Következmények nélkül IV. – a bíróság egyszer már felmentette az ügyfeleit kifosztó hivatásos gondnokot

IMEI_szocio

 

Egy idén zárult büntetőeljárásban egyszer már megúszta cikksorozatunk hivatásos gondnoka a felelősségre vonást: ebben az ügyben az ügyészség egy idős asszony lakásának mélyen áron alul történt eladása miatt emelt vádat – a bíróság azonban felmentette H.-t. Az ugyancsak H. által gondnokolt  Szántó Gábor ügyében már csak a pótmagánvádra indult eljárásban bízhatnak az érintettek – ide értve azokat is, akiknek jelenleg is H. kezeli a vagyonát. Ha most is felmentik, akkor többé talán senki nem fogja számon kérni a profi gondnokot. 

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Előzmények

Következmények nélkül III. – Az utolsó esély, hogy felelősségre vonják a hivatásos gondnokot

Következmények nélkül II. – így nyomozott a rendőrség a gondnoka által kifosztott gondnokolt ügyében

Következmények nélkül – így fosztja ki egy profi gondnok a rá bízott gondnokoltat I.

A tanúk meghallgatásával folytatódott H.S. hivatásos gondnok pere, aki a vád szerint sajátjaként kezelte Szántó Gábor gondnokolt vagyonát: milliókkal nem tudott elszámolni, Szántó lakását mélyen a piaci áron alul eladta, majd a gondnokolt számára vásárolt új ingatlant életjáradéki szerződés keretében ismerősének átjátszotta. A pótmagánvádas eljárás második tárgyalási napján tanúként hallgatták meg az érintett ügyintézőket, és azt a korábbi gyámhivatali vezetőt, aki H.S. közvetítésével annak idején megvette Szántó Gábor lakását. Időközben azt is megtudtuk, hogy 2016 áprilisában H. S.-t egy másik, hasonló okból indult büntetőügyben a másik két vádlottal együtt jogerősen felmentették.

A H. S.-módszer: így kell negyedáron lakást szerezni a barátoknak

A Székesfehérvári Törvényszék H. S. elsőrendű vádlottat és társait az ellenük emelt vádak alól bűncselekmény hiányában felmentette – áll az itt tárgyalthoz hasonló ügy ítéletének összefoglalójában. Abban a perben H.S. hivatásos gondnokot folytatólagosan elkövetett hűtlen kezeléssel vádolta meg az ügyészség egy olyan ügyben, amely kísértetiesen hasonlít a még folyamatban lévő – pótmagánvádas eljárásban tárgyalt –, Szántó Gábor gondnokoltat súlyosan megkárosító történethez. Az ítélet azt követően emelkedett jogerőre, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2016. április 5-én az első fokú ítéletet helybenhagyta.

A 2007 februárjában kezdődött ügy elsőrendű vádlottja H.S., a hivatásos gondnok, a másodrendű Cs. F., egy becsüsi képesítéssel rendelkező Ecseri úti árus: őt orgazdasággal vádolta az ügyészség; a harmadrendű pedig S.-né, egy készséges gyámhivatali ügyintéző – ellene hivatali visszaélés volt a vád.

Szántó Gábor történetével nemcsak a gondnok személye jelent párhuzamot: H.-nak ez a gondnokoltja is komoly ingó- és ingatlanvagyonnal rendelkezett, melyet H. kezelt, egészen a gondnokolt 2008 májusában bekövetkezett haláláig. De a vagyon értékesítése is egészen hasonló forgatókönyv szerint zajlott: a vevők itt is H. ismeretségi köréből kerültek ki – ezúttal egy baráti házaspár –, akik a lakást szintén életjáradéki szerződéssel szerezték meg, a piaci ár negyedéért.

A gondnok ugyanis az idős hölgy közel 20 millió forintot érő lakását úgy adta el, hogy a vevőnek csupán 5 millió forintot kellett egy összegben megfizetnie. De a havonta fizetendő 70.000 forintos járadék sem terhelte sokáig a vevők pénztárcáját, mivel a lakás tulajdonosa alig néhány hónappal a szerződés megkötése után meghalt. Így H. barátai pontosan 5.518.000 forintért, a hivatalosan becsült érték kevesebb mint harmadáért jutottak hozzá az ingatlanhoz.

A lakás értékéről ugyanis hivatalos adat is van: az idős hölgy azt másfél évvel korábban a fiatalon elhunyt lányától örökölte, és a 2007 januárjában kelt hagyatéki végzés az ingatatlan értékét 18,2 millió forintban állapította meg. Ezt megerősítette az APEH határozata is, amely a 18 millió forint értékű lakásra 610.000 Ft illetéket állapított meg.

A vádirat szerint a III. rendű vádlott S.-né, a gyámhivatali ügyintéző hivatali visszaélést követett el, amikor engedélyezte H.-nak az ingatlan 5 millió forint készpénzért történő eladását, hiszen a lakás valódi értékéről tudomással kellett bírnia. Mégpedig azért, mert ő maga engedélyezte, hogy az APEH határozata alapján H.S. a gondnokolt fenntartásos betétjéből az örökölt lakás után az illetéket befizesse.

Mindent visznek

A gondnokolt vagyonának eladása nemcsak a lakást megvásárló baráti házaspárnak volt bomba üzlet, profitált belőle H. egy másik régi ismerőse, az orgazdasággal gyanúsított II. rendű vádlott, CS. F. is. A gondnok a vádirat szerint a gondnokolt lakásában található bútorokból, könyvekből és festményekből álló ingóvagyonra tőle kért árajánlatot. A Cs. által készített értékelés szerint a festmények csak eszmei értékkel bírtak, a további ingóságok összértékét pedig 1.038.000 forintra tartotta – ezen az áron ajánlatot is tett a teljes ingóság megvásárlására.

A gondnok nem keresgélt tovább: miután megkapta a gyámhivatalból S-né jóváhagyását, el is adta Cs.-nek az összes ingóságot 1 millió forintért. Csakhogy ugyanezt a vagyont a hagyatéki eljárásban 3.804.000 forintra értékeltek: 36 darab, összesen 2.125.000 forint értékű festményt, és összesen 1.679.000 értékű bútor és konyhai eszközt említ a hagyatéki leltár.

A gondnok a tárgyaláson védekezésként azt mondta, hogy az ingóságokat megpróbálta értékesíteni, de az általa először megkeresett, hagyaték felvásárlásával foglalkozó kereskedő csak 300 ezer forint körüli árat ajánlott, ezért inkább elfogadta a másodrendű vádlott 1 milliós ajánlatát. Az ügyészség szerint ugyanakkor aggályos, hogy H. S. nem rendelt meg független értékbecslést, hanem egyszerűen elfogadta a későbbi vevő, az Ecseri úti árus értékbecslését és ajánlatát.

Tény, hogy H. a hagyatékért kapott összeget a gondnokoltja idősotthoni befizetésére fordította, de az ügylet ettől még az ügyészség szerint a gondnokolt vagyoni érdekeire kirívóan hátrányos volt.

A fentiek alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy H.S. a törvényben meghatározott vagyonkezelési kötelezettségét megszegte, az időközben elhunyt gondnokoltnak 10 millió forintot meghaladó értékű vagyoni hátrányt okozott. A III. rendű vádlott S.-né mint gyámhivatali ügyintéző a jogsértő jogügyletek jóváhagyásával megszegte kötelezettségét, mely szerint a gyámhivatalnak vizsgálnia kell, hogy a gondnok jognyilatkozata a gondnokolt érdekét szolgálja-e.

A II. rendű vádlott becsüs-felvásárló Cs.F. esetében a kárértéket az ügyészség 2.766.000 forintban állapította meg.

A bíróság szerint minden törvényes volt

A vádirat ismeretében úgy tűnik, az ügyészség minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a három vádlottat a bíróság felelősségre vonja – a „kiemelt jelentőségű ügyben” mégsem született elmarasztaló ítélet. (Az ügy kiemelt jelentőséget a gyámhivatali ügyintézővel szemben felhozott vád, a hivatali visszaélés tényállása indokolta.)

Az ügyészség a vádiratban azt rótta az első rendű vádlott H. terhére, hogy az ingatlanra a házaspárral kötött életjáradéki szerződés színlelt szerződés volt, valójában, tartalmilag adásvételi szerződést kötöttek. Így az ismerős házaspár által megfizetett 5 millió forint valójában vételárnak tekinthető, ami viszont 13 millióval kevesebb, mint a lakás becsült értéke.

A törvényszék szerint viszont az életjáradéki szerződés nem volt színlelt szerződés, így „a szerződés megkötése során az I.r. vádlott a gondozott érdekeit szem előtt tartva járt el, őt nevezett jólétének előmozdításának célzata vezérelte. Az ő cselekményei következtében a gondokoltnak lehetősége volt élete utolsó időszakát a korábbitól lényegesen jobb, méltó körülmények közt eltölteni.”

A bíróság ezzel a gondnok védekezését tette magáévá: e szerint az ingatlan áron alul történő eladását az időkényszer indokolta: a gondnokoltat mielőbb egy magas színvonalú ellátást nyújtó otthonban akarta elhelyezni, ehhez pedig 6 millió Ft belépési díj megfizetésére volt szükség. H. az általa előadott védekezés szerint a lakást két alkalommal is meghirdette az Expressz újságban, de egy hét alatt nem jelentkezett komoly vevő, ezért azt az ismerős házaspárnak ajánlotta fel megvételre.

Csakhogy bebizonyosodott, hogy a gondnok már a lakás meghirdetése előtt megkereste az ismerős házaspárt, de ekkor még az ingatlant valódi értékén, 18 millió forintért ajánlotta megvételre. A vevőknek azonban nem volt ennyi pénze, így az ügylet meghiúsult.

Az ügyészség szerint viszont nem sokkal később, a lakás meghirdetésének időpontjában (október 4. és 8.) a felek szóban már meg is állapodtak az életjáradéki szerződés részleteit illetően, majd október 10-én meg is szövegezték a szerződést. Ebben az ingatlan értékét 12.760.000 forintban határozták meg, mivel állításuk szerint a lakás „állapota leromlott, elhanyagolt volt”. Az ítélet indoklása szerint ezt az érvelést – amely H.S. most folyamatban lévő ügyében is felbukkan – a bíróság elfogadta, figyelmen kívül hagyva a korábbi hivatalos értékbecsléseket.

Az ítélet indoklásában még egy érdekes pontot fedeztünk fel: a hivatásos gondnok kirendelésekor „(…) a gondnokolt két budapesti ingatlannal, nagyobb összegű készpénzzel, valamint az egyik lakásban található bútorokkal, könyvekkel és az édesapja által készített festményekből álló ingóvagyonnal rendelkezett.” A másik ingatlan értékét az illetékes önkormányzat 8,2 millió forintban állapította meg. Felmerül a kérdés, miért kellett eladni a gondnokolt 18 milliót érő nagyobb lakását festményekkel, bútorral, egyebekkel, mikor az otthonba költözéshez szükséges 6 milliót fedezte volna a kisebb lakás értéke is.

H.S. magyarázata szerint a 18 milliót érő ingatlan lehető legrövidebb időn belül történő, áron alul való eladására a gondnokolt idősotthonba való elhelyezése érdekében került sor, a műtárgyak és bútorok eladására pedig azért volt szükség, hogy „a sértett új otthonba költözéséhez szükséges további 1 millió forintot megszerezze”. Sajnálatos módon a bíróság figyelmét elkerülte a nyilvánvaló ellentmondás: idézett vallomásában maga H.S mondta ki, hogy a nagyobb lakás árából befolyt 5 millió forintos vételár nem volt elég a gondnokolt idősotthonba költözéséhez – holott az egész ügyletnek ez volt az állítólagos indoka.

Bár nem feltétlenül lesz hatással a folyamatban lévő ügyre, a Szántóék által indított pótmagánvádas eljárás második tárgyalásán a hivatásos gondnok védője nem mulasztotta el megemlíteni, hogy ügyfelét a fenti ügyben felmentette a bíróság.

A Szántó-ügy második tárgyalási napján

Annak ellenére, hogy a vádlott, H. S. korábban úgy nyilatkozott, várhatóan vallomást tesz, ez most is elmaradt. Beidézték viszont az érintett gyámhivatali ügyintézőket, és a gyámhivatal egykori vezetőjét, aki 2010-ben 5 millióért megvette a gondnoktól Szántó Gábor 40 nm-es belbudai lakását. A bíró a kérdéseivel a gyámhivatal szerepét, felelősségét próbálta az ügyben megvilágítani, a szakmai protokollokra vonatkozó kérdéseivel pedig az ügyintézők döntéseinek indokaira kereste a magyarázatot.

A tanúk magyarázataikkal rendre a gyámhivatal narratíváját igyekeztek alátámasztani, miszerint H.S. őket is megvezette, fontos tényeket titkolt el előlük, de az általuk meghozott döntések legjobb tudomásuk szerint a gondnokolt érdekét szolgálták. Arra ugyanakkor a közel három órás tárgyalás alatt nem kaptunk kielégítő választ, hogy miben merül ki tulajdonképpen a gyámhivatal ellenőrző szerepe.

Az első tanú, V.-né F. Éva gyámügyi előadó például nem emlékezett azokra az írott vagy íratlan szabályokra, amelyek a gondnokoltak pénzének kezelésére vonatkoznak. Mint emlékezetes, H. S. vallomása szerint azért nem tudott naprakészen nyilatkozni Szántó vagyonáról, mert otthon, „ömlesztve” tartotta a gondnokoltak pénzét. V.-né az erre vonatkozó kérdésre csak annyit mondott, hogy a pénzkezelést „általános törvény szabályozta, mi aszerint jártunk el.”

Arra a kérdésre, hogy a gondnok által benyújtott éves számadások ellenőrzése a becsatolt dokumentumok átnézésén kívül pontosan mire terjedt ki, egyszerű „nem tudom”-mal válaszolt. Az általános amnézia egykori kollégáját, T-né K. Máriát sem kímélte: ő eleve azzal kezdte a vallomását, hogy az eset óta már nyugdíjba ment, és egyébként sem emlékszik a részletekre, mert nem hozott az ügyben semmilyen döntést.

Vallomásukat árnyalja, hogy annak idején mindketten Gábor első lakásának vevője, a vezető beosztású gyámügyes M. Rita beosztottai voltak. (M. vette meg 5,1 millióért Gábor 39 nm-es belbudai lakását.) Elmondásuk szerint ők M.-től vették át Szántó Gábor aktáit, de csak rövid ideig, 2011 márciusától 2012 júniusáig foglalkoztak vele – ekkor nevezték ki gondnoknak H. helyett Szántó Pétert, Gábor unokatestvérét.

T.-né szerepe az ügyben különösen érdekes, mert miután főnöke a kormányhivatalba került, ő lett a gyámhivatal vezetője. Állítása szerint még beosztottként kellett aláírnia azokat a határozatokat, amelyek az új lakás vásárlását, felújítását, és eladását lehetővé tették – emlékezetes, hogy ez volt az a jóval drágább ingatlan, amit H. a gondnokolt pénzéből vett és újíttatott fel, majd egy ismerősének életjáradéki szerződéssel átjátszott. M. Rita, a gyámhivatal vezetője, Gábor előző lakásának vevőjeként érintett volt az ügyben, így nem adhatott engedélyt ezekre a jogügyletekre; ezért T.-nét utasította, hogy írja alá a határozatokat: „ezt kérte, nem mondhattam nemet”.

A tárgyalás tetőpontján a bíró szembesítést rendelt el T.-né és M. Rita között. T.-né kitartott amellett, hogy a kérdéses határozatokat M. hozta, ő csak az utasítása szerint aláírta azokat. M. Rita először úgy nyilatkozott, hogy „ilyen nem történt”, majd helyesbített, hogy „nem emlékszem”.  Ez utóbb válasz már nem tagadja az utasításra vonatkozó állítást, viszont elkerülhető vele a hamis tanúzás vádja.

A bíró kérdéseire M., az egykori gyámhivatali vezető egyébként is nagyon ügyesen válaszolgatott: Bíró: Számokat fogok mondani: [a gondnok] 5.1 millióért eladta a gondnokolt lakását. A gondnokolt intézetben van. 9 millióért vásárolt új ingatlant, azt a gondnokolt pénzéből, közel 1 millió forintból felújíttatta. Szakmai szempontból rendben van ez így?”  M. Rita: „Nem tudom. Minden esetet egyedileg kell elbírálni.”

Legfeljebb erkölcsi felelősség

T.-né K. Mária vallomásának egyik mozzanatából viszont – függetlenül az ügy büntetőjogi megítélésétől – az egész eljárás etikailag súlyosan kérdéses volta szépen kiviláglott: „Rita mondta, hogy lakást szeretne vásárolni Budapesten, aztán egyszer csak mondta, hogy megvette (… ) A …-ik kerületben van, egy gondnokolt lakása (…) Ez teljesen jogszerű egyébként, ebben nincs semmi illegális. A gondnok nem hasraütésre állapítja meg az ingatlan értékét, hanem értékbecslés alapján.”

Nem sokkal később a bíró az egykori gyámhivatali vezetőt kérdezte: „Az értékbecslést ki rendelte meg?” M. válasza önmagáért beszél: „Én készíttettem az értékbecslést (…) ez alapján engedélyezte a gyámhivatal a lakás eladását.”  Vagyis az a gyámhivatali vezető (M. Rita) becsülteti föl a gondnokolt lakásának értékét, aki később nagyjából ezen az áron meg is veszi azt.

Ez volt az az értékbecslés, amelyről egy másik szakértő így nyilatkozott: „sem alakilag, sem tartalmilag nem felel meg a minimálisan elvárható szakmai elvárásoknak (…) nem tartalmaz piaci összehasonlító adatokat, korrekciókat (…) a forgalmi érték kialakítása így önkényes és ellenőrizhetetlen.

A bíró később kifejtette, hogy ebben az eljárásban egyetlen vádlott van, H. S., a többi résztvevőt tanúként hallgatják ki – vagyis a hivatásos gondnok az egyetlen, akinek még van félnivalója, a Szántó Gábort kifosztó ügyletekhez asszisztáló hivatalnokok megnyugodhatnak. De ha minden úgy alakul, ahogy a másik, cikkünk elején említett büntetőügyben, akkor nemsokára H. S. is fellélegezhet.

A szociális szférában nem egy hasonló történet kering lelkiismeretlen gondnokokról, és a törvénytelenségekhez asszisztáló hivatalnokokról. Az ítélet – függetlenül attól, hogy elmarasztalja vagy felmenti H.-t – fontos üzenet lesz nekik is.

Vitrai Barbara – Becker András

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

  • akárki

    Lesz egyszer elszámoltatás!

    • Urakura

      Itt soha…

  • Simon Gábor László

    Az a bíró, amék az iylen csótányokat szabadon hagyja, na ő a felelős ezekért, ugyanis ha az első esetben elkapják az ilyen gazembereket a többi meggondolná: aljaskosdon-e.