A szegénység, főleg a gyerekszegénység olyan dolog, ami mellett szerencsére sokan nem mennek el szó nélkül. Sokakban él a vágy, hogy valahogy segítsenek, valamit tegyenek.
Az adományozók többsége nem látja az utat, és a hozzá kapcsolódó munkát, költséget sem, amivel az adománya célba ér. Pedig nem lenne rossz, ha tudnák ezt is, talán ez befolyásolná az adományok összeválogatását is.
Ebben (is) sokfélék vagyunk, különféleképpen döntünk, és eltérőek az elvárásaink is. Nincs jó, vagy rossz ebben, nem lehet minősíteni egyiket, vagy másikat, inkább azt érdemes megnézni, ki, meddig merül bele, mikor érzi azt, hogy ezzel tett valamit, vagy, hogy minden tőle telhetőt megtett.
A segítségnyújtás pozitív élmény kell, hogy legyen. Ezért is fontos tudni magunkban a határt, ameddig elmegyünk.
Sokan egyszer egy évben adományoznak, karácsonykor. Lehet ez tartós élelmiszer, vagy cipősdobozos ajándék, amit odavisznek pl. a Mikulásgyárhoz, és nem követik tovább a sorsát az adományuknak. Ez a fajta, kicsit kampány jellegű segítség is fontos, főleg karácsonykor, nincs az a mennyiség, amit ne lehetne szétosztani. Más jellegű adományok, pl. használt ruhák is mennek így pl. az adománygyűjtő konténerekbe, onnan pedig valamikor, valahova, biztosan jó célra.
Vannak, akiket ez kielégít. Mások szeretnék látni, pontosan hova kerül. Itt kétféle út van, vagy segítő szervezethez fordulnak, vagy egyénileg keresnek valakit, akit támogathatnak.
Itt már több a buktató. Főleg, mert itt már nem csupán egy krízist kezelünk, itt már beavatkozunk valamibe, amihez speciális tudás, és konkrét ismeret kell. Ismerni kell azt, akin segítünk, a bajával, sorsával, környezetével együtt. Egyszerűbbek a betegeken segítő esetek (pl. az orvoshoz való jutásban, műtétben, gyógyszerben, sterilszobában), vagy, ha valakinek pl. leég a háza, itt ugyanis az adomány azonnal megold dolgokat, és változik a krízishelyzet. Itt gyors a visszacsatolás, és látványos is a változás.
Más a helyzet a tartósan, generációk óta szegénységben élőkkel. A szegregátumokkal, ahol gyerekek százai, ezrei élnek víz, néha még villany nélküli házban, olyan körülmények között, melyek 19.századiak. Aki itt szeretne jól segíteni, annak nem elég csak odamenni, és odaadni valakinek. Mert ez hat, arra is, aki kapja, meg a közegre is, ahol él. Az adományozó hazamegy, abban a hitben, hogy milyen jót tett… ám a környezet ekkor lendül bele, és nem érti a miért ő? miért neki? másnak miért nem?- kérdéseit, melyek felmerülnek azokban, akik nem kaptak. Ez pedig sokszor megkeseríti az adomány adta örömöt.
Volt már, ahol az ilyen módon kiemelt, kiválasztott, rendszeresen támogatott maga kérte az adományozót, hagyja békén… ne adjon semmit, ne is keresse. Különösen veszélyes ez, mikor a média kap fel egy-egy krízishelyzetet, és egy család az utcában többszáz csomagot kap, míg a többi semmit. Szóval, látni kell, hol él az, akin segíteni akarunk. Mert mi elmegyünk, de ő ottmarad, és neki így kell ott élnie, adományozottként. És csak mi hisszük azt, hogy ez így remek dolog.
Van, hogy az adományozót nem lehet megvédeni saját magától. Eszembe jut egy eset, mikor felhívott valaki, hogy szeretne segíteni azokon a családokon, akiket egy filmben látott, amit nálunk forgattak, de nem rajtunk keresztül, mert ő nem bízik meg egyetlen szervezetben sem, bennünk sem, majd ő maga viszi el. Próbáltam lebeszélni, hogy ez egy szegregátumban könnyen kezelhetetlen helyzetet teremt, de nem tudtam meggyőzni. Nos, az ilyen esetekből alakul ki az, amiket néha látni, hogy összeverekednek az adományokon, és az, aki hozta, rémülettel és elkeseredetten megy el, persze megfogadva, hogy ő aztán még egyszer nem segít senkin. Ezek az esetek növelik tovább a sztereotípiákat, pedig ezek nélkül is van elég. Pedig meg lehetett volna előzni, egy pici bizalommal, alázattal az iránt, akinek ehhez tudása, tapasztalata van.
Persze előfordulnak pozitív esetek is, aki szerencsés, nem nyúl bele ilyesmibe (vagy nem tudja, mi történt utána, mikor hazament).
Vannak olyanok, akik a helyi segítő szervezetekhez fordulnak. „Ajánljon valakit, gyerekes családot, aki segítségre szorul, de olyat, aki „arra érdemes”- mondják gyakran. No, ez aztán nehéz kérdés…
Mert ki „érdemes” a segítségre? Aki önhibáján kívül került krízishelyzetbe? Mit jelenthet ez? Balesetet, betegséget, halálesetet, válást, munkahely elvesztését? Igen, ezek megfelelőek… de ez csak a szegénységben élők töredékét képezik. Esetleg, ha börtönbe került családfő, és az anya a sok gyerekkel egyedül maradt? „Ó, az már nem….”,aki összeütközésbe került a törvénnyel, az nem „érdemes”. Aki nem tud elhelyezkedni, nincs munkahelye, és nem tudja eltartani a családját? Rögtön ott a kérdés: miért nem? Mondjuk, mert nincs szakmája. Vagy nincs meg még a nyolc osztálya sem. Ja, akkor ő sem „érdemes”. Mert „miért nem tanult?” Nincs rendben a háza? „Ó, az sem….miért nem tartja rendben?” Nehéz olyat választani, aki megfelel az elvárásoknak. Mert az elvárások nem ezekből az élethelyzetekből táplálkoznak, hanem valami szép irodalmi, vagy filmes élményből, a szegényeken való segítés makulátlan történeteiből. Mindenki ezt szeretné. A tiszta, működő történeteket.
Közben ebben a nagy „érdemesség”-vizsgálatban elfelejtkezünk arról, hogy a gyerekek, akik ezekben az „érdemtelen” családokban élnek, épp azzal veszítik el a lehetőségét, hogy mások lehessenek, hogy őket nem támogatjuk, így maguk maradnak a család bajaival, szocializációjával. És ez felvet egy nagy kérdést: lehet-e segíteni a gyerekeken a család nélkül?
De erről majd legközelebb….
Most csak álljon itt ennek az írásnak a konklúziója: keressük meg magunkban a segítség pozitív érzését. Döntsünk, számunkra milyen ponton teljesül ki legjobban? És talán még valami: ne felejtsük el, hogy a segítségnyújtás elsősorban nem rólunk szól. Hanem azokról, akiknek segíteni szeretnénk.
Idén az Átlátszónet Alapítvánnyal közösen, az Erste Stiftung támogatásával kerül kiosztásra „A szegénységről méltósággal” sajtódíj, melyet három éve indított útjára...
A Hintalovon Alapítvány idén második alkalommal készített éves összefoglalót a gyermekek jogainak érvényesüléséről hazánkban. Bár vannak pozitív változások, az...
Áprilisban folytatódott a sikkasztással, magánokirat-hamisítással és jelentős kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt hivatásos gondnok pere, melyet pótmagánvádas eljárásban csaknem...
