaságból és Magyarországról, és most már Szlovákiából is, hogy válasszon egyet a 15 nyertes projekt közül, amit abban az évben támogatni fog. Nemcsak pénzügyileg lehet támogatni – az idei osztrák fővédnökünk, Josef Hada komikus például a Conclusio nevű projektet választotta, és vállalta, hogy projekt helyszínén megtartott rendezvény teljes bevételét a szervezetnek adja.

MA: 2016-ban a magyarországi fővédnök Mautner Zsófi volt, aki az Integrom nevű projektet támogatta. Ez egy roma projekt, amely segít a munkanélküli romáknak munkát találni. A 2017-es év fővédnöke pedig Junghaus Tímea művészettörténész lesz. A fővédnöki megbízatást a május 1-jei díjátadón fogja átvenni, ahol azt is bejelenti majd, hogy melyik nyertes projektet választotta.

Á: Szó esett már menekült-projektről, ifjúsági projektről, roma-projektről, és említetted, hogy a több hajléktalan program is nyert SozialMarie díjat.

MA: Igen, a Nota Bene Szlovákiából 2015-ben nyert második fődíjat. Ebben a projektben hajléktalan embereket alkalmaztak londínerként egy vasútállomáson.

WM-H: Ó, ez egy nagyon vicces projekt volt. A hajléktalan emberek nem annyira buták, mint egyesek gondolnák, csak nem volt szerencséjük az életben. Az egyik hajléktalanokkal foglalkozó szervezet észrevette, hogy van egy vasútállomás Pozsonyban, ahol rengetegen szállnak le olyanok, akik Nyugat-Európában dolgoznak. És itt ez a vonatállomás, ahol nincs se lift, se mozgólépcső, ők meg megérkeznek a hatalmas bőröndjeikkel, és át kell szállniuk valahogy.

Úgyhogy ez a szervezet kitalálta, hogy hajléktalan embereket fog alkalmazni londínerként, hogy a csomagokat cipeljék. Alapítottak egy NGO-t, amelyik legálisan alkalmazta a hajléktalanokat; sőt, csináltattak nekik gyönyörű egyenruhát, olyat, amilyet a hotelekben viselnek a londínerek, és a dolog működött, és fejlődik azóta is.

MA: Az utasok pedig gyakran kérnek útbaigazítást, más információt a hajléktalanoktól, akik ettől fontosnak érzik magukat. Úgy érzik, olyasvalamit csinálnak, ami értékes, szükség van a munkájukra. Ez sokkal több, mint egyszerűen újságot árulni az utcán, amit nagyon sok helyen csinálnak.

WM-H: Ez egy win-win szituáció. Adott egy probléma, hogy az utasoknak nehéz bőröndöket kell cipelniük, és adott egy másik probléma, hogy a hajléktalan embereknek munkát kell adni. És erre születik egy rendkívül intelligens, új megoldás.

Még öt napig van nyitva a SozialMarie, a legrégebbi európai társadalmi innovációs díj 2017-es pályázati lehetősége. A SozialMarie idén tizenharmadik alkalommal tünteti ki és viszi a nyilvánosság elé az Ausztriában, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában megvalósuló 15 legjobb társadalmi hatást generáló innovatív projektet. A díjazottakat a SozialMarie szakértői zsűri választja ki, a nyilvános díjátadóra 2017. május 1-jén kerül sor Bécsben.

Pályázati határidő: 2017. január 24. 23:55

Pályázat benyújtása és fontos információk itt

 Á: Követik valamilyen módon a nyertes projekteket?

WM-H: Néhány projektet követünk, de az összeset nem tudjuk, hiszen rengeteget díjaztunk tíz év alatt. De időről időre kiküldünk egy kérdőívet a szervezeteknek, hogy megtudjuk, hogyan haladnak a projektjükkel. Legutóbb a tízéves évfordulón, 2015-ben mértük fel a szervezeteket, és nagyon érdekes visszajelzéseket kaptunk. Például megtudtuk, hogy nagyon sokan újabb innovatív projekteket indítottak, miután megnyerték a díjat, de kiderült az is, hogy a nyertes projektek 75 százaléka még mindig működik, vagyis fenntarthatónak bizonyult.

Á: A KiMitTud 2016-ban elnyerte a második fődíjat a SozialMarie-n. Ez a projekt hogyan illett bele a társadalmi innovációs tematikába?

MA: Egyrészt a téma aktualitása miatt. A zsűri mindig figyel arra, hogy mennyire aktuális a probléma, és mennyire aktuális a megoldás módszere. Ami még közrejátszhatott a döntésben, az az, hogy a KiMitTud esetében is sokrétű projektről van szó – vannak benne újságírók, jogászok, civilek, ez is egy több szférából dolgozó projekt, egy sokrétű együttműködés.

Az is fontos szempont lehetett, hogy ez egy online platform, amihez bárki hozzáférhet. A célcsoport is elég heterogén, és a módszerek is sokfélék: van benne képzés-edukálás, információátadás, esélyteremtés az információhoz való hozzáférésre – ezek az aspektusok egyszerre, együtt tudnak működni. Általában az ilyesmi az, ami a zsűrit meggyőzi.

Á: Lehet, hogy éppen ezért olyan kevéssé barátiak a hivatalosságok a portált üzemeltető Átlátszóval.

MA: Wanda szokta mondani, hogy ha van egy innovatív ötleted, sok ellenséget szerzel, hiszen a többség legtöbbször nem akar változást.

WM-H: Igen, azt mondják, hogy mi mindig így csináltuk, továbbra is így akarjuk csinálni. Egy innovatív megoldás nyugtalanná teszik őket, kisebb káoszt generál.

Á: Ezért nevezte el az alapítványát annak idején “Unruhe Stiftung”-nak? (unruhe = nyugtalanság, forrongás, lázadás)

WM-H: Nem, akkor nem gondoltam erre, csak egy vicces szó volt, “unruhe”, de mára felnőtt az alapítvány a nevéhez.

Vitrai Barbara

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom